Megnyitották a Városi Könyvtár új olvasótermét

Pásztor István, Vajdaság AT Képviselőházának elnöke, Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Dragan Rokvić, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatója részt vettek a Városi Könyvtár új, funkcionális, korszerű és minden EU-s szabványnak megfelelő olvasótermének mai ünnepélyes megnyitóján. Az idén szeptemberben megkezdett beruházás értéke összesen 600.000 EUR.

Pásztor István felszólalásában elmondta, hogy a Városi Könyvtár mindannyiunk számára az önazonosság megőrzésének bázisát képező intézmény, és azért volt szükség erre a beruházásra, de az identitásunk megőrzése mellett a további kutatások folytatása érdekében is.

Elmondta továbbá, hogy a projekt a Szabadkai Városi Könyvtár fennállása 125. évfordulójának megünneplése előkészületei előtt kezdődött meg és az elmúlt hét esztendőben az intézmény tatarozásának különböző szakaszai voltak és azok kivitelezése meg is történt, a mai esemény pedig mindezeknek az ünnepélyes befejezéséről szól.

„Nagy megelégedésemre szolgál, hiszen több mint 600.000 eurót biztosítottunk és ez nagyon jelentős összeg.  Szeretnék köszönetet mondani Hajnal Jenőnek, akinek oroszlánrésze volt ebben a projektben. Ezt a történetet ki kellett találni, be kellett csomagolni és úgy kellett tálalni, hogy abból kedvező határozat szülessen, amely évről évre lehetővé teszi ennek a projektnek a megvalósíthatóságát. Ez megtörtént az elmúlt években és köszönjük Hajnal elnök úrnak, legfőképpen pedig azt, hogy Vajdaság-szerte vannak ilyen projektjeink. Szabadkán, a könyvtár olvasótermének kiépítése mellett, sok mindent tettünk. A Zsinagógától a Sárgaház felújításán át a Népszínházba való beruházások folytatásával. Remélem, hogy a jövő évben megkezdhetjük a püspöki nagytemplom restaurálását és állagmegóvását is.” – emelte ki Pásztor István.

Stevan Bakić polgármester elmondta, hogy az új olvasóterem világszínvonalú könyvtári körülményeket vezet be a Szabadkai Városi Könyvtárba, és külön örül annak, hogy mindez éppen az intézmény megalapításának 130. évfordulójára történik.

„Ez az ünnepélyes pillanat alkalom arra, hogy a könyvtár megalapításának legnagyobb szorgalmazójára emlékezzünk, Iványi István professzorra és mindazokra, akik hozzájárultak ennek az intézménynek a fejlesztéséhez, mint Jovan Manojlović, Mijo Mandić, Milkó Izidor, Blaško Vojnić Hajduk, Aleksa Ivić, Gustav Tonč, valamint a többi alapítóra, igazgatóra, támogatóra és a könyvek e templomának jótevőire. Ivo Andrić mondta ezt a könyvtárunk meglátogatásának alkalmával: „Jó alapotok van, csak arra legyen gondotok, hogy tovább építsétek”. Ez az olvasóterem is a továbbépítése mindannak, amit az említett személyiségek ránk hagytak” - hangsúlyozta Bakić polgármester.

Szerbiában – tette hozzá - soha ennyit nem fektettek a kultúrába és a szellemiségbe, mint az elmúlt nyolc évben.

„Köszönve a Szerb Kormány kultúrpolitikájának és Aleksandar Vučić elnöknek, megújult a belgrádi Néprajzi Múzeum, a Kortárs Művészeti Múzeum és számos más intézmény az egész országban, a teljesen befejezett Szent Száva templommal, mindezek csúcsaként. Köszönetet mondok a Bethlen Gábor Alapkezelőnek és Magyarországnak, amely lehetővé tette ennek a projektnek a finanszírozását. Ez a könyvtárnak nyújtott magyarországi támogatás annak a jó kapcsolatnak az eredménye, amely a két ország között a fennállásuk óta soha nem volt még ilyen jó.  Gratulálok a munkaközösségnek és minden szabadkai lakosnak és jó munkát kívánok a kulturális örökségünk megóvásán, tanulmányozásán és bemutatásán végzett munkához!” – fejezte ki köszönetét és jókívánságait ki Bakić polgármester.

Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy véleménye szerint mindazt ápolni, óvni kell és újra kell éleszteni, ami Szabadka szellemiségét képezi, de ez - mint mondta - nem azt jelenti, hogy meg kell állítani a történelem kerekét és nem használni a XXI. századot fémjelző korszerű lehetőségeket.

„Ezért tökéletes ez a beruházás, mert kutatóink és mindazok, akik a szabadkai könyvtárba látogatnak, olyan feltételek alatt dolgozhatnak és alkothatnak, mint kollégáik az európai és világvárosokban. Ez azt jelenti, hogy a Szabadkai Városi Könyvtár számos könyvtár előtt van, nem csak országos szinten, hanem a környező országok viszonylatában is. Ez nem a szabadkai könyvtár vezetőségének és legkevésbé sem a politikusok felelőssége, de remélem, hogy a szabadkai kutatók és olvasók, valamint országunk és a környezetünk kutatói és polgárai is élnek majd a mai nappal átadott és rendelkezésre álló lehetőségekkel.

„Amint felújítjuk a Városi Könyvtár egész épületét, elmondhatjuk majd, hogy ez az intézmény eleget tesz mindazoknak az igényeknek, amelyeknek egy modern könyvtárnak meg kell felelnie.”- tette hozzá.

„Másrészt mondhatjuk majd azt is, hogy megvédtük és megtartottuk a Városháza, a Zsinagóga és a palicsi épületek felépítéséig a város jelképét jelentő épületet. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ez az épület régebbi a város legtöbb épületénél és Szabadka szimbóluma volt. Történelme alatt többféle rendeltetésre használták, de már évtizedek óta a Városi Könyvtár épületeként ismerszik meg. Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ez a projekt megvalósuljon, és a rajzok úgy készüljenek el, hogy ezt a csodát eredményezzék, amelyben mindannyian gyönyörködhetünk. – mondta dr. Pásztor Bálint.  

A jubileumról és a beruházásról szólva Dragan Rokvić elmondta, hogy a nehéz év ellenére is sikerült befejezni azt a projektet, amelyről az előző nemzedékek álmodtak.

„Megvalósultak a terveink, sikerült egy korszerű olvasótermet létrehoznunk, de ezzel még az ambícióinknak nincs vége, mert kidolgoztuk a könyvtár felújításának ötlettervét, és az elkövetkező időszakban ezen dolgozunk majd. Áttekintettük a további fejlődés irányvonalait, és már néhány intézkedést megtettünk a korszerűsítés érdekében, útközben pedig őrizni, konzerválni és restaurálni fogjuk Raichle Ferenc hagyatékát, ezt a gyönyörű palotát. -mondta az intézmény igazgatója.

A megjelentekhez szólt még Živka Radulović Ražnatović építészmérnök, a könyvtárépület teljes felújítása ötlettervének készítője és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A korszerű olvasóterem a Bethlen Gábor Alapkezelő segítségével valósult meg, amely a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarországág Kormányának támogatási eszközeit biztosította.

A Szabadkai Városi Könyvtárat a Gimnáziumhoz alapították 1890-ben, így Szabadka legöregebb kulturális intézménye.

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye