Megalakult az új szabadkai városvezetőség

Dr. Pásztor Bálintot választották meg elnöknek a Szabadkai Városi Képviselő-testület pénteki alakuló ülésén. Stevan Bakić lett az új polgármester, Kern Imre pedig az alpolgármester. Az új összetételű Városi Tanács héttagú lesz, ebből három helyre delegált tanácsost a Vajdasági Magyar Szövetség: a kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tanácsos Góli Csilla lett, a mezőgazdasági tanácsos továbbra is Bognár Pásztor Hajnalka, a turizmussal, beruházásokkal és a nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tanácsos pedig Ercsi Hargita. A gazdasági felelős Srđan Samardžić, a művelődési és oktatási ügyekkel Miloš Nikolić, a szociális és az egészségügyi kérdésekkel Ilija Đukanović, a sport- és az ifjúsági ügyekkel pedig Nataša Aleksić lett megbízva.

Szabadkát a következő időszakban egy széles koalíció vezeti majd, melynek gerincét a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt alkotja. A választásokat 31 mandátummal a Szerb Haladó Párt nyerte meg, ám a VMSZ 11-ről 22-re duplázta meg az önkormányzati tanácsnokainak számát. A Szerbiai Szocialista Pártnak 4 tanácsnoka van, a Vajdasági Frontnak 3, a Bácskai Bunyevácok Szövetségének 2, míg az Orosz Pártnak 1 képviselője jutott be az új összetételű testületbe. Az ellenzéki szerepet a Szabadka Polgári Mozgalma tölti majd be, mely tömörülésnek 4 mandátuma van. A választási eredményeknek megfelelően a város polgármesterét a Szerb Haladó Párt, a vkt elnökét pedig a VMSZ javaslatára választották meg.

A városi képviselő-testület alakuló ülése kezdetén Nikola Milićević töltötte be a korelnök szerepét. Őt váltotta az elnöki székben Pásztor Bálint, akire a titkos szavazás során a 67 fős testületből 59 tanácsnok szavazott igennel, 5-en szavaztak nemmel, és 3 érvénytelen szavazócédulát találtak a szavazóurnában. A vkt alelnöki tisztségére Nebojša Crnogoracot, a Szerbiai Szocialista Párt politikusát választották meg szintén titkos szavazással, őt 55-en támogatták. A vkt titkári teendőit továbbra is dr. Ladóczki Gyula végzi majd, akit a vkt új elnöke javasolt ismét erre a pozícióra.

Pásztor Bálint a kinevezése után elmondta, hogy az üléseket méltósággal fogja vezetni, és reméli, hogy ebben minden képviselő partnere lesz, továbbá a város alapszabályával és a testület szabályzatával összhangban mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenzék is hangot adhasson a véleményének, hiszen enélkül nincs demokrácia. Azt is hozzátette, hogy kész mindenkivel együttműködni, aki a város javát kívánja szolgálni.

Az ülést követő sajtónyilatkozatában Pásztor azt is elmondta, hogy a VMSZ szeretné megvalósítani a választási ígéreteit, nevezetesen azt, hogy megőrizze Szabadka jellegét, illetve hogy a szabadkaiak XXI. századi körülmények között élhessenek, amin aszfaltot, csatornahálózatot, vízvezetéket, fejlesztéseket, munkahelyeket ért. Hozzátette, hogy e célok teljesülése érdekében vállalta el a város második legjelentősebb önkormányzati funkciójának betöltését a következő időszakra.

— Az a cél, hogy a Városi Tanács tagjaival mindent megtegyünk annak érdekében, hogy azok a célok, amelyeknek a megvalósulására szavaztak a szabadkai magyarok, valóban teljesülhessenek. Jó együttműködésre számítok, elsősorban a Szerb Haladó Párttal, de egy nagyon-nagyon széles koalíció alakult ki Szabadkán, ami talán a garanciája lehet annak, hogy a város polgárainak az érdekében folyjon a munka a következő időszakban. Mi mindenképpen azon leszünk, hogy így legyen — tette hozzá a vkt új elnöke.

Pásztor Bálint egyidejűleg tölti majd be a városi képviselő-testület elnöki pozícióját, miközben tizenhárom év után a következő mandátumban is képviselő lesz a köztársasági parlamentben, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség frakciójának a vezetője. Érdek-összeférhetetlenség nem áll fenn, a két tisztség párhuzamosan vállalható, illetve betölthető. Az országban számos példa van arra, hogy köztársasági képviselők különféle önkormányzatokban a képviselő-testület elnöki tisztségét is betöltik.

— Nem a funkcióhalmozás volt a célom, és a jövedelmem növelése, így elődömhöz hasonlóan már a kinevezésem után lemondtam az elnöki tisztséggel járó bevételről — emelte ki Pásztor Bálint.

Pásztor mindezt annak ellenére tette, hogy tudatában van annak, hogy az elnöki jövedelem magasabb összeg, mint a köztársasági parlamenti képviselői fizetése. Mint mondta, számára ez egy erkölcsi kérdés, úgyhogy nem fogja az önkormányzati költségvetést anyagilag terhelni, viszont a munkáját becsületesen el fogja végezni.

A vkt alakuló ülésének napirendjén eredetileg csupán három pont szerepelt, de közben bővítették, így megválasztották a polgármestert, az alpolgármestert és a Városi Tanács tagjait is. A Szerb Haladó Párt Stevan Bakićot javasolta polgármesternek, aki a koalíciós megállapodás értelmében ismertette javaslatát a polgármesteri kabinet, illetve a Városi Tanács személyi összetételét illetően. Helyettesének Kern Imrét nevezte meg, az új összetételű Városi Tanács hét tagja pedig a következő: Góli Csilla a kommunális tevékenységekkel és a fejlesztésekkel lesz megbízva, Srđan Samardžić a gazdasági, Bognár Pásztor Hajnalka a mezőgazdasági, Miloš Nikolić az oktatási és a művelődési ügyekkel, Ilija Đukanović a szociális védelemmel és az egészségügyi kérdésekkel, Nataša Aleksić a sport és az ifjúság területével, Ercsi Hargita pedig a turizmussal, a beruházásokkal és a nemzetközi együttműködéssel.

A polgármestert, illetve annak kabinetjét szintén titkos szavazással választották meg, 63 tanácsnok támogatta kinevezését, 4 pedig ellene szavazott. Stevan Bakić a megválasztása után programját ismertetve elmondta, hogy folyatni fogja Bogdan Laban korábbi polgármester megkezdett munkáját, részletesen ismertetve annak előző négy évben elért eredményeit, de a jövőre nézve azt is elmondta, hogy prioritást élveznek majd a kapitális beruházások, mégpedig a Népszínház épületének felújítása, a palicsi Aquapark építésének folytatása, a Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitásának megőrzése, továbbá a közkórház, a Kolevka, valamint a városi stadion felújítása. A legtöbb energiát a hazai és a külföldi befektetők megnyerésére, az ipari övezet bővítésére és a jelenlegi 7 százalék körüli munkanélküliség csökkentésére fordítja majd. Továbbá prioritásként emelte ki az oktatási intézmények korszerűsítését is, valamint elmondása szerint lesznek befektetések a közlekedési és a sportinfrastruktúrába, a mezőgazdaságba, az egészségügybe, a szociális védelembe, a kultúrába, valamint a vízvezeték- és a csatornahálózat fejlesztésébe. Az ülést követő sajtótájékoztatóján megköszönte a bizalmat a Szerb Haladó Pártnak és Aleksandar Vučićnak, kiemelve, hogy számára ez a kinevezés pályafutása csúcsa. Hozzátette, munkájával arra törekszik majd, hogy megszolgálja ezt a bizalmat, és reméli, hogy mandátuma végén a város polgárai csak a pozitívumok kapcsán emlékeznek majd rá.

KATALI RÓBERT

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)