Még lehet jelentkezni a kamenicai középiskolába

Pásztor Bálint: Joggal várjuk el, hogy fiataljainkból a szerb fiatalokkal egyenrangúan válhasson rendőr

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára tett közzé felhívást a Belügyminisztérium, ennek értelmében a 2023/2024-es tanévtől 210 fiatal nyerhet felvételt a kamenicai Jakov Nenadović Középiskolába. Pályázni április 18-ig lehet. Az alapfeltételek a következők: szerb állampolgárság, legalább egy éve bejelentett lakóhely az országban, büntetlen előélet, továbbá a jelentkezőnek 17 évesnél fiatalabbnak kell lennie – utóbbi feltétel vonatkozásában szeptember 1-jét, azaz a tanévkezdés napját veszik figyelembe. Az elimináció elvén alapuló felvételi általános orvosi vizsgálatból, fizikai alkalmassági vizsgálatból, pszichikai alkalmassági vizsgálatból és szakorvosi vizsgálatból áll.

A diákok, akik felvételt nyernek, elszállásolásra és ellátásra szereznek jogot a Belügyminisztérium működtette diákotthonban. A tankönyveket, a képzés során szükséges felszerelést és ruházatot szintén az intézmény bocsátja a fiatalok rendelkezésére. A legfeljebb háromnapos felvételi vizsgával kapcsolatos kiadások – például útiköltség és az orvosi vizsgálat díja – a jelentkezőket, illetve szüleiket terhelik.

A szülő vagy a gyám a következő dokumentumokat köteles mellékelni a jelentkezési formanyomtatványhoz (utóbbit rendőrállomáson lehet igényelni vagy letölteni a www.ssup.edu.rs oldalról): eredeti születési anyakönyvi kivonat, hat hónapnál nem korábban kiállított eredeti szerb állampolgársági bizonylat, eredeti bizonylat a lakóhelyről, hat hónapnál nem korábban kiállított bírósági bizonylat arról, hogy a jelentkező büntetlen előéletű, és nem folyik ellene büntetőeljárás (Felsőfokú Bíróság állítja ki), kivonat az egészségügyi nyilvántartásból (a formanyomtatványt rendőrállomáson lehet igényelni, vagy letölteni a www.ssup.edu.rs oldalról), és a kitöltött kérdőívet (a formanyomtatványt rendőrállomáson lehet igényelni, vagy letölteni a www.ssup.edu.rs oldalról). A jelentkezési dokumentációt személyesen a kamenicai Jakov Nenadović Középiskolában (Železnička, azaz Vasút utca 22.) vagy a jelentkező lakóhelye szerint illetékes rendőrállomáson adhatják át a szülők, illetve a gyámok. Az egyéb részletekről a https://www.ssup.edu.rs/ honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Dr. Pásztor Bálint egyetemi docens és a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője jelentkezésre buzdította a magyar fiatalokat. Lapunknak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a VMSZ évtizedek óta küzd azért, hogy a részarányos foglalkoztatás a gyakorlatban is megvalósuljon, a közigazgatásban és az igazságügyben egyaránt. Hozzátette, a kilencvenes évek hozadéka és következménye, hogy a szerbiai magyarok, illetve a többi nemzeti kisebbségi közösség képviselői minden állami szervben messze a létszámuk alatt vannak jelen.

– Mi konkrét lépéseket tettünk annak érdekében, hogy ez megváltozzon, ám a változás csak lassan következik be, hiszen több évtizedes lemaradást kell pótolni. Több törvénybe is beiktattuk a részarányos foglalkoztatásra vonatkozó elvet, nevezetesen azt, hogy amennyiben a közigazgatásban ugyanannak a pályázatnak a keretében egy, magát az adott nemzeti kisebbségi közösség képviselője és egy, magát a többségi nemzet képviselőjének valló személy jelentkezik, akkor a nemzeti kisebbségi közösséghez tartozó személyt kell előnyben részesíteni. Azt is sikerült elérnünk, hogy a rendőrség, illetve a tűzoltóság vonatkozásában a kettős állampolgárság ne zárja ki a munkavállalást. Ehhez a rendőrségről szóló törvényt kellett módosítani, majd a vonatkozó szabályzatot. Ennek folyományaként a vajdasági magyar kettős állampolgárok minden további nélkül elhelyezkedhetnek a rendőrségen. Lobbitevékenységünkről szintén nem szabad megfeledkezni. Közösségi oldalamon és a médiában már korábban is arra buzdítottam a fiatalokat, hogy ha pályáznak, keressenek meg, hiszen a miniszterrel és az államtitkárokkal beszélgetve odahathatunk, hogy nagyobb eséllyel pályázzanak, természeseten amennyiben eleget tesznek a feltételeknek. Akár nekem, akár a VMSZ hivatalában is jelezhetik a fiatalok, ha jelentkeztek. A képviselői munka részének tekintem, hogy amennyiben tudomásom van arról, hogy vajdasági magyar jelentkezett rendőrnek vagy tűzoltónak, akkor megpróbáljak közbenjárni érdekükben – fejtette ki Pásztor Bálint.

Válaszolva kérdésünkre, hogy mit üzen azoknak, akiknek fenntartásaik vannak a belügyminisztériumi, illetve a rendőrségi munkavállalással kapcsolatban, megjegyezte: a múlt század kilencvenes éveiben kialakult berögződések elleni küzdelem hosszadalmas. Az első lépés, nevezetesen a megfelelő jogszabályi háttér kialakítása, volt az egyszerűbb, míg a bizalom visszaállítása jóval időigényesebb – emelte ki. Rámutatott, azért fontos, hogy adott esetben minél több magyar rendőr legyen, mert a magyarok is Szerbia adófizető polgárai, így joggal várják el, hogy fiataljaikból a többségi nemzet fiataljaival egyenrangúan válhasson rendőr, tűzoltó, bíró vagy ügyész. A hivatalos nyelvhasználat szempontjából ugyancsak lényeges, hogy azokban a helyi önkormányzatokban, amelyekben a magyarok hagyományosan és nagyobb számban élnek, a polgárok anyanyelvükön kommunikálhassanak a rendőrséggel is – hangsúlyozta.

P.E.

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja