Magyarkanizsán is megnyílt a Prosperitati Alapítvány irodája

Az irodaavató utáni lakossági fórumra megteltek a városháza dísztermének széksorai

A Prosperitati Alapítvány sorrendben negyedik irodáját adták át kedden délután Magyarkanizsán. Korábban Szabadkán, Nagybecskereken és Zomborban nyíltak meg az alapítvány irodái, a hét végéig pedig megnyílik a maradék négy is, mégpedig Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán.

A pályázatok első körét, amely tíz támogatási lehetőséget kínál a fiatal családoknak, kis- és középvállalkozóknak valamint a mezőgazdasági termelőknek, január 31-én hirdették meg, a pályázati kérelmeket pedig március 1-től március 31-ig adhatják át az érdeklődők a Prosperitati irodáiban. A magyarkanizsai iroda a városházával átellenben, a Fő utca 2-es szám alatt, a volt Drogéria helyén nyílt meg.

Az új irodát dr. Menyhárt Attila, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus vezető konzulja és ifj. Juhász Bálint tartományi gazdasági segédtitkár, a Prosperitati ügyvezetője adták át rendeltetésének. Az irodaavatón megjelent Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti frakcióvezetője, Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök, Fejsztámer Róbert, a Prosperitati gazdasági szakértője, a Szekeres László Alapítvány igazgatója, Újhelyi Nándor, a VMSZ Intézőbizottságának tagja és Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke valamint a magyarkanizsai önkormányzat vezetői.

A Prosperitati Alapítvány pályázatán szerb és magyar állampolgársággal is rendelkezők vehetnek részt. Az első pályázati körben falusi házak, telkek, udvarok vásárlására nyílik lehetőség a fiatal vajdasági házaspárok vagy házastársi közösségben élők számára. A vállalkozók eszközbeszerzésre, szabványosításra és turisztikai fejlesztésekre kaphatnak támogatást. Az egyéni, bejegyzett mezőgazdasági termelők fóliasátrak, tenyészállatok és méhek, jégvédelmi hálók, mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök valamint öntözőrendszerek vásárlására illetve ültetvények telepítésére pályázhatnak.

Az érdeklődők minden információt megtalálhatnak az alapítvány www.prosperitati.rs nevű honlapján, de a Prosperitati területileg illetékes irodáiban is kaphatnak felvilágosítást az ott dolgozóktól. A magyarkanizsai irodában (amelyhez a törökkanizsai, csókai és nagykikindai pályázók is tartoznak) Kónya Farkas Hajnalka és Fekete Helga fogadja a feleket minden munkanapon 9 és 15 óra között. Az iroda telefonszáma 024/223-544.

Az irodaavatót követően a városháza dísztermében került sor a Prosperitati Alapítvány lakossági fórumára, amely iránt a korábbi helyszínekhez hasonlóan óriási érdeklődés nyilvánult meg. Az illetékesek tájékoztatták a polgárokat a pályázati lehetőségekről és a pályázati feltételekről, majd válaszoltak kérdéseikre is.

„A magyar kormány támogatása egy új lehetőség a vajdaságiaknak, és csak a vajdaságiaknak. Kormányunk nem akarja senkinek sem megmondani mit és hogyan csináljon, csupán segítséget kíván nyújtani azoknak a vajdasági embereknek, akik itt, a szülőföldjükön képzelik el a jövőjüket, akik minden nehézség ellenére a külföldre távozás helyett az itthon maradást választották és Vajdaságban akarnak egyről a kettőre jutni. Mindenkit arra biztatok, hogy ha elsőre nem is lesz sikeres a pályázatuk, mert nyilván mindenki nem nyerhet azonnal támogatást, ne adják fel! Várják meg a következő, nekik megfelelő kiírást és pályázzanak újra! Gondoljanak csak bele: ha Edison annak idején első nekifutásra feladta volna, hogy megalkossa a villanyégőt, ma itt gyertyafény mellett tartanánk a fórumot!” - hangoztatta köszöntőjében dr. Menyhárt Attila vezető konzul.

Pásztor Bálint parlamenti frakcióvezető felszólalásában elmondta, hogyan sikerült a Vajdasági Magyar Szövetségnek eljutnia addig, hogy Vajdaság, a Kárpát-medencében egyedüliként, kiérdemelje a magyar kormány óriási, 50 milliárd forintos, azaz valamivel több mint 160 millió eurós, három év futamidejű gazdaságfejlesztési támogatását.

„Néhány évvel ezelőtt, elsősorban saját szakértőire támaszkodva, a VMSZ kidolgozta gazdaságfejlesztési stratégiáját és a hozzá kapcsolódó akciótervet. Amikor a magyar kormány megismerte ezt a minden szempontból jól kidolgozott, komplex dokumentumot, úgy döntött, hogy anyagilag is támogatni fogja a vajdasági gazdaság fejlesztését. Köszönettel tartozunk ezért az anyaországnak. Emellett azonban büszkének kell lennünk arra, hogy a sok-sok nehézség ellenére megmaradtunk magyarnak a szülőföldünkön, nem mentünk el, nem olvadtunk be, nem mondtunk le magyarságunkról. Arra is büszkék lehetünk, hogy éppen mi, vajdaságiak részesültünk ebben a mindeddig példátlanul nagy értékű támogatásban, ahogyan arra is, hogy képesek voltunk kidolgozni egy olyan stratégiát, amit a magyar kormány is nagyra tudott értékelni. Ennek is köszönhető, hogy a VMSZ élvezi a magyar kormány bizalmát, amit az is alátámaszt, hogy rábízta ennek a nagy értékű projektnek a levezetését, menedzselését. Ezzel párhuzamosan a VMSZ a szerb kormánynál is kivívta tekintélyét, amit épp a szerb miniszterelnök egyik legutóbbi, újságíróknak adott válasza igazol. Azt kérdezték Aleksandar Vučićtól, mit szól ahhoz, hogy a magyar kormány ekkora összeggel támogatja a vajdasági magyarságot. A miniszterelnök nemes egyszerűséggel csak azt válaszolta, hogy nincs ellene semmi kifogása. Nem vagyok benne biztos, hogy adott esetben a román, a szlovák vagy az ukrán miniszterelnök is ezt válaszolta volna.” - mondta Pásztor Bálint.

Amint az a magyarkanizsai lakossági fórumon elhangzott, az elkövetkező három évben még sok pályázati kiírásra sor kerül, hiszen a most megjelentetett első körben a rendelkezésre álló eszközöknek mindössze 2 százaléka kerül kiosztásra. A második pályázati kört valamikor a nyár elején tervezi meghirdetni a Prosperitati Alapítvány.

BÖDŐ SÁNDOR

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)