Megalakult a köztársasági parlament

Beográd - A képviselői mandátumok hitelesítésével megalakult a köztársasági parlament. Ez volt az első napirendi pont, amely után be is fejeződött az alakuló ülés. A Tanjug információ szerint a következő ülést augusztus 10-ére, vagy 11-ére, azaz jövő hétfőre vagy keddre hívják össze.

Az alakuló ülésen a 90 éves Smilja Tišma, a Szerbiai Szocialista Párt tagja elnökölt, aki a legidősebb képviselő a parlamentben. A 250 tagú köztársasági parlamentben 190 képviselő volt jelen. Napirenden szerepelt a képviselői mandátumok hitelesítése, az elnök és az alelnökök megválasztása, valamint a főtitkár kinevezése is. Ebből csupán az első napirendi pontig jutottak el, azaz a mandátumok hitelesítéséig, amely után a képviselők le is tették az esküt. A parlamentben a mandátumok többségét a Szerb Haladó Párt szerezte meg, 188 képviselőjük lesz.

Meg nem erősített információk szerint a parlament elnöki posztját nem Maja Gojković tölti majd be ismét. Erre a funkcióra a legesélyesebb Vladimir Orlić, a Szerb Haladó Párt köztársasági parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Vladimir Orlić frakcivezető-helyettes, Szerb Haladó Párt: Számunkra az a legfontosabb, hogy a szerb parlament biztosítsa az eddigi kiváló munka folytonosságát. Képviselőként tovább kell harcolnunk azért a politikáért, amelyet a szerbiai polgárok egyértelműen és meggyőzően támogattak a választásokon. Ez a politika az intézmények további fejlesztéséért és a nagyobb gazdasági növekedésért harcol.

A Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia koalíciója 32, az Aleksandar Šapić vezette Győzelem Szerbiáért lista 11, a Vajdasági Magyar Szövetség 9 mandátumhoz jutott.

Dr. Pásztor Bálint frakcióvezető, Vajdasági Magyar Szövetség: Arra készülünk, hogy a kormánykoalíció része fogunk lenni. Folytatódni fognak a következő napokban, hetekben a tárgyalások a Szerb Haladó Párttal, amennyiben megegyezünk, államtitkári szinten leszünk része a kormánykoalíciónak, de most több minisztériumban, mint az elmúlt négy évben, hiszen több parlamenti képviselőnk van. Azokkal a témákkal fogunk foglalkozni amelyekkel az elmúlt években is, tehát a kisebbségi jogérvényesítéssel, a mezőgazdasággal, a gazdasági témákkal, a környezetvédelemmel és az uniós csatlakozással.

Muamer Zukorlić pártja 4 képviselői helyet, az Albán Demokratikus Alternatíva és Sulejman Ugljanin listája 3-3 helyet tudhat magáénak a következő parlamenti ciklusban. Az ülés kezdete előtt a parlament épületénél tiltakozók gyűltek össze és leállították a járműforgalmat. Saša Radulović, az Elég Volt Mozgalom vezetője bejelentette: meg akarják akadályozni, hogy a megalakuljon a parlament, mert a választási eredményeket meghamisították, ennélfogva az nem lehet legitim. A Szerbiai Egyesült Ellenzék is megkérdőjelezi a parlament legitimitását. A tüntetés miatt a képviselőház épülete körül fokozták a biztonsági intézkedéseket. A rendőrség letartóztatta Srđan Nogo és Zoran Radojčić volt parlamenti képviselőket, és 48 órás vizsgálati fogságba helyezte őket, mert az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására szólítottak fel. Nogo ügyvédje szerint ügyfelét azért tartóztatták le, mert előzőleg bejelentette, hogy paintballpuskát fog használ a képviselőház előtt.

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)