Mennyit dolgozzon egy parlamenti képviselő?

Miután nem egyszer megtörtént már, hogy a szerbiai parlament kongott az ürességtől, miután szinte mindennapos látvány, hogy a honatyák félig üres teremben hányják-vetik meg az ország dolgait, óhatatlanul felvetődött a kérdés, mennyi egy parlamenti képviselő munkaideje, s vajon nem kellene-e számukra, a köznapi halandókhoz hasonlóan bevezetni a kötelező nyolc órás munkaidőt.

Ez az ötlet, mármint a nyolc órás munkaidő, meglepő módon, egyesítette a hatalmat és az ellenzéket. Valamennyien visszahőköltek ettől az ötlettől, s úgy vélik, a képviselők részére valami más módot kellene kitalálni arra, hogy több időt töltsenek az ülésteremben.

"Én egyetértek azzal, hogy a képviselőknek legalább nyolcórás napi munkaidejük legyen, de teljes mértékben ellenzem azt, hogy ezt úgy értelmezzék, hogy az ülésteremben kell rostokolni nyolc órán keresztül, mert ez akkor azt jelenti, hogy a képviselő nem dolgozik", mondta Pásztor Bálint, a VMSZ képviselője.

"Azt hiszem, minden képviselőnek - az általa betöltött tisztségből adódóan - napi 24 órát rendelkezésre kell állnia. Az lenne a normális, ha azok a képviselők, akiknek van állandó munkahelyük, úgy osztanák be idejüket, hogy jelen legyenek az üléseken és a döntéshozatalkor", mondta Petar Škundrić, a szocialisták képviselője.

"Szerintem ez nagyon nehezen mérhető, de mit is jelent a nyolcórás munkaidő, vajon onnantól számítják, amikor belépünk a parlamentbe, vagy csak az az idő számítódik, amit az ülésteremben töltünk? Úgy vélem, egyik is, másik is teljesen értelmetlen, s a parlament működésének teljes meg nem értéséről tanúskodik", véli Miljenko Dereta, a Liberális Demokrata Párt (LDP) képviselője.

A hatalmi többségnek más elképzelése van azzal kapcsolatban, hogyan lehetne arra ösztönözni a képviselőket, hogy minél többet jelen legyenek az ülésteremben.

"A képviselők munkája nem mérhető pusztán azzal, jelen vannak-e a teremben, vagy sem, noha volt olyan elképzelés, hogy minden képviselő elé egy nevét tartalmazó táblát helyezünk, hogy azután, amikor a televíziós közvetítés során a tábla mögött csak a képviselő hűlt helye van, hadd magyarázza meg a választóinak, mivel volt elfoglalva", mondta Zoran Babić, a parlament adminisztratív bizottságának tagja.

Slaviša Orlović, a belgrádi politológiai kar tanára szerint a nyolcórás munkaidő ötlete a képviselők esetében nem jó megoldás, mert munkájukat nem csak az üléseken való jelenlét képezi. Szerinte ez úgy lenne megoldható, ha az ügyrend megszabná, hogy bizonyos számú jelenlét alatt az adott képviselő nem szólalhat fel, de más módon is szankcionálni lehetne a képviselők felelőtlen viselkedését.

A kötelező munkaidővel kapcsolatos ötlet nem vált be a horvát száborban sem Zoran Milanović kormányfő határozott ígérete ellenére sem. Ami ott újdonság az az, hogy a szábor épületébe és az ülésterembe való belépéskor egyaránt jelentkezniük kell, a nyilvántartás pedig bárki számára elérhető az interneten.

(B92)

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)