Megünnepelték Szabadka város napját

A város lobogójának felvonásával és a Városi Képviselő-testület díszülésével, amelyen átnyújtották a díszokleveleket a díszpolgári cím és a Pro Urbe-díjak odaítéléséről, ma megünnepelték Szabadka város napját. 1779. szeptember 1-jén Mária Terézia rendeletével Szabadka szabad királyi várossá lett.

A díszülésen megjelentekhez elsőként Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke szólt.

Bakić polgármester gratulált a város új díszpolgárának és a Pro Urbe-díjasoknak az elismeréshez és megköszönte mindazt, amit, mint fogalmazott, a városunkért, hazai és külföldi népszerűsítéséért, tekintélyének növeléséért tettek. Ezt követően kiemelte, hogy Képviselő-testület szeptember elseje, Szabadka város napja alkalmából összehívott díszülése lehetőséget nyújt arra, hogy röviden kitérjünk a jelenlegi városvezetés prioritásaira, egyben pedig hogy rámutassunk a mai valóságra amelyben élünk, dolgozunk és alkotunk.

Egészen bizonyos, hangsúlyozta a polgármester, hogy a városi hatalom az elkövetkező időszakban mindenekelőtt a már megkezdett, illetve az újabb projektek megvalósítására fog törekedni, így tevékenysége a következőkre irányul majd: a Népszínház épülete munkálatainak a befejezése; a palicsi apa központ és aquapark építésének folytatása; A Palicsi- és a Ludasi tavak biodiverzitása és vizei megóvásának a projektje; a Kolevka Gyermekotthon, a Közkórház és a Városi Stadion felújítása.

Emlékeztetett rá, hogy a kisbajmoki Ipari Övezetben és a szabadkai Szabad Övezetben idén március 15-én – amikor a korona-vírus okozta helyzet miatt a Szerb Köztársaság egész területére kihirdették a rendkívüli állapotot – mintegy 6.500-an dolgoztak, hogy a Szabad Övezethez tartozó cégek mintegy 5.200 dolgozót foglalkoztattak, a Szabad Övezeten kívül üzemelő Gordon Calzedonia pedig mintegy 1.300 dolgozót számlál.

Mint mondta, jó, hogy a korona-vírus okozta világjárvány kitörése óta a mai napig ezek közül a cégek közül egy sem szakította meg a termelést.

„A járványhelyzetben volt rá példa, hogy egye termelőrészlegek rövidítették a több-műszakos munkafolyamatot, vagy rövid időre csupán egy műszakban dolgoztak, kivéve amikor a rendkívüli helyzet idején, a járvány csúcsidőszakában néhány cég élt a kollektív évi szabadság lehetőségével. Az igazat megvallva, a világjárvány következtében valamelyest csökkent a termelés a szabadkai Szabad Övezetben működő cégekben amelyek kizárólag kivitelre dolgoznak, de elsősorban annak következtében, hogy csökkent a termelés azokban az Európai Uniós gyárakban, amelyek a Szabad Övezetben készülő elemeket használták fel,  illetve amelyek a Szabad Övezetben tevékenykedő gyárak számára termeltek”, hangsúlyozta Bakić polgármester.

Hozzátette, hogy a német Boyssen termelőrészlegének építési munkálatai egy pillanatig sem szüneteltek, a tervezett ütemben folynak, s a legnagyobb, 65 millió euró értékű szabadkai beruházás várhatóan elkészül az év végéig.

„Városunk 241. születésnapját idén nem szokványos körülmények között ünnepeljük, de őszintén mondunk köszönetet az orvosoknak és az egészségügyben dolgozóknak, akik a koronavírus-járvány idején nap mint nap kockáztatják az életüket és küzdenek mindannyiunkért. A járványügyi helyzet még mindig bizonytalan, szükség van a megelőző intézkedések fegyelmezett tiszteletben tartására, megértésre, türelemre és felelősségre, hogy leküzdhessük ezt a veszélyt is, s hogy utána – Aleksandar Vučić elnök, a szerb Kormány és a tartományi Kormány támogatásával – folytassuk erőfeszítéseinket városunk gazdasági felépülésére, további előrehaladására és fejlődésére”, húzta alá Stevan Bakić polgármester, majd Szabadka város napja alkalmából gratulált a Díszteremben egybegyűlteknek és minden polgárnak.

Dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke köszöntötte a Díszteremben megjelenteket, egy rövid történelmi visszatekintést követően pedig kiemelte, hogy nem ez az első globális fertőzés, amellyel szemben találtuk magunkat, de valószínűleg ez az első díszülés az utóbbi 24 év alatt, amelyet a világjárvány közepette tartunk.

„Jó hír, hogy a közös európai történelmen nem csak a nagy, katasztrofális események kapcsán osztozunk, hanem akkor válunk az európai történelem részévé, amikor bekerülünk az európai felsőoktatás vérkeringésébe – Szabadka pedig ennek a közös európai történelemnek 363 évvel azelőtt lett része, hogy megszületett volna a szabad királyi város címét jelentő kiváltságlevél. Petrus Vincency de Sobotka ugyanis 1416-ban Krakkóba ment tanulni a vidék első egyetemi hallgatójaként, hogy tanulmányai befejeztével visszatérjen szülőföldjére s hogy tudását a közjóra fordítsa", mondta Pásztor.

A szabad királyi város jogállását tanúsító kiváltságlevéllel, mint mondta, Szabadka nem csak új nevet kapott – hanem lehetőséget, hogy Közép-Európa politikai, gazdasági, kulturális  és építészeti értékeivel összhangban fejlődhessen.

„És ami még fontosabb, lehetőséget kapott a provincializmus árnyékának átugrására. A szabad királyi város kiváltságlevele csak megerősítette a tényt, hogy Szabadka város – az a hely, amelyben a polgár szabad és egyenrangú egyénné válik; a kiváltságlevél igazolta, hogy az urbánus tér a polgárok szabadságát és egyenjogúságát teremti meg, s hogy Szabadka története az intézmények kiépítésének és a szabályok tiszteletben tartásának a története”, mondta Pásztor Bálint. 

Kiemelte: a kiváltságlevél annak bizonysága, hogy Szabadka minden lakosa, nemzeti, nyelvi, vagy vallási különbözősége ellenére elnyerte a polgári jogot.

„A horvátok, a németek, a magyarok, a zsidók, a bunyevácok, a szerbek, a szlovákok...városukat különbözőképpen nevezték, Szabatka, Subotica, Zobotka, Sabbathka... Mindegyik névnek volt egy közös nevezője – a szabad/ság szó. A város, amely nem ápolja a polgárok szabadságát és egyenjogúságát, önnön lényegét hagyja cserben”, hangsúlyozta Pásztor.

Pásztor Bálint gratulált a díszpolgárnak és a Pro Urbe-díjasoknak, kifejezve köszönetét, amiért hozzájárultak anyagi és szellemi értékeink növeléséhez, városunk hazai és külföldi tekintélyének az erősítéséhez, majd a Díszteremben egybegyűlteknek, valamint minden polgártársának gratulált Szabadka város napja alkalmából.

Kiemelkedő és időtálló életművéért, Szabadka város hazai és külföldi tekintélyének a növeléséhez való hozzájárulásáért Pálfi Gyula villamossági mérnöknek adományozták a díszpolgári címet. A díszpolgári címmel járó díszoklevelet a díjazottnak Stevan Bakić polgármester nyújtotta át.

A kiemelkedő alkotásokért és tevékenységért, melyek jelentősen hozzájárulnak Szabadka tekintélyének, anyagi és szellemi értékeinek a növeléséhez, Pro Urbe-díjat kapott Kabók Erika újságíró-szerkesztő, valamint dr. sci. med. Gordana Krtinić járványügyi szakorvos. A Pro Urbe-díjjal járó díszoklevelet Kabók Erikának és mr. sci. med. Branka Milosavljevićnek, aki a hivatali okokból távol maradt Gordana Krtinić nevében vette át az elismerést, Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke nyújtotta át.

A díjazottak nevében az előterjesztőknek és a szabadkai önkormányzatnak, mint mondta, a díszülés megszervezéséért Pálfi Gyula mondott köszönetet.

A Városi Képviselő-testület elnöke és Szabadka polgármestere a későbbiekben rendez rövid fogadást a díjazottak tiszteletére, amikor is átnyújtják a bronzplaketteket, amelyeket nem lehetett elkészíteni, s ezért nem adhatták át a mai díszülésen.

Szabadka Városi Képviselő-testületének díszülésén jelen volt Pásztor István, Vajdaság AT Képviselőházának elnöke, Kern Imre alpolgármester, Szabadka város területének köztársasági és tartományi képviselői, Szabadka város Képviselő-testületének tanácsnokai, a Városi Tanács tagjai, továbbá az állami szervek képviselői.

A díszülés a Bože pravde himnusszal vette kezdetét. A műsor művelődési részében a szabadkai Zeneiskola tanulói léptek fel: Sara Jović (zongora) és Kurina Viktória (hegedű).

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)