Megkerülhetetlen feladatok

Pásztor Bálint: Számokkal is alátámasztható, hogy a koalíciós együttműködés funkcionált

Pásztor Bálint az előző két köztársasági parlamenti ciklusban a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetőjeként politizált. Azt megelőzően több mandátumban is a kisebbségi frakció vezetője volt.

Az április 24-ei előrehozott köztársasági parlamenti választásokon ismét ő a VMSZ listavezetője. Lapunknak nyilatkozva az utóbbi két év munkáját összegezte, valamint beszámolt a párt terveiről a következő parlamenti ciklus tekintetében. 

Mit emelne ki az elmúlt két év tevékenységéből?

– Elsősorban az általános politikai kérdésekkel, a jogalkotással és az utóbbi időben az igazságügyhöz kapcsolódó kérdésekkel foglalkoztam. Emellett feladataim közé tartozott a képviselőcsoport tagjai és a VMSZ államtitkárai munkájának a koordinálása is, valamint folyamatosan egyeztettem a koalíciós partnereinkkel, hogy amit az előző választási kampányban megígértünk, az meg is valósulhasson. Ha az elmúlt két év munkájából valamit ki kellene emelnem, akkor mindenféleképpen a kollektív bűnösség a szerbiai jogrendből való eltörlését említeném elsőként. Hasonlóan fontos volt, amikor a részarányos foglalkoztatás területén sikerült előrelépést megvalósítanunk. A tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás kötelezettséget fogalmaz meg a szerb kormány irányába, hogy a teljes közszféra vonatkozásában nyilvántartást kell vezetni az alkalmazottak nemzeti hovatartozására és tanulmányaik nyelvére vonatkozóan. Tartományi és helyi önkormányzati szintre vonatkozóan törvénybe sikerült foglaltatnunk, hogy amennyiben ugyanarra a munkahelyre egy ugyanolyan képesítésű nemzeti kisebbségi és szerb jelölt jelentkezik, akkor a kisebbségi jelöltet kell alkalmazni. Az infrastrukturális befektetéseket is megemlíteném, hiszen ezek nem valósulhattak volna meg, ha a VMSZ-nek nem lett volna államtitkára az illetékes minisztériumban. Három konkrétumot említenék: az elmúlt két évben 90 millió dinárt sikerült elkülöníteni a Szabadkai Népszínház épülete felújításának a folytatására, 197 millió dinárt az Y-elágazásra – erre a projektumra ezenfelül még 600 millió dinár érkezik idén – a Szabadka–Szeged–Baja-vasútvonal pedig most már állami prioritássá vált. Az elmúlt mandátumban 19 törvényjavaslatra nyújtottunk be módosítási indítványt, ebből 17 vonatkozásában kerültek elfogadásra javaslataink. Tehát számokkal is alátámasztható, hogy a koalíciós együttműködés működött.

Mely témákat tartja fontosnak a következő mandátumban?

– Az uniós tárgyalások 23-as fejezete akciótervének értelmében 2017 végéig módosulnia kell a szerbiai alkotmánynak. Fontosnak tartom, hogy a magyarság választott képviselői által hatni tudjon az ország legfontosabb jogszabályának tartalmára. A kisebbségi akcióterv pedig olyan kötelezettségeket fogalmaz meg a szerb kormány irányába, amelyek a kisebbségi érdekérvényesítés és a kisebbségi jogok megvalósulásának szempontjából gyakorlati jelentőséggel bírnak. A Vajdaság hatásköreiről és finanszírozásáról szóló törvényeknek is mindenképpen napirendre kell majd kerülniük a köztársasági képviselőház következő mandátumban. 

Milyen álláspontot képvisel a VMSZ az alkotmánymódosítás vonatkozásában, és értékelése szerint milyennek kellene lennie az alkotmányozási folyamatnak?

– Már ebben a mandátumban megalakult a politikai rendszer átalakításával foglalkozó munkacsoport. A VMSZ képviseletében egy hétoldalas dokumentumban taglaltuk a számunkra fontos szempontokat. Az alkotmány vonatkozásában javaslataink számos kérdést felöleltek. Természetesen a kisebbségi jogokra és Vajdaság jogállására helyeztük a hangsúlyt. Értékelésünk szerint a folyamatnak szöges ellentétben kell állnia a 2006-os folyamattal, amikor szakmai közvitát mellőzve került elfogadásra a jelenleg hatályos alkotmány.

Mi az, ami amellett szól, hogy sok-sok évnyi ígérgetés után a következő ciklusban valóban elfogadásra kerül a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény?

– Mindegyik mandátumban abban reménykedtünk, hogy az lesz az, amikor ez megtörténik. Véleményem szerint az uniós csatlakozás folyamatában nem lehet tovább jutni anélkül, hogy elfogadásra kerüljön a szóban forgó törvény, amely a hatályos alkotmány értelmében is kötelezettség.

PESEVSZKI EVELYN

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​