Magyar az, akinek fáj Trianon!

Óbecsén kampányolt a Magyar Összefogás

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, szombaton este a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház színre vitte a Magyar Piéta című előadást. A színdarab előtt bemutatkoztak és felszólaltak a Magyar Összefogás lista jelöltjei és a VMSZ politikusai.

Knézi Péter polgármester a nemzeti tanácsi választások fontosságáról beszélt.

– Itt- és megmaradásunknak három pillére van, a vallásunk, a nyelvünk és a hagyományaink. A Magyar Összefogás listán megtalálhatók a történelmi egyházaink képviselői, a közélet kiemelkedő egyéniségei, a civil szféra képviselői, de képviselve van az oktatás, a művelődés, valamint a politikum is. Ez a lista méltán képviseli mindazokat, akik ma itt élnek, magyarul beszélnek és magyarul gondolkodnak.

Pásztor Bálint felszólalásában elmondta, hogy a magyarság előtt egy olyan lehetőség áll, amely az elmúlt kilencven évben nem adatott meg egyetlen Kárpát-medencei magyar közösségnek sem.

– Felépíthetjük a magyar autonómiát. A vajdasági magyarság kiharcolta azt, hogy választott képviselői révén döntéseket hozhasson azokban az ügyekben, amelyek az identitás-megőrzés szempontjából fontosak. Magyarok fognak dönteni magyar ügyekben. Nem a fejünk felett fogják eldönteni Belgrádban vagy máshol, hogy milyen magyar oktatás kell, hogy milyen művelődési élete, illetve milyen tájékoztatása lesz a vajdasági magyarságnak. Ezt a vajdasági magyarság fogja eldönteni a mini magyar parlamentjében – mondta Pásztor Bálint.

Ifj. Lengyel László, a Magyar Összefogás lista jelöltje elmondta, hogy a MNT tagjaként folytatni szeretné azt, amit eddig is tett, hogy magyar állami segítséggel olyan szakmákat, olyan lehetőséget hozzon Vajdaságba, amelyet önerőből nem lehet, nem tudunk megcsinálni. Dr. Ricz György, a Magyar Összefogás lista jelöltje úgy fogalmazott, hogy a MNT tagjaként a nyelvhasználat területén szeretne tenni valamit, hiszen szakmájából kifolyólag sokszor szembesül azzal a problémával, hogy a magyar településeken nincsenek magyarul tudó orvosok. Ezenfelül azért is síkra száll, hogy a közösség továbbra is olvassa a Magyar Szót, amely a magyar érdekeket szolgálja, hogy a magyar színházak eljussanak a nézőkhöz.

– Magyar az, akinek fáj Trianon! – mondta végezetül dr. Ricz György.

Erer

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​