„Körömszakadtáig a szülőföldért”

Talán az tette az elmúlt évtizedekben sikeressé a VMSZ-t, hogy annak tisztségviselői ugyanúgy ennek a közösségnek a tagjai, mint bárki más, az emberek között járnak, ott vannak a rendezvényeken, bárki megszólíthatja őket, elbeszélgetnek az emberekkel, a gondokat pedig igyekeznek orvosolni – fejtette ki dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és listavezetője a vasárnap megtartandó előrehozott köztársasági parlamenti választások kapcsán. A megmérettetésen részt vevő egyetlen magyar jelöltlista vezetője azt is elmondta, nem gondolja, hogy lehetne fontosabb célkitűzés annál, hogy a vajdasági magyar közösség ne csak nyelvében és identitásában tudjon megmaradni a szülőföldjén, hanem a gazdasági erejét, illetve a gazdasági lehetőségeit is meg lehessen szilárdítani.

A Magyar Szónak adott interjújában szó volt a párt 12 pontos választási programjáról, az egyes célkitűzések megvalósításának lehetőségeiről, különös tekintettel a gazdaságfejlesztési program folytatására, valamint az elvándoroltak hazatérését ösztönző intézkedésekre, továbbá a VMSZ-nek a választásokat követően kialakítandó hatalmi koalícióval kapcsolatos álláspontjáról.

Egy belgrádi politikai elemző azon megjegyzésével kapcsolatban, hogy az új magyar kormánnyal való kapcsolatépítés szempontjából a VMSZ előnyére válhatna, ha az Egyetemista Listával lépne koalícóra a választásokat követően, Pásztor Bálint leszögezte: „Mi elsősorban a vajdasági magyar közösséggel szeretnénk kapcsolatokat ápolni, nem Magyarország kormányával, és kizárólag az itteni magyar közösség érdekeit tartjuk szem előtt.”

A kampányban Ön és a VMSZ választási jelöltlistájának küldöttsége bejárta Vajdaságot, már kivitelezett vagy kivitelezés alatt álló beruházásokat tekintettek meg a településeken, valamint elbeszélgettek a helyiekkel. Feltételezhető, hogy a beszélgetések alkalmával nem kizárólag a pozitív dolgokról volt szó. Melyek voltak azok a konkrét, általános kritikák, észrevételek, amelyekkel szembesültek, és orvosolható dolgokról van-e szó, mit tudtak mondani a helyieknek?

– Olyan, településekre lebontott kampányt folytattunk, amelyet az eddigiekben talán még soha. Éppen ezért nem az általános politikai üzenetekkel jártuk a terepet, hanem megpróbáltunk mindenhol az adott települést érintő témákról beszélgetni az emberekkel. Fontosnak tartom azt, hogy folyamatosan elszámoljunk az embereknek azzal, hogy az általuk kapott felhatalmazást mire fordítjuk. Ebben a kampányban minden településen, ahova a VMSZ valamelyik jelöltje vagy politikusa ellátogatott, számot adtunk arról, hogy milyen beruházások valósultak meg. Ezt az emberek nagyon pozitívan fogadták, mert általában ígérgetni mennek a politikai pártok, nem pedig beszámolni.

Természetesen felmerültek olyan konkrét problémák is, amelyek egy része általános jellegű, például az ivóvíz kérdése, az aszfaltozott utcáknak az aránya, a gázhálózat, a csatornahálózat, de voltak településspecifikus kérdések is. Például a minap Padén az 1842-ben felszentelt római katolikus templom előtt tartottunk utcafórumot. A helyiek közül nagyon sokan eljöttek beszélgetni velünk, majd az utcafórum végén egy árajánlatot nyomtak a kezembe. Kiderült, hogy nem szól a templom harangja, a javítás pedig nagyjából 300 ezer dinárba kerülne. Fél órával később Csókán tartottam lakossági fórumot, ott már be tudtam jelenteni, hogy a padéiak problémáját a Magyar Nemzeti Tanács meg fogja oldani. Az én felfogásom szerint ez a kampány lényege, és ez támasztja alá azon kijelentésünket, hogy mi nemcsak kampányban kampányolunk, hanem folyamatosan az emberek között vagyunk, békebeli időszakokban is. Talán ez tette az elmúlt évtizedekben sikeressé a VMSZ-t: mi ugyanúgy ennek a közösségnek a tagjai vagyunk, mint bárki más, az emberek között járunk, ott vagyunk a rendezvényeken, megszólíthatóak vagyunk, elbeszélgetünk az emberekkel, a gondokat pedig igyekszünk orvosolni.

Két dolgot nem teszünk: nem ígérgetünk kampányban sem, valamint felelőtlen frázisokat sem pufogtatunk. Mi nem azok vagyunk, akik megígérik, hanem azok, akik miután megvalósították, elmondják, hogy megcsinálták. Nem a dicsekvés céljából, hanem azért, mert Szerbiában gyakran vannak választások, az embereknek pedig fontos tudniuk, hogy melyik az a politikai párt, amelyikre folyamatosan, évtizedekre visszamenőleg és jelenleg is számítani tudnak a problémáik megoldásában.

A VMSZ 19 oldalas és 12 pontos választási programjának egyik sarkalatos fejezete a vajdasági magyar közösség további gazdasági megerősítésének tekintetében fogalmaz meg vállalásokat. Mennyire tartja reálisnak a megvalósítást, hiszen az eddigiekben elsősorban magyarországi kormányzati támogatásnak köszönhetően zajlott a vajdasági magyarság gazdaságfejlesztési programja, ugyanakkor egyelőre nem tudni pontosan, hogy az új magyar kormány miként áll majd hozzá ehhez a témához?

– Egyrészt lényegesnek tartom, hogy nekünk továbbra is van választási programunk, hiszen ez ma már nem „divatos”, nem jellemző, hogy a politikai pártok, választási listák számára fontos, hogy megfogalmazzák vállalásaikat vagy az arc poeticájukat minden választási megmérettetés előtt. Azt is fontosnak tartom, hogy sokakkal ellentétben a mi választási programunkat a természetes, nem pedig a mesterséges intelligencia írta. A mi megítélésünk szerint egy választási programnak átfogónak kell lennie, és minden kérdésre válaszokat kell felkínálnia. A felhatalmazás mértéke és a külső körülmények egyaránt befolyásolják azt, hogy abból mit lehet megvalósítani.

Nem gondolom, hogy lehetne fontosabb célkitűzés annál, hogy a vajdasági magyar közösség ne csak nyelvében és identitásában tudjon megmaradni a szülőföldjén, hanem a gazdasági erejét, illetve a gazdasági lehetőségeit is meg lehessen szilárdítani. Ezért dolgoztuk ki a második gazdaságfejlesztési programot is 100 szakértő bevonásával. Az elmúlt 10 évben magyarországi támogatás nélkül a gazdaságfejlesztés valóban elképzelhetetlen lett volna, és a jövőben is elképzelhetetlen.

Arra, hogy Magyarország kormányának milyen célkitűzései vannak a nemzet-, illetve ahogyan mostanában nevezzük, a magyarságpolitikában, a külhoni közösségeknek nem igazán van kihatása. Ugyanakkor bízom abban, hogy annak ellenére, hogy ez a választás vasárnap elsősorban arról szól, hogy Szerbiában kinek mekkora ereje lesz, ha Budapesten látják, hogy a magyar közösség túlnyomó többsége továbbra is az egyetlen magyar lista, azaz a VMSZ mögött sorakozott fel, akkor az megerősítőleg hathat a majdani tárgyalások alkalmával Magyarország kormányával.

Mindazonáltal az elmúlt években is voltak olyan, a magyarországinál összehasonlíthatatlanul kisebb, de mégiscsak fontos lehetőségek, amelyekhez országon belül hozzájutottunk, méghozzá annak köszönhetően, hogy a magyar emberek bizalmából adódóan jelen voltunk a tartományi és a köztársasági kormányban. Például az előző mandátumban most először volt a VMSZ-nek Horvát Király Andrea személyében államtitkára a Gazdasági Minisztériumban. Ez azt eredményezte, hogy számos kisvállalkozó hozzáfért országos fejlesztési összegekhez, az ezt megelőző időszakokban ez nem fordult elő. Hasonló a helyzet a különböző tartományi titkárságok pályázatai tekintetében is, mint például a női vagy a falusi vállalkozók esetében. A kampányban Adán egy kosárfonással foglalkozó hölgynél is jártam, az ő vállalkozását a köztársasági Gazdasági Minisztérium is támogatta, ennek köszönhetően tudott eszközt fejleszteni, piacot bővíteni. Ezek a szó pozitív értelmében megindító történetek, a nulláról indulva eljutni egy működő, sikeres vállalkozásig.

A hazatérés ösztönzésével ugyancsak foglalkoznak a programban. Milyen konkrét terveket fogalmaztak meg a korábban külföldre vándorolt vajdasági magyarok hazatérése segítésének vonatkozásában? Ezek az intézkedések elsősorban az egzisztenciális okokból elvándoroltakat szólítják meg vagy az egyéb okokból külföldre költözött polgárokat is?

– Már a múlt század hatvanas éveitől megkezdődött az úgynevezett vendégmunkás mozgalom az akkori Jugoszláviában, úgyhogy komoly hagyománya van ennek. Ennek ellenére mi azt szeretnénk, hogy azok, akik bármikor az elmúlt években vagy akár évtizedekben külföldre költöztek, versenyképes alternatívaként kezdenék el megfontolni a hazatérést. Éppen ezért már a második gazdaságfejlesztési stratégia egyik legkiemelkedőbb új eleme a Vajdaság hazavár program és applikáció kidolgozása. Ezzel azokat szeretnénk segíteni, akik a hazatérésben gondolkodnak, bármikor és bármilyen okból is vándoroltak el szülőföldjükről. Mi természetesen azokkal foglalkozunk, akik itthon vannak és itthon szeretnének boldogulni, de nem feledkezünk meg azokról sem, akik elmentek innen, illetve nem ítéljük el őket, mindent szeretnénk megtenni annak érdekében, hogy hazajöhessenek. Ez az applikáció nemcsak egzisztenciális kérdésekkel foglalkozna, hanem például az óvodai, iskolai beiratkozással is. Tudjuk, hogy mennyi gyakorlati részletre kell kiterjednie a gondolkodásnak akkor, amikor valaki több évet, esetleg évtizedet követően megfontolja annak a lehetőségét, hogy hazatérjen a családjával. Én ezt annyira fontosnak tartom, hogy amikor néhány nappal ezelőtt a Politika napilapnak nyilatkoztam, azt is elmondtam, hogy azt, amit mi a vajdasági magyar közösségre vonatkozóan kidolgoztunk, szívesen látnánk országosan kormányzati célkitűzésként is.

A szülőföldön maradáshoz Ön szerint elegendő-e jól fizető munkahelyeket és kedvező üzleti környezetet biztosítani vagy emellett esetleg egyéb szempontok is lényegesek? Ezzel részben egyik azon korábbi nyilatkozatára utalok, amikor arról beszélt, hogy a szerb társadalom képtelen pontot tenni bizonyos évtizedes vitákra, azaz akár úgy is mondhatjuk, hogy Szerbia előrehaladását végtelen, befagyasztott viták akadályozzák? Kisebbségi pártként a VMSZ tud-e egyáltalán ebben a tekintetben bármit tenni?

– Egyértelmű, hogy a gazdasági mutatók, illetve a bérek nagysága nem elegendő, nem kizárólag ezek a tényezők a döntő jellegűek. Ahhoz, hogy valaki itthon maradjon – vagy bárhol maradjon, ahol jelenleg él –, ahhoz az kell, hogy jól érezze magát. Az igazán fontos kérdés az, hogy mit tehet a politika annak érdekében, hogy valaki valahol jól érezze magát. Erről tudnánk hetekig beszélgetni, ugyanakkor egy példát említenék. Hétfőn döntöttünk a Pásztor István-díj idei odaítéléséről. Az alapítvány egyik díjazottja Stojan Ivković, akit még gyerekkorom óta ismerek. A Spartak Kosárlabdaklubnak volt a csapatkapitánya, aztán 1992-ben átment Magyarországra, és szövetségi kapitánya volt a férfi kosárlabda-válogatottnak. Azt hiszem, hogy 2018-ban adott egy interjút az Eurosportnak, ebben elmondta, hogy szerb apa, horvát anya gyermeke, Dubrovnikban született, majd Montenegróban éltek, később játékosi karrierje során különböző szerbiai klubokban játszott, így került Szabadkára és innen Magyarországra, magyar a felesége, magyarok a gyerekei. Persze ezt nem nekem kell kimondanom, de úgy emlékszem, hogy ő azt mondta, már szinte magyarrá vált, de közben kívülről is látja a magyarokat. És azt mondta ebben az interjúban, hogy még mindig nem érti azt, hogy a magyarok hogyan lehetnek ennyire kritikusak bármivel kapcsolatban – nem a politikáról beszél –, mindenben csak a rosszat, a hiányosságot látják.

Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy az embernek nem kell csukott szemmel járnia, nem kell mindent elhinnie, de azért nem is biztos, hogy mindig minden éppen annyira negatív, mint ahogyan azt az ellenzék láttatni próbálja. Szerintem elsősorban az a nagyon veszélyes és felelőtlen magatartás, amikor olyan ellenzéki szervezetek próbálják az embereket meggyőzni arról, hogy a mi szülőföldünk élhetetlen, akik semmiféle alternatívát nem kínálnak fel, sőt, akik üzletileg azzal foglalkoznak, hogy Magyarországra toborozzanak munkaerőt. Ezzel szemben mi körömszakadtáig azon dolgozunk, hogy minden magyar ember itthon tudjon maradni és boldogulni, és ehhez megpróbáljunk mi is valahogy hozzájárulni. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években itt azért nemcsak a minimálbér-növekedés meg a gazdasági mutatók és ehhez hasonlók ügyében, hanem sok más egyéb kérdésben pozitív irányba mozdult el Szerbia. Szerintem nekünk az a feladatunk, hogy magyar kisebbségi pártként nemcsak az identitásmegőrző témákban, hanem minden egyéb témában mindent megtegyünk annak érdekében, hogy élhető legyen a szülőföldünk, hogy meg lehessen maradni itt magyarként, és jó legyen itt magyarként élni. Ezek olyan ügyek, amelyeket helyettünk senki más nem vállal fel és nem rendez el. Ezért nagyon veszélyes szerintem az, amikor valamiféle vágyálmokat kergetve, hiszékeny módon egyesek valamelyik szerb listára szavaznak, mert azzal kizárólag azt érik el, hogy a közösségünk meggyengül és védtelenné válik.

Mondtam még valamit a kampányban, amiért szintén kaptam hideget-meleget. Most volt két héttel ezelőtt a boszniai választás. Nem gondolom, hogy Bosznia-Hercegovinában bármelyik szerb polgár bosnyák pártra szavaz, vagy bármelyik bosnyák polgár horvát pártra szavaz. Akkor nem tudom, hogy miért tartjuk azt normálisnak, hogy bármelyik magyar szerb pártra szavaz?! Merthogy mindenki a saját nemzeti közösségének az érdekeit tudja megvalósítani, és akkor itt el lehet mondani a helyi fejlesztéseket, meg el lehet mondani a magyar tannyelvű osztályokért folytatott küzdelmet, és sok minden mást, amelyek egészen biztosan olyan ügyek, amelyekért rajtunk kívül senki más nem áll ki.

A környezetvédelem, továbbá a vízellátás, a megfelelő minőségű víz biztosítása és a felelős vízgazdálkodás témái ugyancsak hangsúlyosan megjelennek a választási programban. Nemzeti kisebbségi pártként mennyire felelős vállalásokat megfogalmazni ezekben a témákban, hiszen olyan területekről van szó, amelyeken az előrelépéshez kormányzati, illetve stratégiai elköteleződés szükséges?

– Mi azt szerettük volna ezzel kifejezésre juttatni, hogy habár a VMSZ kisebbségi és regionális párt, nem zárkózik be, és nem csupán kisebbségi témakörökre vonatkozóan vannak elképzelései, illetve válaszai, és nem kizárólag azokkal szeretne foglalkozni. Azt szerettük volna láttatni, hogy a VMSZ jó választás abban az esetben is, ha az embereket nem kizárólag az érdekli, hogy a gyerekük magyar tannyelvű iskolába fog-e járni vagy magyarul szerepelnek-e a feliratok az útirányjelző táblákon. Nem szerettünk volna semmilyen kényes kérdést megkerülni.

Például ebben a kampányban Topolya polgármesterével elmentem a Topolyai-tóhoz és ott egyeztettünk arról, hogy valóban katasztrofális állapotok jellemzőek a tó, valamint a Krivaja esetében. Nem voltak Potemkin-falvak, és nem csilivili rózsaszín világot festettünk fel ebben a kampányban, hanem igenis kimondtuk, hogy vannak problémák, amelyeket egy kisebbségi párt önállóan valóban nem tud megoldani, ám elkötelezettek vagyunk az ügyben, hogy ezeket a gondokat megpróbáljuk orvosolni. A Topolyai-tó vonatkozásában már körvonalazódott a megoldás, ám ahhoz erő és komoly költségvetési támogatás kell, hogy meg lehessen valósítani.

A Ludasi-tó problémáját ugyancsak említhetném, viszont azt is, hogy ugyan a Palicsi-tó továbbra sem alkalmas fürdőzésre, a tó egyik szektorában a víz már sokkal tisztább, mint a többiben – sajnos a víz éppen a turisztikai szektorban a legszennyezettebb. A kampányban szerettük volna mindezeket a kérdéseket is felvetni, annak ellenére, hogy ez esetleg nekünk nem felel meg.

Ugyanez vonatkozik az ivóvízre is. Tudtommal a szerbiai helyi önkormányzatoknak nagyjából a fele az idén is ivóvízgondokkal küzdött. Számomra teljesen egyértelmű, és remélem, hogy Szerbia következő kormánya számára is fontos lesz, hogy az ivóvízellátásnak a biztosítása és az ivóvíz minőségének javítása kiemelt programpont legyen. Ez elképzelhetetlenül hatalmas összegeket jelent. Egy példa: a VMSZ évek óta dolgozik azon – és elkészült a tervdokumentáció, valamint engedélyes tervek vannak –, hogy Hajdújárás, Királyhalom, Ludas és Nosza esetében bevezetésre kerüljön az ivóvíz. Csak ezekre a falvakra vonatkozóan, ami emlékezetem szerint 5 ezer felhasználót jelentene, egy ilyen projektum nagyjából 20-25 millió euróba kerül. Egy kisebbségi párt ehhez valóban kevés, de mi is fontosnak tartjuk.

Továbbá azért vannak olyan elért eredmények, amelyeknek nem feltétlenül egy kisebbségi párt célkitűzéseinek kellett volna lenniük. Szabadkán például a Tiszta Szerbia program keretében zajlik a város történetének legnagyobb csatornahálózat-beruházása, vagy például napokon belül elkészül a Majsai úti körforgalom. Ezek sem kifejezetten kisebbségi kérdések, de a VMSZ-nek mégis sikerült átütni a falat Belgrádban, hogy ezek az ügyek megvalósulhassanak.

Most úgy fogalmazott, hogy ha a vajdasági magyarok „szerb” listára szavaznak, akkor a közösség meggyengül és védtelenné válik, korábban pedig úgy, hogy akár el is veszhet. Mire alapozza ezt az állítást? Nem túlzás ilyen kijelentéseket tenni, tudatában annak, hogy Szerbiában az alkotmány mellett számos egyéb jogszabály szavatolja a nemzeti kisebbségek jogait, a szerzett jogok csorbítása pedig alkotmányellenes cselekedet?

– Annak alapján mondom, hogy például a hatályos szerbiai jogszabály értelmében legalább 15 fő szükséges egy osztály megnyitásához. Nem magyar, nem kisebbségi, hanem bármilyen osztályra vonatkozóan. Mégis, jelenleg 859 általános iskolai magyar tagozat közül 521-ben 15 fő alatt alakul a diákok létszáma, tehát az összes osztály 60 százalékában. Ez azt jelenti, hogy a nagy szakértők, akik például művészként alkotmányossági kérdésekben tartanak nap mint nap előadást, valamint kizárólag a jogállamiságra hivatkoznak, nem igazán érzékelték, illetve nem mondta el nekik senki, hogy a jogállam és a jog uralma két különböző fogalom.

A jogállamiság elvével összhangban egyik napról a másikra teljes joggal lehetne megszüntetni a 859 általános iskolai magyar tagozat közül 521-et. Rengeteget spórolnának az államnak, rengeteg pénz maradna meg, rengeteg tanár maradna munka nélkül, és rengeteg magyar gyerek járhatna szerb tannyelvű osztályba, ezzel elősegítve az asszimilációt. Az elmúlt 20 évre visszamenőleg egészen pontosan tudom, hogy minden egyes oktatási miniszter esetében milyen késhegyre menő, brutális küzdelmeket kellett megvívni annak érdekében, hogy ezt az eredményt meg tudjuk őrizni. Volt, amikor ez könnyebb volt, volt, amikor nehezebb. Az utóbbi években egyébként egészen könnyű volt, mert megbecsülték a magyar nemzeti közösséget, illetve a VMSZ-t is, annak ellenére, hogy matematikailag nem kellettünk a többséghez. Tehát például ezen a konkrét eseten tudom ezt levezetni, arról nem beszélve, hogy 21 településen van 43 olyan tagozat, amelybe egy, kettő vagy három magyar gyerek jár, ezeket az osztályokat aztán végképp meg lehetne szüntetni. Rengeteg ilyen példát tudnék még mondani.

A választási kampány időszakában több alkalommal közölte, hogy nem szeretné, ha a VMSZ a mérleg nyelve lenne a választásokat követően a hatalmi koalíció megalakítása tekintetében. Ugyanakkor, ha legalább kicsit is hihetünk a felméréseknek, nagy az esélye annak, hogy éppen ez lesz a helyzet. Miként járnak majd el ebben az esetben?

– Ahogyan eddig is. Tudom, hogy ezek olyan XIX. századi, avítt politikusi megfogalmazásoknak tűnnek, de mi nap mint nap bizonyítjuk, hogy kizárólag a vajdasági magyar közösség érdeke irányít bennünket. Kizárólag a vajdasági magyar közösségnek a hosszú távú érdeke lesz az, ami motivál majd bennünket akkor, amikor a szavazatszám ismeretében és a mandátumok birtokában arról döntünk, hogyan tovább.

Én hónapokkal ezelőtt mondtam már azt is, hogy ellenzékben lenni sem ördögtől való dolog, ugyanakkor saját tapasztalatból is tudom, hogy mennyivel többet lehet tenni akkor, ha kormányzati struktúráknak a részét képezi a VMSZ. Mindezeket figyelembe véve fogunk mérlegelni, a VMSZ Elnöksége és Tanácsa határoz majd, mint mindig mindenről. Nem egyszemélyes döntés lesz, mint ahogyan soha nem is volt az. Persze indokolt, hogy erről beszélünk, és ez valóban érdekli a választópolgárokat, azt viszont nagyon veszélyesnek tartom, hogy most ezzel foglalkoznak az emberek. Én rendre próbálom visszaráncigálni a gondolkodást abba az irányba, hogy mindig a következő feladatra kell összpontosítani. Ha beleveszünk abba, hogy mi lesz a választások után, akkor annak az lehet az eredménye, hogy a szavazás nem úgy sikerül, ahogy sikerülhetne.

Úgyhogy első lépésben azt tartom nagyon fontosnak, hogy a VMSZ a lehető legtöbb vajdasági magyar embernek a bizalmát megkapja a vasárnap megtartandó választásokon, hogy legyen önálló magyar frakció, hogy komoly erő álljon mögöttünk. Csakis akkor tehetünk bármit, ha az erőnket meg tudjuk őrizni. A szerbek pedig majd eldöntik, hogy mely erő lesz a legmasszívabb. Viszont az, hogy legyenek magyar tannyelvű osztályok, valamint a kis településeken, a szórványban és a tömbben egyaránt legyenek fejlesztések, az, hogy legyenek többnyelvű útirányjelző táblák, az, hogy az intézményeink működjenek, a civil szervezeteink a rendezvényeiket meg tudják tartani, biztosan olyan kérdések, amelyekkel rajtunk kívül senki más nem foglalkozik.

A közelmúltban egy belgrádi politikai elemző úgy fogalmazott, hogy a VMSZ-nek az új magyar kormánnyal való kapcsolatépítés szempontjából előnyére válhatna, ha a szerbiai választások után az Egyetemista Listával lépne koalícióra, azaz ez lehetőséget teremthetne arra, hogy „az új magyar kormány előtt tisztára mosakodjon azután, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon teljes erőbevetéssel a Fideszt támogatta”. Miként vélekedik erről?

– Erre azt mondanám, hogy mi elsősorban a vajdasági magyar közösséggel szeretnénk ápolni a kapcsolatokat, nem Magyarország kormányával, és kizárólag az itteni magyar közösség érdekeit tartjuk szem előtt.

Mikor utazik legközelebb Nezsénybe? A következő választások kampányában?

– Biztos, hogy korábban. Az az egyik olyan élmény volt, amelyet hátborzongatónak neveznék, természetesen a szó pozitív értelemében. Amikor a helyiek azt mondják, hogy az elmúlt 30 évben Nezsényben nem járt magas rangú magyar politikus, és egy családi olimpia felirattal vártak több mint 30-an, az nagyjából olyan, mintha mondjuk Szabadkán 10 ezren jönnének el egy kampányrendezvényre. Ott volt a falu apraja-nagyja, a gyerekeket is elhozták. Az alternatívát felkínálni nem képes közlemény-, illetve kommentszervezetek nagyon nem értik a vajdasági magyar közösségnek a hétköznapjait. Később természetesen én is olvastam a kritikákat, hogy én gyerekekkel kampányolok. Az a találkozás szinte ünnep volt az egész falu számára, fontosnak tartották, hogy elhozzák a gyerekeiket, hogy ők is részesei legyenek ennek. Senki senkit semmire nem kényszerített. Mi nem szállítjuk a rendezvényekre az embereket, nem kényszerítjük őket semmire. A nezsényi látogatás valóban felemelő volt, mint ahogyan az egész nap, hiszen aznap Dél- és Közép-Bánátban 8 településre látogattunk el.

Azt javasolnám minden politikusnak – akkor is, ha magát nem úgy definiálja, mert aki politizáló szervezet vezetésében van, az igenis politikus –, hogy merészkedjen ki az emberek közé, és kérdezze meg, hogy mit gondolnak. Nagyon kijózanító tud lenni.

PESEVSZKI EVELYN