#EdpRNRMadrid #realmadrid #estadiosantiagobernabeu https://t.co/0x4vFYDbJf||My third marathon completed. The medal and the Spanish Parliament #EdpRNRMadrid #congresodelosdiputados https://t.co/yMKeL4ud74||20.150.000 dinárt hagyott jóvá a szerbiai Gazdasági Minisztérium Szabadkának, a Sutjeska utca (Zorka HK) aszfaltozá… https://t.co/ezYb8TSgnq||

Kisebbségi jogok és infrastruktúra-fejlesztés

A kormányfői expozé bemutatását követően lapunknak adott nyilatkozatában Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, a VMSZ és a Demokratikus Cselekvés Pártja frakciójának vezetője elmondta, a következő időszakban a VMSZ és az SZHP közötti koalíciós szerződés megvalósításának folytatását várja, és pártja államtitkári szinten vesz továbbra is részt a kabinet munkájában.

– Számunkra fontos a kisebbségi akciótervnek a megvalósítása, mely magába foglal minden kisebbségi jog megvalósítására vonatkozó intézkedést. A nemzeti tanácsokról szóló törvény, a kisebbségi kerettörvény módosítása, a részarányos foglalkoztatás és a kislétszámú osztályok kérdése, a szerb nyelv oktatásának megreformálása, a nyelvhasználati törvény módosítása is lényeges – magyarázta Pásztor.

– Síkra szállunk azoknak az infrastrukturális fejlesztéseknek a folytatása érdekében is, amelyeknek a finanszírozása az elmúlt három évben kezdődött meg. A szabadkai Népszínház az elmúlt három évben például 200 millió dinárt kapott, az azt megelőző hat évben egy dinárt sem. A szabadkai Y elágazás munkálataira tavalyelőtt 197, az idén 300 millió dinár érkezik, jövőre egymilliárd dinár várható, utána még 800 millió. Harminc éve várja e projektum, hogy valamelyik kormány fontosnak tartsa és megvalósítsa. A Szabadka–Szeged–Baja vasútvonal kiépítése is fontos, meggyőződésem ugyanis, hogy új munkahelyeket és fejlődést hozhat.

Pásztor kiemelte a mezőgazdaságot érintő fejlesztési terveket is a kormányprogramból.

– A VMSZ több éve létező célkitűzése, hogy szeptembertől a külföldiek ne vásárolhassanak termőföldet. Ez a kormányprogram részévé válik, módosul a törvény. A termelők nyugdíjjáruléka körüli problémák megoldásán is dolgozni kell.

A frakcióvezető az eddigiekben jó együttműködést látott Brnabićtyal, s ezen a téren nem számít változásokra. Az expozé nagy figyelmet szentel a kisebbségeknek, s ez azt jelenti, nem csupán a szavak szintjén érdekli a kormányalakítót ez a téma. Nem tart a kormánykoalíciós többség megkérdőjelezhetőségétől az Egységes Szerbia kilépése után, hiszen, mint mondta, továbbra is több mint 150 képviselőt számlál a többség a 250 fős törvényhozásban.

v-ár

2018. február 2.

18,00 - Újvidék város napja, ünnepi műsor

2018. február 6.

10,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Társadalmi szervezetek munkacsoportjának ülése

2018. február 7.

12,00 - Szabadka - Sajtótákoztató a Szabadkai Félmaratonnal kapcsolatban

2018. február 8.

18,00 - Budapest - a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése

2018. február 9.

09,00 - Budapest - a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése

2018. február 13.

17,00 - Belgrád - a VMSZ lakossági fóruma

2018. február 21.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Elnökségének ülése

 

2018. február 22.

17,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Szubjektív c. műsorában (élő)

 

2018. február 27.

16,00 - Szabadka - Ünnepség a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének megalakulása alkalmából

2018. február 28.

18,00 - Zenta - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

 

2018. március 3.

11,00 - Bácsfeketehegy - A nemzet választ - tanácskozás a VMSZ Ifjusági Fóruma szervezésében

2018. március 5.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Elnökségének ülése

2018. március 6.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2018. március 7.

09,00 - Belgrád - A Parlamenti Kollégium ülése

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

2018. március 9.

12,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

2018. március 14.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

17,00 - Magyarkanizsa - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2018. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

18,00 - Szabadka - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2018. március 16.

18,00 - Palics - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

 

2018. március 22.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 17 órakor)

16,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mérleg c. műsorában (élő)

2018. március 24.

16,25 - Óécska - Előadás megtartása a Szakértői szemmel c. jogászkonferencián

2018. március 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

14,30 - Szabadka - a felújított Zsinagóga átadó ünnepsége

2018. március 28.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

14,00 - Topolya - Találkozó Strahinja Sekulićtyal, a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatójával

18,00 - Kelebia - a VMSZ lakossági fóruma

2018. április 4.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

11,00 - Belgrád - Találkozó Negovan Stankovićtyal, a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Minisztérium államtitkárával

2018. április 8.

19,00 - Budapest - a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvénye

2018. április 9.

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

 

2018. április 11.

09,00 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak III. ülése)

2018. április 12.

19,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

 

2018. április 18.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

2018. április 25.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

13,15 - Belgrád - Találkozó Katarina Lalić Smajevićtyel, Szerbia madridi nagykövetével

2018. április 27.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése