Jó eredményre számít a VMSZ

A Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkán is átadta jelöltlistáját

A Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkán hétfőn átadta jelöltlistáját Szabadka Város képviselő-testülete képviselőinek megválasztására. A párt összesen 2560 támogató aláírást gyűjtött össze. A 67 tagú városi képviselő-testületbe a VMSZ teljes listával indul. Az erről szóló dokumentumokat Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, listavezető a képviselőjelöltekkel együtt nyújtotta át Szabadka Város Választási Bizottságának.

A jelöltlista és a támogató aláírások átadása után Pásztor Bálint nyilatkozott a sajtó képviselőinek a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István nevet viselő listáról, aminek során a választásokkal kapcsolatban reményeinek adott hangot.

– Hatvanhét név szerepel a VMSZ jelöltlistáján, tehát teljes listával indulunk. 2560 aláírást mellékeltünk. Ezeket az aláírásokat még a rendkívüli állapot kihirdetése előtt gyűjtöttük össze. A listát azért nem adtuk át korábban, mert vártuk a négyes sorszámot, ugyanis a VMSZ köztársasági és tartományi szinten a négyes sorszám alatt fog szerepelni. Szeretnénk, ha a szabadkai városi lista is e sorszám alatt szerepelne. Remélem, ez sikerülni is fog. Ami a listán szereplő személyeket illeti, igyekeztünk nemcsak a nemek arányára vonatkozó törvényi feltételeket betartani, hanem arra is odafigyelni, hogy a város, a környező falvak, a különböző városrészek egyaránt képviseltetve legyenek, szerepeljenek rajta idősek és fiatalok egyaránt, és különböző szakmák, hivatások is képviseltetve legyenek. Úgy gondolom, erős listát sikerült összeállítanunk, az ambíciónk pedig az, hogy jó eredményt érjünk el a szabadkai városi választásokon. Azt szeretnénk, ha a jövőben a város nem a balkanizálódás útján haladna tovább, hanem Szabadka egy olyan közép-európai város lenne, amilyen mindig is volt az elmúlt évszázadok során. Véleményem szerint jó programmal rendelkezünk. Ezt a programot az elkövetkező hetekben mutatjuk be a polgároknak. Elsősorban a magyar választópolgárok támogatására számítunk, de úgy gondoljuk, hogy a mi programunk jó a szerbeknek, horvátoknak és bunyevácoknak is. Ezért gondoljuk azt, hogy ez egy győztes lista is lehet – nyilatkozta a listavezető.

Pásztor Bálint újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy a VMSZ a kampánya során tartja magát a köztársasági válságtörzs és a köztársasági hatóságok járványügyi előírásaihoz és ajánlásaihoz, így a hónap végéig a párt nem tart hagyományos kampányrendezvényeket.

– Reméljük, hogy június elején már adottak lesznek a feltételek a klasszikus értelemben vett kampány lebonyolítására. Nem is feltétlenül baj az, hogy a polgárok a rendkívüli állapot és a mozgást korlátozó intézkedések megszüntetése után nem rögtön politikával, hanem kicsit mással is foglalkozhatnak. Szerintem június elejétől június 18-áig, amikor is megkezdődik a kampánycsend, elegendő idő áll rendelkezésre minden lista számára, hogy bemutassa programját a polgároknak – mondta Pásztor Bálint.

Mint ismeretes, az önkormányzati választásokat a tartományi és a köztársasági választásokkal egy időben, június 21-én tartják meg.

Megalázó helyzet a nyugdíjasok számára

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre a szabadkai nyugdíjas-csomagok ügye is szóba került. Mint ismeretes, a város területén nem minden jogosult kapta meg a neki járó csomagot, valamint, akik megkapták, azok sem az ajánlott értékben kapták meg a csomagokat. Ezzel kapcsolatban Pásztor Bálint a következőket mondta el:

– Nagyon sajnáljuk és fájlaljuk azt, hogy a szabadkai önkormányzati vezetés lebecsülte a szabadkai nyugdíjasokat. A tartományi kormány március 23-án meghozott egy ajánlást, amely az összes tartományi önkormányzatra vonatkozik. Ennek lényege, hogy minden önkormányzat biztosítson 2500 dinár értékben csomagot a 30 ezer dinárnál alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok számára. Szabadkán még csak megközelíteni sem sikerült ezt az összeget. Úgy gondolom, megalázó a szabadkai nyugdíjasokra nézve, hogy 600–800 dinár értékű csomagot osztott a polgármester, akkor, amikor Magyarkanizsán, Topolyán, Zentán és számos más önkormányzatban betartották a tartományi kormány ajánlását. Az is megalázó, és aggodalomra ad okot, hogy továbbra is rengetegen jelzik, hogy nem kaptak csomagot – mondta Pásztor Bálint, és arra kért minden szabadkai nyugdíjast, hogy aki jogosult erre a segélyre, de még nem kapott csomagot, jelezze azt a VMSZ-nek.

PASZ

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán