Megmérettetik a magyarság súlya

Németh Zsolt magyar külügyminisztériumi államtitkár Székelykevén és Belgrádban kampányolt a VMSZ-szel – Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke szerint a többi határon túli magyar közösség számára is jelzésértékű lesz az itteni legnagyobb magyar párt választási eredménye

Kétnapos szerbiai tartózkodása során szerdán Székelykevére és Belgrádba is ellátogatott Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Vajdasági Magyar Szövetség kampánya keretében. „Régi vágyam valósult meg azzal, hogy eljutottam ide, hiszen anyai ágról magam is székely származású vagyok” – köszöntötte a pártszimpatizánsokat Székelykevén Németh. A határon túli magyarok, mint mondta, a jelenlegi nemzeti magyar kormány politikájának a középpontjában állnak.

Kiemelte: reméli, hogy sikerülni fog begyógyítani mindazokat a sebeket, amelyeket a kettős állampolgárság jóváhagyásának korábbi elutasítása okozott, s melyért az előző kormány piszkos kampánya tehető a leginkább felelőssé. A beérkezett kérelmek számáról szólva Németh elmondta, hogy a magyar állampolgárságot mindeddig több mint 200 ezren igényelték a határon túlról. Az egyszerűsített honosítási eljárás a világmagyarság összetartásának a szolgálatában áll – közölte.

– A jelenlegi magyar kormány június 4-ét is azért nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává, mert az volt a célja, hogy a szóban forgó dátum ne a nemzet trianoni széthullására, hanem a más nemzetállamokba került magyar közösségek összetartozására emlékeztesse a magyarságot. A kisebbségi lét sok tekintetben gazdagságot jelent, hiszen a kisebbségi élet az, ami megmutatja: mi számít valódi értéknek – állapította meg.

A Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatokról az államtitkár kifejtette, hogy a két ország között megfelelő a diplomáciai együttműködés. A szerbiai magyar közösség érdekeiről szólva pedig kijelentette, hogy a VMSZ az a párt, amelyik össze tudja tartani ezt a közösséget, hiszen a magyar érdekeket csak egy magyar párt tudja teljesen képviselni. Az előrehozott elnökválasztásokkal és Pásztor István jelölésével kapcsolatban Németh azt mondta, annak célja nem maga a győzelem, hanem a magyarság erejének a kinyilvánítása.

A KÖVETKEZETESSÉG POLITIKÁJA

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke felszólalásában arra helyezte a hangsúlyt, hogy nem elég maga az állampolgárság egy kisebbségi közösség fennmaradásának biztosításához – ahhoz politikai képviselet, intézmények és egyházak is kellenek. Úgy fogalmazott, hogy május 6-án Vajdaságban megmérettetik majd a magyarság súlya, s erre a megmérettetésre a többi határon túli magyar közösség is fel fog figyelni.

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági képviselője kiemelte, hogy az elmúlt négy évben a következetességre törekedett a párt, s ilyen politizálást tud ígérni a következő évekre vonatkozólag is.

A falu történetét röviden bemutatva Bogos Tivadar, a párt helyi szervezetének elnöke azt mondta, egy 130 évvel ezelőtt létrejött, lényegében fiatal faluról beszélhetünk, melynek lakosai sikeresen küszködnek a mindennapokkal. Arról is beszámolt, hogy Székelykevének mára már csaknem 300 magyar állampolgára van.

A vendégeket és a politikusokat a székelykevei asszonykórus szórakoztatta, a beszélgetést követően pedig megtekintették a Szent István-templomot is.

MAGYARORSZÁG SEGÍTENI FOG

Székelykevei látogatását követően Belgrádban Németh Zsolt találkozott Vuk Jeremić szerb külügyminiszterrel is, akit tájékoztatott szerbiai látogatásának kampánycélúságáról. A megbeszélések részleteit az államtitkár már a VMSZ belgrádi helyi szervezetében megtartott lakossági fórumon ismertette. Mint mondta, Jeremićtyel áttekintették a két ország közötti kapcsolatok perspektíváit, s a legfőképp három lényeges témát érintettek: rávilágítottak a vajdasági magyarok helyzetére, a bilaterális kapcsolatok témájára, továbbá az európai integráció kérdésére. Németh arról biztosította Jeremićet, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja Szerbia európai integrációját, amiről, mint mondta, tanúskodik az a tény is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök öt ízben is felszólalt annak érdekében, hogy Szerbia márciusban elnyerje az uniós tagjelöltséget.

– Szeretnénk, ha még az idén megkezdődnének a csatlakozási tárgyalások Szerbiával és Montenegróval is. Magyarország legalább olyan mértékben tudná segíteni ennek a két országnak az európai felzárkózását, mint ahogyan azt korábban Horvátország esetében tette. Ezt a segítséget ajánlottam fel a külügyminiszternek is – számolt be Németh.

Az uniós politika leglényegesebb elemeiről szólva elmondta, hogy Európában kulcsfontosságú szerepe van a regionalitásnak, a kulturális diverzitásnak, továbbá a határtérség-fejlesztés kérdéseinek. A véleményének adott hangot, hogy „Magyarország és Szerbia együttműködésében érdemes lenne kipróbálni a szolidaritás elvét”.

A Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumán részt vett Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet, Korsós Tamás szabadkai főkonzul, Nebojša Marjanović, a belgrádi helyi szervezet elnöke és Kovács Elvira képviselő is.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben