Ők a jövő zálogai

Bajsán tartották meg a vajdasági magyar elsős kisdiákok tanévkezdő központi ünnepségét – Vajdaságban 1290 elsős indul magyar tannyelvű osztályba.

Bajsán tartották meg a vajdasági magyar elsős kisdiákokat köszöntő tanévnyitó központi ünnepséget, amelyen átadták a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási tanszercsomagját, amelyet Magyarország Kormánya támogatásával és a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével kapnak meg a tanulók. Az elsős gyermekek átvették a Rákóczi Szövetség ajándékát, az iskolatáskát is.

A bajsai Testvériség-egység Általános Iskolában tegnap megtartott tanévkezdő ünnepségen Cservenák Kancsár Izabella igazgató köszöntötte a vendégeket, a magyar tannyelven induló 19 kisdiákot, szüleiket és Szilágyi Eleonórát, a tanítónőjüket. Az ünnepségen Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte, hogy az idén Vajdaságban 1290 elsős indul magyar tannyelvű osztályba, velük együtt 10.270 diák tanul magyar tannyelven általános iskolában és 4700-an középiskolában. Az idei tanévben 40 kis létszámú magyar osztály kapott engedélyt az induláshoz az MNT közreműködésével. Dr. Petrovay László, a Rákóczi Szövetség stratégiai igazgatója köszönetet mondott a szülőknek, hogy a magyar oktatás mellett tették le a voksukat, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője és elnöke pedig úgy fogalmazott, hogy a gyerekek magyar tagozatra való iratása ugyan családi döntés, de az egész közösségünk fennmaradásának a záloga is.

A bajsai Testvériség-egység Általános Iskolában a Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős kisdiákokat közöntő tanévkezdő központi ünnepségén Fremond Árpád arról szólt, a gyerekek általában egy életen át megőrzik azokat az emlékképeket, hogy milyen volt az első nap az iskolában. Belépni egy új, ismeretlen világba, megfogni a szüleik kezét. Egészen biztosan vannak, akik már nagyon várták az iskolakezdést, mások inkább otthon maradtak volna még játszani, vagy talán még az oviban szeretnének lenni. Mindez teljesen rendben van, mint ahogy a szülők izgalma, aggodalma is a büszkeség és örömérzet mellett.

– Az MNT egyik legfontosabb feladata Vajdaságban az anyanyelvünkön folyó oktatás támogatása immár 16. éve. Úgy a tömbben, mint a szórványban ezért dolgozik, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak. Mert ahol van egy-két magyar gyermek, ott van több magyar család is, ahol van több magyar család, ott van egy közösség. És ahol van közösség, ott van magyar jövő is. Idén 1290 elsős kezdi meg tanulmányait magyar nyelven, velük együtt 10 270 diák tanul magyar tannyelven az általános iskolákban, és 4700-an a középiskolákban. Az idei tanévben 40 tíz főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű első osztály megnyitását támogattuk. Hiszen gyermekeink a világban akkor szereznek igazán önbizalmat, ha anyanyelvükön sajátíthatják el az alapvető ismereteket, az írást, olvasást, számolást. Ez az ünnepség ékes bizonyítéka a közösségben gondolkodásnak. Az idén is minden magyar tannyelven általános iskolába induló gyermek megkapja a beiskolázási tanszercsomagot az MNT-től, egyebek mellett a szükséges füzeteket, színeseket, festékeket, tolltartót, vonalzókat, a Rákóczi Szövetségtől pedig az iskolatáskát. Valójában ez az ajándékcsomag egy sokkal komolyabb üzenetet hordoz. Mégpedig, hogy egy vajdasági magyar kisgyermek sincs egyedül. A családja, pedagógusa mellett az egész vajdasági magyar közösség ott van mögötte. Ezért szeretnénk köszönetet mondani Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, valamint a Rákóczi Szövetségnek, amely a tanévkezdő csomagot iskolatáska-ajándékkal erősítette meg – mondta egyebek mellett az MNT elnöke.

A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség 2019 óta ajándékozza meg az elsősöket táskával, ennek kapcsán dr. Petrovay László köszönetet mondott a szülőknek, hogy magyar iskolába íratták a gyermekeiket.

– Kedves szülők, azzal, hogy magyar tannyelvű oktatást választottak a gyermekeiknek, a lehető legjobb döntést hozták meg. Mi hiszünk abban, hogy a magyar gyerekeknek magyar tagozaton kell tanulniuk. Mert a tudást a legkönnyebben és leghatékonyabban így tudják elsajátítani, és azért is mert megtanulják ki volt Petőfi Sándor vagy Rákóczi Ferenc. Nemcsak a gyermekük jövőjének érdekében hoztak jó döntést, de az egész vajdasági magyar közösség érdekében is cselekedtek. Hiszen a mindenkori iskolások szüleinek a döntésén is múlik, hogy Vajdaságban meddig lesz még jelen a magyar nyelv és a magyar kultúra – hangsúlyozta a szervezet stratégiai igazgatója.

Dr. Pásztor Bálint háláját fejezte ki az tanévkezdőt szervező házigazdáknak, akik az elsős kisdiákok köszöntő rendezvénnyel valójában a vajdasági magyarság egyik legfontosabb ünnepének is otthont adtak.

– Megmaradásunk, fejlődésünk ünnepe a tanévkezdés. Ha nem lennének elsős diákok, nem lennének szülők, akik fontosnak tartják azt, hogy gyermekük magyar iskolába járjon, ha nem lennének pedagógusok, tanárok, tanítók, akiknek szívügyük a korszerű és sokoldalú tudás átadása, akkor szegényebbek lennénk. Vajdaságban addig lesz magyar jövő, amíg sokan döntenek úgy, hogy magyar iskolába íratják gyermeküket. Ugyan egyéni döntés a gyermeket magyar iskolába íratni, de az egész közösségünk jövője ezen múlik. A döntéshozóknak és a közösségünkben szerepet vállaló tisztségviselőknek pedig az a dolga, hogy a magyarul is oktató iskolák felszereltsége jobb és minőségesebb legyen – mondta egyebek mellett a VMSZ elnöke.

Cservenák Kancsár Izabella iskolaigazgató a Testvériség-egység Általános Iskola munkaközössége nevében köszöntötte a vendégeket, a kis elsősöket és szüleiket, valamint valamennyi jelen lévő diákot. Az intézmény idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.

– Iskolánk az idei tanévet két tannyelven 154 diákkal kezdi meg15 osztályban Bajsán, plusz a pannóniai kihelyezett összevont tagozataink működnek még szerb nyelven. Tanintézményünk 42 dolgozója gondoskodik arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen év közben. Idén elsőseink 23-an vannak, közülük 19 kisdiák – 6 lány és 13 fiú – magyar tannyelven kezdi az iskolai tanulmányait, a szerb tagozaton 4 elsőst köszöntünk. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy iskolánkban az oktatás minősége magas legyen. A tartományi oktatási titkárságnál idén négy pályázatunk járt sikerrel, és az MNT-től is jelentős támogatásban részesültünk. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően tanintézményük még biztonságosabbá vált, hiszen befejeződött az iskola körbekerítése, és térfigyelő kamerarendszere is újabb egységgel bővült. Szeptember 1-jén már modern, elektronikus csengő hívja órára a diákokat. Bővíteni tudtuk a sporteszközeinket, korszerűsíteni az informatikai kabinetünket, pedagógusaink pedig értékes továbbképzésen vehettek részt. Mindezekben folyamatosan számíthatunk Topolya Község Önkormányzatának és a helyi közösségnek is a támogatására is – mondta el az igazgatónő. Az elsősök tanítónője, Szilágyi Eleonóra, mielőtt szólította volna elsős diákjait, köszönetet mondott a szülők nevében a támogatásokért.

A bajsai elsősöknek dr. Pásztor Bálint, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház és a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, Fremond Árpád és dr. Petrovay László nyújtotta át az ajándékcsomagokat. A rendezvényen mások mellett jelen volt Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviseletében Juhász-Döme Andrea ideiglenes ügyvivő, Jerasz Anikó, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Ótott Róbert tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke és Szatmári Adrián községi elnök.

K.P.D.,

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​