„Orbán Viktor a békepárti álláspontjával Magyarország nevében már rengeteg őrültséget akadályozott meg Brüsszelben”

Dr. Pásztor Bálint szerint megalapozottan állítható, hogy van összefüggés a robbantási kísérlet és aközött, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, a szerb, illetve a magyar vezetés is a béke mellett érvel az ukrajnai háború kapcsán – hangzott el a Szabadkai Magyar Rádióban. Hozzátette, hogy a nyomozás fog minden kérdésre választ adni. Vasárnap valódi veszély volt, emberek halhattak volna meg, Észak-Vajdaság gázellátása is veszélybe kerülhetett volna. Egyértelmű, hogy Orbán Viktor és a kormánya volt itt az elsődleges célpont egy héttel a választások előtt – fogalmazott Pásztor. Magyarország kiszolgáltatott és lehetetlen helyzetbe került volna energetikai szempontból – tette hozzá.

Mint ismeretes, a Török Áramlat gázvezeték mentén nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a szerb rendőri és katonai szervek húsvétvasárnap. Aleksandar Vučić reggel telefonon tájékoztatta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét – erről, a közelgő magyarországi választásról és egyéb aktuális témákról is beszélt a VMSZ elnöke. A szerb államfő már megkezdte az egyeztetéseket a szerbiai pártok vezetőivel – erről is szó esett a műsorban. Pásztor Bálint elmondta, ha választás lesz Szerbiában, a VMSZ készen áll, és önállóan indul.

– Teljesen egyértelmű, hogy itt Magyarország volt az elsődleges célpont, egész Magyarországon megszűnt volna a gázellátás. Erre lehet azt mondani, hogy úgyis meleg van már, meg nem kell már fűteni, vagy nem annyit, de ugye a gáz elsősorban a gazdaságnak szükséges, és hogyha ilyen valami történt volna, akkor Magyarország gazdasága ezt nagyon komoly mértékben sínylette volna meg, úgyhogy majd a nyomozás bebizonyítja, hogy itt egészen pontosan mi történt, és miért, és miért most, de minden jel abba az irányba mutat, hogy itt az volt a cél, hogy Magyarország Kormányát lehetetlen helyzetbe hozzák egy héttel a választásokat megelőzően.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy látjuk azt, hogy Orbán Viktort hogyan, milyen módon és milyen mértékben támadják egész Európából. Az is látható, hogy Nyugat-Európa háborúra készül – tette hozzá.

– Én nem szeretnék senkit riogatni, és nagyon bízom abban, hogy ez elkerülhető lesz, de Németország arra készül bejelentett módon, hogy 2030-tól hadban álló fél lesz az Európai Unió. Németországban olyan jogszabályt hoztak, amelynek értelmében a 17 és 45 év közötti fiatal férfiak tartósan nem hagyhatják el Németországot állami jóváhagyás nélkül. Ezek már olyan konkrét jogszabályban meghatározott körülmények, amelyeket elképzelhetetlennek tartottunk volna néhány évvel ezelőtt Németországban meg az Európai Unióban, amely a szabad mozgásnak a fellegvára, meg a legnagyobb békeprojektum az Európai Unió a II. világháborútól errefelé, és most arra készülnek, hogy néhány éven belül hadviselő fél lesz, ahol az embereket be fogják sorozni, és Ukrajnába fogják küldeni a frontra. Ez ellen úgy tudunk küzdeni, ha a normalitás és a józan ész értelmében szavazunk, például Magyarországon a választásokon április 12-én, mi meg itt levélszavazat útján, aki még ezt nem tette meg, de én azt gondolom, hogy a vajdasági magyar közösségnek a nagy része már szavazott, mert az Európai Unióban egyhangúság kell a legfontosabb kérdéseknek az eldöntéséhez, a legfontosabb döntések meghozatalához. Orbán Viktor a békepárti álláspontjával Magyarország nevében már rengeteg őrültséget akadályozott meg Brüsszelben. Ezért szoktam én azt mondani, hogy nemcsak a magyarok érdeke, nemcsak Magyarország érdeke az, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök Magyarországon, hanem Európa érdeke is, az Európai Unió érdeke is, és a normális, békepárti embereknek az érdeke is attól függetlenül, hogy éppen mely országban élnek, mert ellenkező esetben az egész Európai Unió néhány éven belül a kimondott német álláspont értelmében hadviselő fél lehet.

Aleksandar Vučić megkezdte az egyeztetéseket a szerbiai pártvezetőkkel. A Vajdasági Magyar Szövetség delegációjával nagypénteken tárgyalt a köztársasági elnök, aki azt szerette volna, ha a VMSZ vezetőivel az elsők között ülhet le.

„Szeretnék, ha az Európai Unió visszatérne a gyökereihez, visszatérne az eredeti értékeihez, a békepártisághoz”

– Három kérdés volt, az egyik a választások, amelyek mindig aktuálisak Szerbiában most már évtizedekre visszamenőleg, és bármikor lehetnek, a másik Szerbia külpolitikai irányvonala, a harmadik pedig az infrastrukturális projektumok. A választásokat illetően elmondtuk azt, hogy nem látunk különösebb okot arra, hogy választások megtartására kerüljön sor ebben a pillanatban. Nem gondoljuk, hogy az bármi változást hozna a szerbiai belpolitikai életben, ugyanakkor a Vajdasági Magyar Szövetség készen áll a választásokra. Amennyiben választások megtartására kerül sor, bármikor is legyenek ezek, akkor a VMSZ önállóan fog részt venni ezeken a választásokon, ahogy az elmúlt években is történt az országos választások meg sok más választás esetében. A külpolitikai irányvonalat illetően az a VMSZ álláspontja, hogy mi továbbra is az európai uniós csatlakozás mellett vagyunk – azzal, hogy szeretnénk, ha az Európai Unió visszatérne a gyökereihez, visszatérne az eredeti értékeihez, a békepártisághoz, és valóban úgy tűnne, mert most nem úgy tűnik, még csak a látszatra sem adnak, hogy valóban szeretnék bővíteni az Európai Uniót, például a nyugat-balkáni országokkal és nem Ukrajnával, hanem például Szerbiával. Sajnos évek óta semmiféle előrelépés ez ügyben nem történt, annak dacára, hogy a szerbiai kormány és parlament rengeteg feltételnek eleget tett az elmúlt években, úgyhogy nem elsősorban Szerbián múlik, hanem elsősorban az Európai Unión vagy az Európai Bizottságon, hogy mikor lesz előrelépés annak dacára, hogy nem éppen a megfelelő a megítélése Szerbiának Brüsszelben, mi nem gondoljuk, hogy erről az európai útról le kellene térni.

„Létszükséglet az, hogy bármikor is legyenek a választások, a VMSZ készen álljon ezekre, és jó eredményt érjen el a polgárok bizalmának köszönhetően”

Az államfővel az infrastrukturális beruházásokról is egyeztettek. Pásztor elmondta, az itteni ügyekkel senki sem foglalkozik Belgrádban. Az infrastrukturális beruházások megvalósítása tekintetében is fontos a VMSZ jelenléte a különféle szinteken.

– Áttekintettük, hogy hogy állunk most a legfontosabb beruházások esetében és/vagy ügyében, és mi várható a közeljövőben, hogy ebből mi valósul meg, az, ahogy eddig is, azon múlik, vagy attól függ, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség mennyire lesz erős az országos parlamentben és kormányban, a tartományiban és az önkormányzatokban, mert évtizedes tapasztalat most már az, hogy ezeknek a projektumoknak az ügye a dolgok természetéből adódóan nekünk fontos. Senki Belgrádban nem foglalkozik azzal, hogy hol van Szabadkán a Majsai híd, és ott milyen körforgalomra lenne szükség. Senki nem foglalkozik azzal Belgrádban, hogy hol van Csantavér meg hol van Orom, és ott kellene hogy legyen út. Rengeteg ilyet lehetne mondani egész Vajdaságból, ezért létszükséglet az, hogy bármikor is legyenek a választások, a VMSZ készen álljon ezekre, és jó eredményt érjen el a polgárok bizalmának köszönhetően, hogy utána ezeket az infrastruktúra-fejlesztési projektumokat meg tudjuk valósítani vagy valósíttatni Belgrádban.

A beszélgetés során a VMSZ lakossági fórumairól, az elmúlt hetek programjairól is szó esett.

SZAKÁLL LAURA

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése