Megemlékezés a szabadkai zsidók deportálásának 79. évfordulójára

Az egykori gettónál a Zsidó áldozatok terén lévő emlékmű megkoszorúzásával, a zsinagógában tartott megemlékezéssel és a zsinagóga udvarában emelt emlékmű megkoszorúzásával emlékeztek ma a szabadkai zsidók tranzittáborokba, majd az auschwitzi és Európa szerte más koncentrációs táborokba és halálgyárakba deportálásának 79. évfordulójára. Szabadka város nevében Stevan Bakić polgármester és Kern Imre alpolgármester koszorúzta meg a zsinagóga udvarán levő holokauszt emlékművet, Szabadka Város Képviselő-testületének nevében pedig dr. Pásztor Bálint, a képviselő-testület elnöke. A polgármester a szabadkai zsinagógában tartott beszédében emlékeztetett arra, hogy a „zsidókérdés végső megoldása” elnevezésű szörnyű náci projekt, amelynek a világtörténelem legsötétebb időszakaiban sem volt párja, teljes fizikai pusztulásra ítélte a zsidókat.

"A holokausztban, a náci Németország és kollaboránsai által a zsidók ellen elkövetett népirtásban a második világháború alatt megszállt Európában több mint hatmillió ártatlan embert öltek meg a legborzalmasabb módon csak azért, mert zsidók voltak. Magatehetetlen idős emberek, nők és másfél millió gyermek esett áldozatul, és még az egykori Jugoszláviában élő zsidók sem menekülhettek meg. A háború előtti Jugoszláviában 75 000 zsidó volt, közülük mintegy 15 000 élte túl a háborút.” – mondta Stevan Bakić.

Emlékeztetett arra, hogy a szabadkai zsidó közösség is hatalmas veszteségeket szenvedett, és 1944. június 16-án hajnalban mintegy négyezer szabadkai zsidót hurcoltak el tehervagonokban a bácsalmási gyűjtőtáborba, ahonnan Auschwitzba és az Európa szerte létrehozott többi haláltáborba deportálták őket a németek.

„A szabadkai gettóból deportált zsidók többsége odaveszett a hírhedt Auschwitzban, a valaha kitalált és felépített legnagyobb gyilkológyárban. A második világháború után a túlélő szabadkai zsidók is fokozatosan visszatértek a háború sújtotta és lerombolt országba. A közvetlenül a megszállás előtt Szabadkán élő, valamivel több mint hatezer zsidó közül mintegy ezren tértek vissza a városba. A nagy elvándorlás miatt számuk idővel tovább csökkent, de több százan a városban maradtak és nekik köszönhetően megmaradt Szabadkán a zsidó hagyomány, szokások, vallás és kultúra” – hangsúlyozta Stevan Bakić.

Rámutatott arra a tényre is, hogy a második világháborúban, amely – mint mondta – megírta a szerb-zsidó kapcsolatok örökös lapjait, a szerbek és a zsidók ugyanabban a halálosztó gépezetben álltak, ugyanazok a hóhérok végezték ki őket ugyanazokban a koncentrációs táborokban.

„Tény az is, hogy Szerbia azon kevés országok közé tartozik, ahol a zsidókat a helyi lakosság fizikailag nem fenyegette, nem vetette tömeges kivégzések, népirtás alá – csak a megszállók, akik ugyanúgy üldözték és gyilkolták a szerbeket is. Különleges faji törvényeket, mint ismeretes, a romák ellen is alkalmaztak mind a Harmadik Birodalomban, mind az annak ellenőrzése alatt álló megszállt országokban.” – mondta.

Kiemelte, hogy bár a geopolitikai körülmények megváltoztak Európában és a világban, a holokausztnak soha sehol nem szabad megismétlődnie.

„Rajtunk és a jövő nemzedékein múlik, hogy emlékezzünk, ápoljuk az áldozatok emlékét, és fejet hajtsunk az ártatlanul kivégzett szabadkai zsidók emléke előtt, de mindazok emléke előtt is, akik más nemzeti és vallási hovatartozásuk miatt szenvedtek és estek áldozatul, meg azért, mert kiálltak nemzeti büszkeségük és létjogosultságuk védelmében. Meggyőződésem, hogy az ideológiai és faji gyűlöletre épülő erőszak, függetlenül attól, hogy melyik nemzetről van szó, éppen a valós gonoszsága miatt, soha nem győzhet. Engedjék meg, hogy végül kihangsúlyozzam, hogy Szabadka Város Önkormányzata továbbra is partnere lesz a Zsidó Hitközségnek. Támogatja a zsidó közösséget abban a törekvésében, hogy a feledéstől megóvja azt a tényt, hogy élt Szabadkán és továbbra is él és teremt. Kis létszámú ugyan, de jelentős mértékben hozzájárult városunk fejlődéséhez és előrehaladásához. Legyen örök az emléke, dicsőség a zsidó áldozatoknak.” – zárta gondolatait Stevan Bakić polgármester.

Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke és a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány elnöke beszédében azt mondta, az elkövetett borzalmakat jóvátehetetlenek, de még csak nem is enyhíthetők. Azokra nincs mentség, és az idő múlásával sem halványulnak el.

„Az évfordulón tartott közös megemlékezés szembesít és figyelmeztet arra, hogy vannak emberek, akik által - ha ők hatalomra jutnak - rendszerek, melyek által az ép ésszel fel sem fogható szörnyűségek megtörténnek. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a gyűlöletkeltés, az ellenségkép gyártása, a másság fogalmának előidézése az elején még talán olcsó és hatást keltő politikai eszköz lehet, de nagyon hamar kiszabadul a szólamok síkjából és tragédiához vezet. Ne csak óvakodjunk hát mindezektől, hanem utasítsuk el és küzdjünk ellene, mert a következmények súlyosak - fájdalom, félelem, bizalmatlanság, és mint ez az emlékmű kiáltja - a gyász lehetnek.” – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

Emlékeztetett, hogy deportált zsidó polgártársaink - megbélyegzett, kirekesztett, üldözött, meggyilkolt szabadkai lakosok voltak, akiket először emberi méltóságuktól, majd anyagi javaiktól és végül az életüktől fosztottak meg. Hiányuk pótolhatatlan.

„Emléküket őrizzük és mindig tudni és értékelni fogjuk azt a sok szellemi és anyagi értéket, amivel hozzájárultak városunk társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődéséhez, gyarapodásához. A nemzetek békés együttélésről, a kulturális és vallási sokszínűségéről közismert városunk képviselő-testületének elnökeként és köztársasági parlamenti képviselőként, természetesen magánemberként is minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ez így is maradjon. Meg azért, hogy ami érték, bárki teremtette is, közös kincs, féltve őrzött része legyen közös múltunknak, jelenünknek és az utánunk jövő nemzedékek jelenének és jövőjének.” – mondta.

Kiemelte, ilyen kincs a zsinagóga is, a szecessziós remekmű, a város ékessége, az egykor hatezres lélekszámú zsidó közösség hagyatéka.

„Hatalmas eredmény, hogy - elsősorban Magyarország Kormányának támogatásával - sok évtized után sikerült felújítani, hogy teljes szépségében láthassák és csodálhassák az itt élők és idelátogatók egyaránt. A szabadkai zsidóság felett elkövetett népirtást sem kárpótolni, sem jóvá tenni nem tudjuk. De emlékük előtt tisztelegve hagyatékukat ápoljuk és óvjuk. Így maradnak velünk örökké.” – mondta dr. Pásztor Bálint.

A megemlékezésen beszédet mondott Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke is, aki egyebek mellett az egymásért való felelősséget és a megkülönböztetést megindító kimondott szóért, a gyűlöletbeszédért, a kizárólagosságért való felelősséget hangsúlyozta.

„Felelősek vagyunk azért, hogy a jövő nemzedékének közvetítsük a múlt üzenetét, hogy minden konfliktus, a háború vihara, az ártatlan áldozatok szenvedése, a gyermeksírás, az anyai könnyek sebet és heget hagynak mindenki lelkében. Ezért emlékezünk és kell emlékeznünk minden évben.” – mondta Szabados Róbert.

A zsinagóga udvarában levő emlékművet megkoszorúzták az Észak-Bácskai Közigazgatási Körzet, a Belgrádi Magyar Nagykövetség, a konzuli képviseletek, a zsidó hitközségek, a nemzeti tanácsok és egyes szervezetek és egyesületek képviselői.

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)