Oktatási, szellemi és közéleti központ

Tízéves jubileumot ünnepelt az újvidéki Európa Kollégium

Gátat szabni az elvándorlásnak, értelmiséget nevelni itthon – ez volt az újvidéki Európa Kollégium megteremtésének vezérelve, mely húsz évvel ezelőtt fogalmazódott meg az ötletgazdákban, s tíz évvel ezelőtt valósult meg a munkálatok befejeztével – hangzott el pénteken a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban megtartott jubileumi ünnepségen az Európa Kollégium egy évtizedes fennállása alkalmából.

Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt tíz év ékes bizonyítéka nemcsak annak, hogy megvan a létjogosultsága ennek az intézménynek, hanem annak is, hogy egy követendő példaként működő intézményrendszert tudott ez alatt az idő alatt létrehozni. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kollégium közösséget nevel, értelmiséget formál, otthont ad, a vajdasági magyar fiataloknak és ezzel együtt az itt élő magyarságnak is szellemi, tudományos, oktatási, kulturális, közéleti központjává nőtte ki magát az intézmény.

Az ünnepségen jelen volt Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul, Juhász Bálint, a vajdasági parlament elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács vezetője, Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő, a kollégium

Igazgatóbizottságának elnöke, Bájity Borisz, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági parlamenti képviselő, Harangozó László református püspök, valamint a vajdasági magyar politikai, tudományos, vallási élet számos képviselője.

Snejder-Sára Ildikó beszédében rámutatott, az elmúlt évtizedben a kollégium számos eredményt ért el, nehéz pillanatokon is átjutott, túlélte a pandémiát, bizonyította, hogy folyamatosan képes volt a megújulásra. Egy olyan közösségi hely ez az intézmény, ahol lakni, élni, fejlődni, álmodni, otthonra találni is tudnak a vajdasági magyar fiatalok. Fontos küldetése a kollégiumnak az is, hogy lehetővé tegye, az első munkasikereket, s éppen itt, ennek az intézménynek köszönhetően alapozzák meg az egyetemi hallgatók, hogy hozzájáruljon a fiatalok felnőtté válásához is. Az igazgató közölte, a jubileumnak egyben hálának és emlékezésnek is kell lennie, s emlékeztetett mindazokra, akik tevékenységükkel hozzájárultak az Európa Kollégium megszületéséhez, majd fenntartásához, működtetéséhez is.

A jövőbe látásért, az elhivatottságért mondott köszönetet a színpadon dr. Pásztor Bálint az ötletgazdáknak, s a teljesség igénye nélkül egyesek nevét, mgr. Miavecz Béláét, Galambos Lászlóét ki is emelte mondandójában, de a néhai Pásztor Istvánét és az ugyancsak néhai Potápi Árpád Jánosét is mindenképp a nagy szolgálatot tevők között említette. Ahogyan Pénzes János korábbi püspökét is, akinek a hozzájárulása nélkül nem kaphatta volna meg a kollégium saját céljaira az egyházi telket, amelyen felépülhetett. Három és fél ezer fiatal lakott már az elmúlt évtizedben ebben az intézményben, közölte, ennyiüknek segített a kollégium az itthon maradásban, a vajdasági magyar értelmiség utánpótlásának képzésében. Hidat képez az intézmény a fiatalság és a közélet között, s ez a szerepe továbbra is megmarad – mutatott rá a pártelnök, kiemelve, hogy amennyiben semmi mást sem tett volna meg a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács, csak ezt tette volna lehetővé, máris érdemesnek lehetne nevezni a munkáját. Rámutatott arra, bizonyára vannak, akik nem helyeslik, hogy egy párt neve ennyiszer elhangzik egy efféle rendezvényen, de mint mondta, a nyilvánosság miatt ki kell jelenteni: e párt nélkül nem jöhetett volna létre és nem működhetne ez a kollégium. Emlékeztetett a kezdetekre, amikor a VMSZ dél-bácskai körzeti szervezetének tagjai előálltak a projektum ötletével.

Köszönőlevelet vett át az eseményen a VMSZ vezetője, ahogyan Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága délvidéki és diaszpórakérdések főosztályának vezetője is, aki, mint elhangzott, ugyancsak a kezdetektől védnöke volt a kollégium megvalósításának. A magyar politikus a Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelében szereplő gondolatokat tolmácsolta. Nemcsak becsületbeli, hanem megmaradást érintő kérdés a kultúrának, az oktatásnak az ügye, s ez a vezérelv határozta meg az Európa Kollégium megalapításának ötletét is húsz évvel ezelőtt – hangsúlyozta. Húszévnyi elkötelezett munka gyümölcse a mai intézmény, mely nem csupán oktatási, hanem szellemi központ is, írta az államtitkár, további támogatásáról biztosítva a kollégiumot, melyet a vajdasági magyarság iránti elkötelezettség egyik fontos szimbólumának, bástyának nevezett.

A rendezvény folytatásában kollégisták léptek fel, további köszönőleveleket és plaketteket adtak át az arra érdemes közéleti személyiségeknek, az Európa Kollégium kiemelkedő teljesítményt nyújtott korábbi lakóinak.

V-ÁR

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje