Nagy nap az összefogás számára

Megtartotta szabadkai lakossági fórumát a VMSZ a Népkör Magyar Művelődési Központban

Lakossági fórumot tartott szerdán a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint, ötös sorszámmal kihirdetett köztársasági választási lista küldöttsége Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban. A lakossági fórum megtartásával a Vajdasági Magyar Szövetség 12 év után tért vissza az intézménybe.

Dr. Pásztor Bálint, a párt parlamenti választási listájának vezetője ebben a témában is a magyar összefogás fontosságát hangsúlyozta.

– Nagy nap ez a mai, hiszen nagyon hosszú idő után tart a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumot itt a Népkörben. Abban az intézményben, abban az épületben, amely 1872 óta szolgálja a szabadkai magyarságot. Abban az épületben, amely 1872 óta fejezi ki a szabadkai magyarok összetartozását – kezdte beszédét dr. Pásztor Bálint, majd megköszönte Bodrogi Bélának, az intézmény elnökének és Bodrogi Hajnalkának az intézmény ügyvezetőjének, hogy befogadták a rendezvényt, hiszen VMSZ írásban hivatalosan kérte, hogy ott tarthassa meg a lakossági fórumot.

– Az október 25-i választásnak az a tétje, hogy mi vajdasági magyarok, azon belül mi, szabadkai magyarok érvényt tudunk-e szerezni annak, amit szeretnénk? Meg tudjuk-e valósítani az elképzeléseinket, az álmainkat?

– Olyan lesz-e a mi szülőföldünk, amilyennek szeretnénk? Olyan városokat és falvakat hagyunk-e a gyerekeinkre, amilyet szeretnénk, vagy pedig nem – ismertette a választások tétjét dr. Pásztor Bálint.

A listavezető arról is beszámolt, hogy közel 20 éve képviseli a vajdasági magyarságot Belgrádban.

– Az elmúlt 20 év személyes tapasztalata, hogy magyar érdeket kizárólag magyar párt tud képviselni. A célunk, hogy ez a lista minél jobban szerepeljen. Nem gondolom, hogy bárkinek a szerbiai parlamentben bármely belgrádi központú listának, vagy pedig politikai pártnak fontosabb lehet a szabadkai magyarok ügye, vagy Szabadka ügye, mint nekünk, szabadkai magyaroknak – mondta a párt parlamenti választási listájának vezetője. Példaként említette a vasútfejlesztés ügyét.

– Mi megküzdöttünk érte, kitartottunk mellette. Ez is bizonyítja, hogy ha mi nem állunk ki a saját ügyeinkért, senki nem fogja megtenni helyettünk. Ezért kérünk mindenkit, hogy az október 25-i választáson támogassa az 5-ös sorszámú magyar összefogás listáját, mert csak együtt tudjuk biztosítani szülőföldünk és közösségünk jövőjét – összegezte gondolatait dr. Pásztor Bálint.

A lakossági fórumon megtartott beszédében Gyivánovity Dániel a VMSZ köztársasági parlamenti választási listájának jelöltje hangsúlyozta, a Vajdasági Magyar Szövetség egyedüliként tudja képviselni a vajdasági magyarságot. A jelenlévőkhöz fordulva úgy fogalmazott, azért mennek faluról falura és lakossági fórumról lakossági fórumra, hogy az emberek felhatalmazását kérjék arra, hogy folytathassák az elkezdett munkát.

A lakossági fórumon részt vett Bájity Borisz a VMSZ köztársasági parlamenti választási listájának jelöltje. Majdnem két évtizedes politikai tapasztalatára támaszkodva hangsúlyozta, egyáltalán nem természetes, magától értetődő, hogy a magyar közösségnek egy ilyen jól szervezett és erős politikai érdekképviselete van. A siker kulcsa az eddig megőrzött egységben és a folyamatos jelenlétben rejlik. – Nagyon fontos, hogy közösen tudjuk megfogalmazni a céljainkat, és alázatosan dolgozzunk tovább olyan példaértékű eredményekért, amelyeket külön-külön lehetetlen lett volna elérni – szögezte le Bájity Borisz.

A magyar összefogás kulcsfontosságú szerepét emelte ki beszédében Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti választási listájának jelöltje. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy politikus tevékenységében két alapvető értéknek kell dominálnia. Ezek pedig a közösség alázatos szolgálata, valamint a választópolgárokkal való folyamatos, személyes jelenlét. Kiemelte, hogy a VMSZ mezőgazdasági csapatával két csoportra osztódva az elmúlt három évben átfogóan bejárták Vajdaságot, és több ezer helyi gazdával folytattak közvetlen párbeszédet. Szavai szerint az ilyen közvetlen, emberközeli találkozások és a nyílt párbeszéd jelentik az alapját a közösség és a politikai képviselet közötti elengedhetetlen bizalom folyamatos építésének.

Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági parlamenti választási listájának jelöltje beszédében megköszönte a szabadkaiak támogató aláírásait. – Több mint 9 ezer támogatói aláírás gyűlt össze, és rekordidő alatt ezt át tudtuk adni. Nagyon fontos számunkra, hogy minél többen lássák azt, hogy mi vagyunk az egyedüliek, akik képviselni tudjuk a vajdasági magyarok érdekeit a parlamentben – mondta el beszédében Úhelyi Ákos.

Petri Laura, a VMSZ képviselőjelöltje az ifjúság szerepvállalását és a jövőépítés jelentőségét emelte ki. – Fontos, hogy mi fiatalok itt lehetünk a döntéshozatalban, ott lehetünk az asztalnál, ahol a döntések születnek, ki tudunk állni a saját generációnkért és tudunk tenni a magyar közösségért – összegezte gondolatait Petri Laura.

BB

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben