Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!
Ismét hatalmas tömeg gyűlt össze meghallgatni a kormányfőt.
Beszédet mondott Orbán Viktor országjárásának utolsó előtti állomásán, Székesfehérváron, ahol ismét hatalmas tömeg gyűlt össze meghallgatni a kormányfőt.
Egyszer megkérdeztem Arnold Schwarzeneggert, hogy hány fekvőt tud csinálni, azt mondta, hogy csak onnantól számolja, amikor már fáj. A kampány is ilyen – mutatott rá Orbán Viktor. Majd elmondta: Székesfehérvár mindig szerencsét hozott nekünk, az előző választás előtt is így volt.
A miniszterelnök azt kérte az egybegyűltektől, hogy vasárnap támogassák Vargha Tamást és Törő Gábort. Azért kérte ezt a kormányfő, mivel szüksége lesz rájuk a parlamentben. Magyarország előtt nehéz évek állnak, így kellenek bátor és hűséges, a kormányt támogató emberek – tette hozzá.
Hárommillió szavazatra lesz szükség vasárnap este és ehhez szükség lesz a határon túli magyarokra is – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: a határon túliak is sokat veszíthetnek ezen a választáson. A nemzet újraegyesítésében sokat haladtunk 2010 óta – hangsúlyozta. Majd közölte: nekünk is szükségünk van a határon túli magyarokra, hiszen néha a nemzettudatunk megbillen, ez látszik abból is, hogy vannak olyan pártok, amelyek a külhoniak ellen kampányolnak, de ők mindig egybetartanak minket.
A kampány mindig egy lehetőség, hogy összejöjjünk – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, abból is egyértelműen kiderül Székesfehérvár kultúrváros volta, hogy a tiszások nem óbégatnak a Fidesz–KDNP nagygyűlése közben. A kampány számunkra kiemelten fontos. A digitális térben ugyanis a Békemenet előtt megfélemlítettek, bántottak minket. Akkor is mi voltunk többen, de csendben voltunk. Most viszont, a Békemenet óta mi vagyunk a hangos többség – jelentette ki a kormányfő. Kiemelte, a kampány haszna volt, hogy mindenki számára világossá vált, mi is a választások tétje. 2022-ben a választásokkor kötöttünk egy alkut, amelyben megígértük, hogy kinn tartjuk Magyarországot a háborúból. Ezt pedig betartottuk. Most pedig egy nemzeti összefogásra van szükség. Ha megkapjuk a bizalmat, akkor nem hagyjuk, hogy belevigyenek minket a háborúba – emelte ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök a választás tétjének nevezte a magyarok kizsebelését is. Orbán Viktor kiemelte, ennek egyik eszköze, hogy hazánkat bevonják különböző hitelszerződéseken keresztül Ukrajna finanszírozásába.
– Ezeket a hiteleket Ukrajna sohasem fogja visszafizetni – jelentette ki a kormányfő. Elmondta, jelenleg az Európai Unió asztalán van a 90 milliárdos kölcsön mellett egy 800 milliárdos is, amivel generációkra eladósítanák az európaiakat, így a magyarokat is. A második csel, ahogy ki akarnak fosztani bennünket az az, hogy le akarnak választani minket az olcsó energiáról. A magyaroknak általában évente 250 ezer forintot kell fizetniük a rezsiért, míg ez más európai országokban egymillió forint körül van – figyelmeztetett a miniszterelnök. Majd rámutatott: éppen ezért zárta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezetéket, amit nem is akar megnyitni, éppen ezért akarja kormányon látni az ukránbarát Tiszát. Eddig 15 ezermilliárd forintot vettünk el a multiktól, ebből van többek között a családtámogatás. Nem véletlen, hogy az ellenfélnél már ott ülnek ezeknek a multiknak az emberei, akik visszavennék ezt a pénzt – nevezte meg a kormányfő a magyarok kizsebelésének harmadik eszközét. Az is a tapasztalata ennek a kampánynak, hogy az emberek igazságtalannak érzik az elmúlt négy évet, sokat dolgoztak és nem itt kéne tartanunk, de a háború blokkolja a gazdaságot – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: „azt meg kell becsülni, amit elértünk a szembeszél ellenére is, és a magyarok büszkék is a hazájukra és a teljesítményükre”.
– Én is büszke vagyok arra, hogy a kormány a nehéz időkben nem magyarázkodni kezdett, hanem kitartott és megvédte a családokat – hangsúlyozta. Majd rámutatott: amikor a családvédelemről van szó, akkor Magyarországon az a terv, hogy aki vállal gyermeket, azok ugyanolyan szinten éljenek, mint a gyermektelenek. – Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő – emelte ki a miniszterelnök.
Magyarország egy olyan ország, ahol aki dolgozni akar, az dolgozhat – jelentette ki a kormányfő. Kiemelte, a kampányban az is kiderült, hogy gyűlöletre nem lehet országot építeni. Mi, a polgári, nemzeti, keresztény emberek továbbra is hiszünk az összefogás erejében – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, a legjobb reményekkel várja a vasárnapi választást. Ha jól ismerjük magunkat, hazánkat és a saját népünket, akkor azt kell mondjam, hogy a magyar emberek a biztonságra szavaznak – tette hozzá a miniszterelnök. Kijelentette, nincs kivetnivaló abban, hogy valaki bemegy a politikába, és miniszterelnök akar lenni, ugyanakkor véleménye szerint most nincs itt az ideje annak, hogy az újak vegyék át az ország vezetését.
Ezt követően a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy a következő napokban dolgozzon a győzelemért. – 2002-ben azt mondtuk, mindenki hozzon még egy embert. Most viszont azt mondjuk, mindenki vigyen el mindenkit – jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, hárommillió szavazatra van szükség ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból. Ha van nemzeti összefogás, akkor kívül tudjuk tartani hazánkat a háborúból – emelte ki Orbán Viktor. Ahhoz, hogy Magyarország helyt tudjon állni, arra van szükségünk, amivel támadnak minket. Azt mondják túl régóta vagyunk, de Magyarországnak tapasztalt vezetőkre van szüksége, és ezt a Fidesz–KDNP tudja csak megadni – hangsúlyozta Orbán Viktor. Amikor nehéz döntéseket kell hoznunk, akkor kellenek olyanok, akik megtámasztanak bennünket, és volt ilyen az elmúlt években. Én hálás vagyok, hogy a biztatásukkal és a támogatásukkal segítették az elmúlt éveket – emelte ki a miniszterelnök.
– Szeretnék köszönetet mondani Orbán Viktornak, hogy felkért, hogy itt legyek ma – mondta Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a szerb parlament képviselője elmondta: Székesfehérvár a királyok városa, Szent István király városa, s ahogyan ő sem hagyta, hogy a külföldiek mondják meg, mi a legjobb Magyarországnak, úgy most Orbán Viktor sem hagyja.
Mi a Vajdaságban megtapasztaltuk, hogy mi a háború. Az, hogy ezt Magyarországon nem tapasztalták meg az emberek, egyedül Orbán Viktornak és a nemzeti kormánynak köszönhető. Ha ki akarunk maradni a háborúból, akkor vasárnap Orbán Viktorra és a Fideszre kell szavaznunk – hangsúlyozta. Hozzátette: a Vajdaságban a migráció problémáit is megtapasztalták, az pedig, hogy ez Magyarországon nem okozott problémát, szintén Orbán Viktornak és a nemzeti kormánynak köszönhető.
Nem hagyhatjuk, hogy migránshordák lepjék el Magyarországot – figyelmeztetett.
– Vannak, akik megkérdőjelezik a külhoni magyarok állampolgárságát, azt mondják, nem fizetünk adót, de mi az elmúlt évtizedekben a vérünkkel fizettünk adót. Nem hagyhatjuk, hogy éket verjenek a külhoni magyarok és az anyaországiak közé – hívta fel a figyelmet. Magyarországon legyenek büszkék a nemzeti kormányra és Orbán Viktorra, hiszen a világon egyedülálló családtámogatásokat vezettek be, amiket a jövőben is meg kell őrizni – mutatott rá Pásztor Bálint. Majd arra kért mindenkit, hogy a választásokig mondják el az ismerőseiknek, hogy ha büszke, magyar nemzetet szeretnének, akkor Orbán Viktorra és a Fideszre szavazzanak.
– Nehéz időket élünk át most Európában, így nemcsak Magyarországnak, hanem az egész kontinensnek az érdeke, hogy legyen egy ember Brüsszelben, aki nem hagyja, hogy romlásba vigyék az európai embereket, köztük a magyarokat – hangsúlyozta Pásztor Bálint, majd hozzátette: „olyan időket élünk, amikor józan észre, biztos kézre és tapasztalatra van szükség. Ezért szavazzon mindenki Orbán Viktorra, mert ő a biztos választás.”
A teljes írást a következő linken olvashatja el: https://magyarnemzet.hu/belfold/2026/04/orban-viktor-hamarosan-szekesfehervaron-mond-beszedet-kovesse-nalunk-eloben





















