Nagybúcsú volt a Doroszló-Szentkúton

Szeptember 7-én és 8-án tartották meg a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely nagybúcsúját. Az idei zarándoklat mottója Ferenc pápától származik, miszerint ,,Szűz Mária a remény, a hit és a szeretet szimbóluma.”

–Amikor Kisboldogasszony napját ünnepeljük, akkor születésnapot ülünk, méghozzá Mária születésnapját. Az egész közösség megünnepli mennyei édesanyánk születését. Magyar emberekként, amikor Máriára tekintünk, akkor visszamegyünk egészen Szent Istvánig. Máriát a magyar nép közelinek, mennyei patrónusának, magyarok királynőjének érzi, nevezi és hajdanán az országot is Regnum Marianumnak, Mária országának titulálták. Tehát a magyar nép lelkületében egészen mélyen benne a Mária iránti tisztelet, ez a gyermeki kapcsolat, ragaszkodás. Talán ebből fakad, hogy évszázadokon keresztül az itteni emberek ilyen szerető ragaszkodással viszonyulnak a Szűzanyához – mondta a vallási és közösségi  ünnep jelentőségéről ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, a kegyhely igazgatója.

Szeptember 7-én az egyházmegyei kegyhelyen több vallási programpont mellett előesti szentmise zajlott, amelyet Mons. dr. Tóth Tamás címzetes apát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia főtitkára szolgáltatott. A szentmise után gyertyás körmeneten vettek részt a jelenlévők.

Szeptember 8-án a püspöki nagymisét Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök celebrálta.

A rangos ünnepnapot többek között megtisztelte jelenlétével dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, köztársasági frakcióvezető, Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke, Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház alelnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dr. Úri Emese, mgr. Újhelyi Ákos köztársasági képviselők, Ótott Róbert, a tartományi képviselőház alelnöke, Horváth Király Aranka és Jerasz Anikó, köztársasági államtitkárok, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke, Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tagja.

Msgr. Fazekas Ferenc megyéspüspök prédikációjában a Szűzanya áldott születését,  küldetését méltatta, egyebek mellett az alábbi szavakkal:  

–Szűz Mária egyetlen fiát ajándékozza ennek a világnak és ennél nagyobb ajándékot ez a világ nem kaphatott volna. A Szűzanya szíve volt az első és az egyetlen szív, amely magával hozta a földre a lélek eredeti állapotát. 

A lélek eredeti állapotát a bűn által elvesztette minden ember, de a Szűzanya szíve más volt, mint a földi szívek, amelyekben születhetnek rossz szándékok. A Szűzanya szíve a Szentlélek  temploma volt, amelyet csak az Isten akarata érintett meg és a Szentlélek örök szeretetére és akaratára támaszkodott. Szív volt, amely átadta önmagát, egész mivoltát, tehetségét az Úr irányításának. Tegyük mi is önmagunkat hittel és lélekkel a Kisboldogasszony szíve mellé. A szentáldozásban mi is magunkhoz ölelhetjük azt, akit az egész világmindenség nem képes átölelni, Jézus Krisztust, az igazság napját, a mi egyetlen megváltónkat.

A szentmise után Oltáriszentségi körmenet zajlott.

A vallási szertartások során közreműködők voltak: a zentai Jézus Szíve templom Musica Sacra kórusa, a Kék Pántlika népdalkör, Szűcs Gergely orgonista, a szabadkai Rézfúvós kvartett, a Szent György Lovagrend tagjai, a gombosi, a doroszlói, a szilágyi, a csonoplyai önkéntesek, illetve népviseletesek. 

Doroszló-Szentkútra idén is többezer hívő látogatott el, járművekkel, kerékpárral vagy gyalogszerrel a kétnapos búcsú alkalmával.

Doroszló-Szentkút a lelki megerősödés személyes és közösségi színhelye, Kisboldogasszony ünnepén több ezren zarándokolnak a nagybúcsúra. Vajdaság legősibb, a térség egyik legszebb Mária-kegyhelye, a Szabadkai Püspökség központi búcsújáró helye. Tisztelete, népszerűsége határainkon túlmutat – írta a közösségi médiában dr. Pásztor Bálint. Bejegyzését a következő gondolatokkal zárta: Köszönöm, hogy ott lehettünk! Ünnepe volt ez összetartásunknak és összetartozásunknak is!

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével