Két nyelv határán

Bemutatták a Magyar–szerb frazeológiai szótárt az újvidéki Európa Kollégiumban

Az Európa Kollégium dísztermében volt szerda délután dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében kiemelte: amikor szótár készül, az évtizedekre szól.

– A világban amikor elkészül egy szótár, bármelyik két nyelvre vonatkozóan, akkor az természetesen mindig nagyon fontos, és mindig örömmel fogadják a szakemberek, a fordítók, azok, akiknek megkönnyíti a mindennapjait. De itt, Vajdaságban, ha elkészül egy szerb–magyar vagy magyar–szerb szótár, vagy egy ilyen kiadvány, mint ez a frazeológiai szótár, annak még komolyabb pozitív hatásai, következményei vannak. E szótárnak a kiadása szépen szemlélteti a magyar–szerb kapcsolatokat, ugyanakkor, hogyha nagyon sokan, nagyon hosszú időn át forgatják, akkor az egyik vagy a másik nyelv elsajátításához is mindenképpen hozzá fog járulni. Amikor frazeológiai szótárról van szó, akkor azért jelentős ez nagyon, mert tartalmazza azt, ami a nyelvnek a sava-borsa – mondta dr. Pásztor Bálint.

Köszönetet mondott dr. Andrić Edit egyetemi tanárnak a szótárba belefektetett munkájáért, a Forum Könyvkiadó Intézetnek a mű kiadásáért, illetve annak a csapatnak, amely e munka mögött állt az elmúlt években, valamint a támogatóknak is.

Brenner János, a szótár szerkesztője mutatta be a kiadványt. Előadásában a frazémákról, a frazeológiai egységekről és a szótár felépítéséről volt szó. Elmondták, hogy a szótár elektronikus változatban is elérhető.

– Regisztráció után használható. Ez a gyors keresés szempontjából hasznos, mert nem kell lapozgatni. Sikerült elérnünk azt is, hogy a keresés magyar–szerb viszonylatban is működjön – mondta Brenner János.

Az esemény további részében dr. Dušanka Zvekić-Dušanović egyetemi tanár méltatta dr. Andrić Edit munkásságát:

– Andrić Edit tanárnő kora gyermekkora óta kétnyelvű, és ezt az életkörülményt, ezt a kétségtelen előnyt tanulmányai és az egész munkássága során ápolta és fejlesztette. Mind szakmailag, mind magánszemélyként aktívan ügyködött a többnyelvűség, a multi- és interkulturalizmus fejlesztésén régiónkban. Érdeklődésének középpontjában a magyar és a szerb nyelv, valamint e két kultúra kapcsolata áll.

A beszélgetés további részében dr. Andrić Edit elmondta, hogy nagyon kevés olyan frazémaszótár van, amely két nyelv viszonylatában készült.

– Van rövid és hosszú távú tervem is. A rövid távú az lenne, hogy egy kötetbe gyűjtsem azokat az írásokat, amelyek a frazeológiával kapcsolatosak, mivel nagyon érdekes olvasmány lenne mindenkinek. A hosszú távú tervem pedig az ellenkező viszonylat, vagyis a szerb–magyar frazeológiai szótár megírása – osztotta meg terveit dr. Andrić Edit a hallgatósággal.

Felmerült még egy kérdés, miszerint abba lehet-e hagyni a szótár írását?

– Mindennap születnek új szólások, közmondások, és bővíteni kellene a korpuszt. Megesik az emberrel az is, hogy később eszébe jut a szónak más változata, amit oda szeretett volna írni. Szóval nem, nem lehet abbahagyni a szótár írását – mondta dr. Andrić Edit.

A rendezvényen a Forum Könyvkiadó Intézet nevében köszöntötték a megjelenteket. Többek között külön tisztelettel üdvözölték Snejder-Sára Ildikót, az Európa Kollégium igazgatónőjét, dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, parlamenti képviselőt, Juhász Bálintot a vajdasági képviselőház elnökét, a VMSZ Intéző Bizottságának elnökét, Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Ótott Róbertet, a tartományi kormány alelnökét, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárt. A Forum Könyvkiadó Intézet köszönetet nyilvánított támogatóinak, hogy lehetővé tették eme kapitális mű megjelenését: a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

ZKA

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)