Megbízható partnerség

Több mint 1,2 milliárd dinár értékben megvalósított fejlesztéseket adtak át rendeltetésüknek

Újabb két, a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program első ciklusában támogatott és megvalósított nagyléptékű fejlesztést adtak át ma ünnepélyes keretek között, Szabadkán a Sat-trakt Kft., Topolyán pedig a Capriolo Kft. fejlesztéseit. Az alkalmi rendezvények díszvendége dr. György László, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt. Ez volt a huszadik és a huszonegyedik nagyberuházás-átadás.

A ma átadott két beruházás annak a 23 nagyléptékű fejlesztésnek a csoportjába sorolható, amely a gazdaságfejlesztési program 2016-ban megkezdett és tavaly lezárt első fejlesztési ciklusában valósult meg. Ezen projektumok összértéke 10,31 milliárd dinár, a megítélt támogatás összege pedig 4,1 milliárd dinár. A Sat-trakt Kft. beruházása majdnem egymilliárd dinárt tesz ki, a Capriolo kerékpárgyártó üzem műszaki és egyéb jellegű fejlesztései, továbbá épületeinek bővítése pedig 224 millió 500 ezer dináros beruházást jelent. A Prosperitati Alapítvány a közelmúltban, a második fejlesztési ciklusban újabb három pályázati felhívást jelentetett meg, utóbbiak  ismét a nagyléptékű fejlesztéseket célozzák meg, azaz a nettó 100 ezer eurót meghaladó beruházásokban érdekelteket szólítják meg.

A ma megtartott alkalmi rendezvényeket egyebek mellett dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, a Vajdasági Bank OTP csoportjának képviselői, továbbá a Prosperitati Alapítvány tisztségviselői és a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselői tisztelték meg jelenlétükkel.

INNOVÁCIÓKKAL A JÖVŐBE

A fejlesztés folyományaként az elmúlt két évben Vajdaság-szerte mintegy 438 kilométer optikai kábelt helyeztek le a vállalat munkásai – emelte ki Zsemberi János, a Sat-trakt Kft. tulajdonosa Szabadkán, a gazdasági társaság helyi fejlesztési központjában, mondván, hogy Vajdaságban ezáltal számos település jutott olyan minőségi szolgáltatáshoz, mint kevés másik az országban. A beruházásnak köszönhetően a Sat-trakt az ország egyik legkomolyabb telekommunikációs vállalatává nőtte ki magát – tette hozzá Zsemberi János, majd rámutatott arra, hogy Vajdaságban, és ezen belül Bácskában, akkor sikerült maradandót alkotni, amikor Magyarország erős volt. Köszönet jár Magyarország kormányának és a VMSZ-nek, amiért kidolgozta és támogatta a gazdaságfejlesztési programot – emelte ki Zsemberi János.

– A beruházást valamivel több mint 800 millió dinárra terveztük, ám végül 995 millió dinárra növekedett. A Prosperitati Alapítvány vissza nem térítendő támogatás formájában ennek 35 százalékát bocsátotta rendelkezésünkre, a többi pedig hitel és önrész formájában valósult meg. A fejlesztésnek köszönhetően 20 százalékkal sikerült bővíteni a hálózatunkat, s ezáltal mintegy 20 ezer háztartást tudunk elérni. A beruházásnak köszönhetően olyan kisebb településekre is eljutottunk, amelyekre egyébként nem jutottunk volna el, hiszen nem lett volna kifizetődő. Példaként említeném Szilágyit, Bácskertest, Tiszakálmánfalvát, Krivaját és Zentagunarast – nyilatkozta később a sajtónak Zsemberi János.

Dr. György László, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának államtitkára alkalmi beszédében a kapitalizmus kialakulásának időpontjával kapcsolatos különböző elméletekről tett említést, kiemelvén, hogy értékelése szerint a kapitalizmus kialakulását ahhoz az időszakhoz lehet kötni, amikor a Rajna menti protestáns vidékeken megjelentek az első kapitalista vállalkozók. Ezekre az emberekre az egyszerű, puritán gondolkodásmód volt a jellemző, és értékként tekintettek arra, hogy felvirágoztassák térségüket és munkát adjanak polgártársaiknak – hallhatták az egybegyűltek, mint ahogyan azt is, hogy „mivel az első kapitalisták otthonuknak érezték szülőföldjüket, a helyet, ahol kockázatot vállaltak és munkát adtak másoknak, megteremtették az említett térségek felvirágoztatásának az alapját”.

– Ez az értékrend és életstílus tette naggyá és más régiók számára történelmi példává Európát, valamint ez jelenti az Európai Unió alappillérét. Éppen ezért támogatjuk, hogy Szerbia mielőbb az EU tagállamává váljék. Azért támogatjuk Szerbia mielőbbi csatlakozását az Unióhoz, hogy a magyar közösségek még közelebb kerüljenek egymáshoz. Ma egy jövőbe beruházó fejlesztést adunk át. Ez a magyar közösségeket Vajdaságban olyan hatékony infrastruktúrával köti össze, amelyek a jövőt jelentik a térség számára. A XXI. században a gazdaságban az egyik legnagyobb kihívás a technológia robbanásszerű változása, ez pedig innovációkat követel meg. Az innovatív megoldásokat csak akkor lehet sikeresen alkalmazni, ha rendelkezésre állnak azok az infrastruktúrák, mint amilyeneket Zsemberi János vállalkozása megteremtett Vajdaságban – fogalmazott György László.

Pásztor István alkalmi beszédében köszönetet mondott Magyarország kormányának, amiért támogatta a vajdasági magyarság elképzeléseit, és ennek folyományaként az elmúlt években úgy sikerült előrehaladnia a közösségnek, hogy a támogatás bizonyossága soha nem kérdőjeleződött meg, a megbízhatóság és a partnerség erkölcsi, politikai, de anyagi szempontból is folyamatos volt.

– Természetes, hogy ebben a térségben elsősorban a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén valósulnak meg jelentős beruházások, ám az, hogy a vajdasági magyar közösségnek van egy olyan vállalkozója, amelynek ilyen ambiciózus elképzelései vannak mint Zsemberi Jánosnak, az a fejlesztés monumentalitását és fontosságát bizonyítja. A Sat-trakt Kft. külön törvények nyomán működő üzleti világban érvényesül, s ebben talán hangsúlyosabb a politikum és a közélet befolyása. Számomra megnyugtató és felemelő érzés, hogy a vajdasági magyar közösségnek van egy olyan vállalata, amely stabil szereplője ennek a piacnak –  taglalta Pásztor István.

JELENLÉT A NEMZETKÖZI PIACON

A Capriolo kerékpárgyártó üzem fejlesztése, műszaki és épületbővítése 224 millió 500 ezer dinár összértékben valósult meg. A Topolyán megtartott átadón elsőként Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd levetítettek egy rövid hangképes összefoglalót a kerékpárgyárról, a fejlesztések folyamatáról. Brindza Lajos, az 1996-ban alapított Capriolo Kft. tulajdonosa ismertette a családi vállalkozásként indult cég múltját, és köszönetet mondott családjának és kitartó munkatársainak.

– A kezdetekben Forgó Zoltán barátommal indítottuk el a kerékpárok összeszerelését. Kiderült, hogy egyre nagyobb rá az igény, hiszen a '90-es években még új volt a szerbiai piacon a sebességváltós kerékpár. Hamarosan, a piaci keresletnek köszönhetően újabb fejlesztéseket tudtunk elvégezni, és csupán néhány évre rá már közvetlenül tartottuk a kapcsolatot a távol-keleti partnereinkkel, majd 2000-re bevonult az üzem a város területére a családi tanyánkról, és már 40 munkással működtünk. Tizenöt éve a nyugat-európai piacon is jelen vagyunk – mondta egyebek mellett ünnepi beszédében Brindza Lajos, majd kitért a Prosperitati Alapítvány által folyósított támogatás értékére is.

– Nagy fába vágtuk a fejszénket ismét, hiszen a beruházás összértéke 1,7 millió euró. Ennek az összegnek az önrésze 25 százalék, ami 430 ezer eurót jelent. Az OTP Bank hitelt nyújtott számunkra 608 ezer euró értékben, majd az összérték 35 százalékát folyósította a Prosperitati Alapítvány 602 ezer euró értékben. A támogatásból kerékpárabroncs- és kerékgyártó csarnok épült fel, illetve ebből az összegből szereltük fel a gyártósort, ahol április óta folyik a termelés. Emellett bővültünk egy konferenciateremmel, parkolót építettünk ki, és korszerűsíthettük a fűtésrendszerünket – ismertette a Capriolo tulajdonosa, aki elárulta azt is, hogy jelenleg több mint 20, az Európai Unión belüli és kívüli országban értékesítik a kerékpárokat. Az eddigi számításaik szerint 1996 óta 1 millió 300 ezer járművet szereltek össze Topolyán.

– Korábban 150 munkást foglalkoztattunk a Capriolóban, a Prosperitati támogatásával további 22 dolgozó felvételére tettünk ígéretet. Ezzel szemben ma 195-en vagyunk, vagyis 45 munkást sikerült felvennünk, és nagyon úgy néz ki, hogy ezt is túl tudjuk lépni. Múlt évben már 82 ezer kerékpárt sikerült értékesíteni, és bízunk az idei jó eredményben is. A közeljövőben az a célunk, hogy évi 150 ezer darabszámra növeljük – közölte Brindza Lajos, aki a tervekkel kapcsolatban elárulta, hogy egy új raktárkezelő és termelésszervező szoftvert szeretnének beszerezni, és hosszú távon a kerékpárvázak hegesztését is tervezik beindítani Topolyán. Dr. György László innovációs és technológiai államtitkár Magyarország kormánya nevében gratulált az üzem bővüléséhez, és elmondta, hogy a vajdasági program sikere elsősorban Magyar Levente államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke, illetve a két ország kormányfői közötti kommunikáció sikere is.

– Az elmúlt négy évben 300 millió euró értékű beruházás valósult meg Szerbiában. Ahhoz, hogy a gazdaság résztvevői előre tudjanak lépni, ismerniük kell a világpiaci folyamatokat. A multicégek lépéselőnyben vannak, hiszen a nemzetközi piac 80 százalékát uralják. Ugyanakkor gondolni kell a távolabbi jövőre is, és azokat a fenntartható vállalkozókat kell támogatni, akik otthonuknak tekintik ezt a térséget, az értékeit és kultúráját, illetve igyekeznek ápolni is. Magyarország kormányának is ez a célja – mondta egyebek mellett dr. György László államtitkár, aki után Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott köszönetet az anyaország kormányának.

– A bátor vállalkozók nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, és mindez csak lehetőség maradt volna, ehhez azonban hozzájárult a Prosperitati Alapítvány vezetősége és a most már több mint 30 munkatársa, akik tartják a kapcsolatot a polgárokkal. Korábban kisebbségi politika gazdaságfejlesztésben nem gondolkodott, mi viszont igyekeztünk megvalósítani a közösségünk erőteljes elvárását. A mi példánk, eredményeink sikerén felbuzdulva más országokban is belekezdtek ehhez hasonló programokba – hangsúlyozta Pásztor István.

P.E. , K.P.D.

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)