„Méltó Szabadka polgáraihoz”

Befejezte munkáját a jelenlegi összetételű városi képviselő-testület

A 2020-ban, a koronavírus járvány közepette megtartott önkormányzati választásokat követően Szabadkán augusztus 21-én alakult meg az új városi képviselő-testület, amelynek elnökévé dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjét választották meg.

A képviselő-testület az azóta eltelt csaknem négy év alatt 45 rendes és két rendkívüli ülést tartott, és ezeken csaknem ezer döntés született.

A szabadkai városi képviselő-testületnek a jelenleg még aktuális összetételben elvégzett munkájáról szerdán Pásztor Bálint, a testület elnöke egy sajtótájékoztató keretén belül számolt be.

– A mandátumunk elején fontosnak tartottam, hogy a munkánk kiszámítható, átlátható és mindenki számára nyitott legyen. Azt gondolom, ezt sikerült elérnünk, és úgy működtettük a városi képviselő-testületet, ami méltó Szabadka polgáraihoz. Igyekeztünk kerülni a rendkívüli üléseket, és csak akkor tartottunk ilyet, ha az valóban indokolt volt, ezzel együtt  kialakítottuk azt a gyakorlatot, hogy kiszámítható módon, minden hónap első csütörtökén tartjuk meg az ülésünket. Az elmúlt csaknem négy évben 45 rendes és kettő rendkívüli ülést tartottunk, emellett négy városnapi díszülésünk is volt. Mindez azt jelenti, hogy összesen 51 alkalommal üléseztünk, ami több, mint eddig bármelyik másik mandátum alatt. A város következő évi költségvetését minden alkalommal még karácsony előtt elfogadtuk, ami azért volt fontos, mert így a közvállalataink időben el tudták kezdeni az éves programjuk kidolgozását, amit a képviselő-testület már januárban elfogadhatott – fogalmazott a városi képviselő-testület elnöke.

Pásztor Bálint több olyan határozatot is kiemelt, amit a városi képviselő-testület az elmúlt négy évben elfogadott.

– Két alkalommal módosítottuk a város statútumát, amivel egyrészt hivatalossá tettük a bunyevác nyelvet, másrészt pedig az alapszabályunkat összhangba hoztuk a honvédelemről szóló törvénnyel. Először fogadtunk el hosszú távú fejlesztési tervet, ami a 2023 és 2032 közötti időszakra vonatkozik, és első ízben fordult elő az is, hogy ennek függvényében egy rövidebb távú tervet is elfogadtunk. Hatályon kívül helyeztük a város kettes zónájára vonatkozó szabályozási tervet, amivel megóvtuk a várost attól, hogy ötven épület lebonthatóvá váljon. Sajnálom, hogy az új szabályozási tervet nem tudtuk elfogadni, hisz ez a júniusi ülésünkön került volna napirendre. Erre azonban az önkormányzati választások kiírása miatt nem fog sor kerülni, de bízom abban, hogy a következő mandátumban az egyik első feladat lesz egy olyan új szabályozási terv elfogadása, ami teljes mértékben figyelembe veszi a műemlékvédelmi szempontokat. Emellett a városháza felújítása tervdokumentációjának elkészítésére is pénzeszközöket különítettünk el – mondta Pásztor Bálint.

A testület vezetője emellett hangsúlyozta, hogy sikerült újra megalakítani a Nemzetiségi Viszonyok Tanácsát, hogy az óvódai ellátást is ingyenessé tudták tenni, illetve hogy több kültelepülés szabályozási tervének kidolgozását is megszavazták, amivel biztosítani tudják ezek fejlődését, de a vámszabad övezet bővítéséről is döntöttek.

Pásztor Bálint beszéde végén köszönetet mondott a képviselőknek, a városi közigazgatás alkalmazottainak, a helyi önkormányzat tisztségviselőinek, valamint a közvállalatok vezetőinek.

B.EM

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)