Nemzeti ünnepeink összekötnek

Petőfi-szobrot avattak Királyhalmon

A MOZDULJ! PETŐFI! nevet viselő vajdasági Petőfi 200 programsorozat részeként tavaly három köztéri Petőfi-szobrot avattak Vajdaságban, míg ma a királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskola udvarában is felavatták a kétszázegy évvel ezelőtt született költő mellszobrát. A mellszobor Lantos Györgyike Sára, magyarországi szobrászművész alkotása. A szobor avatóünnepségén beszédet mondott Potápi Árpád János, Magyarország miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Királyhalom több szállal kötődik Petőfi Sándorhoz, ugyanis az általános iskola mellett a helybeli művelődési egyesület is a „lánglelkű költő” nevét viseli, ugyanakkor Petőfi körtefája is az iskola udvarában áll. A szobor felállítását a Szekeres László Alapítvány pályázata tette lehetővé, amelyen a királyhalmi Homokszem Civil Szervezet sikeresen vett részt.

Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepsége a Himnusszal vette kezdetét, amit a királyhalmi pedagóguskórus, a gyermekkórus és az Ezerjó vegyeskar közös előadásában hallhattuk.

Potápi Árpád János felszólalásában a nemzeti ünnepek fontosságát hangsúlyozta.

– A magyarságnak nincs még egy olyan kiemelt napja, mint március 15-e, hiszen ez egy olyan történelmi időpont, amely összefogja a magyarokat, bárhol is éljünk a nagyvilágban. Bennünket nemcsak a közös nyelvünk, kultúránk, történelmünk, hagyományaink kötnek össze, hanem a nemzeti ünnepeink is. Minden magyar szabadságmozgalom célja, kezdve a török időszaktól, Bocskaitól, Bethlentől, a Rákócziakig, folytatva 1848-cal, majd 1956-tal, ugyanaz volt, a magyar nemzeti függetlenség megőrzése, elérése, a magyar nemzet megmaradása, nemzeti hagyományaink tiszteletbe vétele, és az, hogy ez az ország, ez a nemzet az önálló törvényei alapján tudja megélni a mindennapjait. Amikor Petőfi-szobrot avatunk, nemcsak Petőfi Sándorra emlékezünk, hanem emlékezünk a történelmünk nagyjaira is, és azokra a névtelen hősökre is, akik ha kellett, az életüket áldozták fel az 1848-as szabadságharcban, az első, vagy a második világháborúban, vagy más forradalmi eseményekben, és természetesen megemlékezünk a nagyszüleinkről, dédszüleinkről is, azokra az emberekre, akiknek köszönhetően ma itt vagyunk, és együtt emlékezhetünk, akik mindig is hallatva a hangjukat, vagy csendben, de mindig gerincesen kiálltak a magyarságuk mellett. Petőfi Sándor nekünk őket is jelenti – mondta az államtitkár, aki azt is kifejtette, hogy a költő egy népmesei hős, aki életével az egész magyarságot szimbolizálja, és azt is illusztrálja, hogy a magyarság nem származás, hanem vállalás kérdése, hisz Petőfi szerb és szlovák szülőktől származott, de büszkén vallotta magát magyarnak.

Pásztor Bálint szavai szerint Petőfi mellszobra méltó helyre kerül.

– A királyhalmiak nyugalmat és jó életkörülményeket érdemelnek. Ez az alapfeltétele annak, hogy létezni, dolgozni, családot alapítani lehessen, hogy a gyermekeinket biztonságban tudhassuk, hogy tanulhassanak, hogy értékeket tapasztaljanak, és később ők maguk is értékeket teremthessenek. Ez a közösség békességet és fejlődést érdemel, a VMSZ ezt tűzte ki célul, és ennek körülményeit folyamatosan meg is teremti. Erőt ad kitartásunkhoz nemzeti nagyjaink emlékezete, március 15-e tisztelete, a márciusi ifjak bátorsága, az ország összefogása a nemzeti célokért és eszmékért, mert 1848. bebizonyította, hogy tehetünk magunkért, összefogással, és ha a nemes ügy érdekében a különbségeket félre tudjuk tenni, nagy dolgokra vagyunk képesek. Annak a nemzetnek vagyunk része, amelynek nyelvén Petőfi Sándor a verseit írta, aki költészetével és forradalmi szellemével nemzeti kultúránkban örök nyomot hagyott, akinek a neve a magyar forradalommal és szabadságharccal összeforrt, akinek szenvedélyes hazaszeretete, igazság- és szabadságvágya korát és az utókort egyaránt megihlette, műveinek örök érvényű üzenete, csodálatos nyelvezete nemzeti kincsünk. Neki állítunk most Királyhalmon emléket. Méltó helyre kerül a mellszobor a Petőfi Sándor nevét viselő iskola udvarában, ahol már növekszik az intézmény pályázaton nyert Petőfi körtefája. Petőfi neve a magyar nemzeti köztudatban nem halványul, ezt bizonyítják köztéri szobrai is, amit nem emlékeztetőül, hanem az iránta érzett tiszteletünk jeléül állítunk – fogalmazott Pásztor Bálint.

A mellszobrot a királyhalmi általános iskola diákjai leplezték le, majd Koleszár József plébános áldotta meg. A szobrot ezt követően Potápi Árpád János és Pásztor Bálint koszorúzta meg. A program folytatásában a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak énekes, verses összeállítását hallgathatták meg az érdeklődők. A rendezvény a Szózattal zárult.

Az esemény szervezője a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány, valamint a királyhalmi Homokszem Civil Szervezet volt.

BEM

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​