Megvédve / Odbranjena / Defended dr./dr/PhD ✔ https://t.co/8ySpX0beJg||#EdpRNRMadrid #realmadrid #estadiosantiagobernabeu https://t.co/0x4vFYDbJf||My third marathon completed. The medal and the Spanish Parliament #EdpRNRMadrid #congresodelosdiputados https://t.co/yMKeL4ud74||

Huszadszor tartottak emlékünnepet az aracsi Pusztatemplomnál

A tordai Aracs Hagyományápoló Egyesület huszadszor szervezett emlékünnepséget az aracsi Pusztatemplomnál. Elsőként szentmisét szolgáltattak, amelyet Mellár József atya celebrált paptestvéreivel együtt, majd a szentmisét követően Orosz Attila református esperes hirdette az Igét.

Az egybegyűltek elsőként közösen elénekelték a himnuszt, majd Lázár Jenő, a tordai Aracs Hagyományápoló Egyesület alelnöke mondott köszöntőt, amelyben arra is kitért, hogy amikor az egyesület megalakult, milyen célokat, feladatokat tűzött maga elé: hogy az aracsi pusztatemplomot kiemelje a feledésből, az ismeretlenség homályából.

- Az elmúlt két évtizedben láttuk és megtapasztaltuk, hogy a pusztatemplomot szinte egész évben látogatják, az itteni és anyaországi zarándokok egyaránt, hiszen múltunk kiemelkedő emlékének, egy igazi megtartó erőnek tartjuk a pusztatemplomot, amely erőt az elmúlt évszázadok sugároznak felénk - mondta a többi között Lázár Jenő.

Az Emléknapon Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott ünnepi köszöntőt, aki a jövőt fejtegette, kérdezvén: mi lesz a sorsa ennek a pusztába magasodó, felbecsülhetetlen értékű, csodálatos műemléknek?

- Hosszú időnek kellett elmúlnia ugyanis ahhoz, hogy a mai aracsi emlékünnepségen arról számolhassunk be, hogy sokak sokszori nekifutása után, mára Magyarország Kormánya támogatásának hála a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett abban, hogy elkezdődjék a fejlesztéshez elengedhetetlen tudományos dokumentáció elkészítése egy átfogó régészeti kutatás elvégzésével, hogy azután majd a pusztatemplom helyreállítása következhessen: részleges rekonstrukcióval, turisztikai attrakcióként való bemutatással, szakralitásának biztosításával, az egykori védelmi rendszer és a vizesárok bemutatásával, gyógy- és fűszernövénykertek kialakításával, a kolostorkert és a kolostor részleges rekonstrukciójával, az egykori település és a kikötő alaprajzi rendszerének funkcionális bemutatásával akár növényzetből kialakítva, netán gályák elhelyezésével, látogatóközpont építésével, rekreációs terület, térvilágítás kialakításával; mindehhez pedig terep- és kertépítészeti rendezés, továbbá biztonsági és térfigyelő, valamint kerékpáros szolgáltató rendszer párosulna. (...) Hiszen a cél egy olyan fogadó- és rendezvényközpont létrehozása, amely a XXI. század elvárásainak megfelelően – megőrizve a történeti értékeket – szabadabb formában, változatos szolgáltatások segítségével igyekezzék majd a pusztatemplom és a hozzá kapcsolódó rendház múltját, a jelenéhez köthető ismereteket élményszerűen bemutatni és átélhetővé tenni - fogalmazott Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

Az ünnepi köszöntő után alkalmi műsorra került sor, amely keretében fellépett Torda egyik testvértelepülésének, Tiszaalpár jeles szavalója, a tordai Nepomuki Szent János templom énekkara, Nagy Szabina egy népies balladaparafrázist adott elő, Fodor Mariannától egy magyar népmesét hallhatott a közönség, Csíkos Dániel szavalattal lépett fel, valamint a rendezvényt a csókai Pannónia férfikar tette még ünnepélyesebbé, közben elhangzott Tápai Tibor szavalata is.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Magyarország Belgrádi Nagykövetségének képviseletében Szász Krisztián, első osztályú titkár, Czikajló Gergely, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, továbbá Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Fremond Árpád és parlamenti képviselők, Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, Dudás Károly, a VMMSZ tiszteletbeli elnöke, valamint a tartományi titkárságok, intézmények, önkormányzatok képviselői, és mások.

KÓNYA-KOVÁCS OTÍLIA

2018. december 27.

18,00 - Ludas - a VMSZ hagyományos évzáró fogadása

2018. december 28.

12,30 - Topolya - a VMSZ sajtótájékoztatója

2019. január 11.

14,00 - Szabadka - A Pannon TV Szubjektív c. műsorának felvétele (adásban kedden 17 órakor)

2019. január 25.

19,00 - Székesfehérvár - Fejér megye gazdasága jótékonysági vacsoraestje

2019. január 28.

11,30 - Belgrád - Találkozó Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszterrel

13,15 - Belgrád - A Parlament huszadik alkalmi ülése a Tizenegyedik ciklusban (Borut Pahornak, Szlovénia köztársasági elnökének felszólalása)

13,35 - Belgrád - Munkaebéd Borut Pahor, Szlovénia köztársasági elnöke tiszteletére

15,30 - Belgrád - Találkozó Nenad Nerićtyel, a Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztérium államtitkárával

2019. január 31.

18,00 - Újvidék város napja, ünnepi műsor

2019. február 4.

11,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2019. február 7.

16,30 - Szabadka - a VMSZ Tanácsának ülése

 

2019. február 8.

12,00 - Szabadka - Sajtótákoztató a Szabadkai Félmaratonnal kapcsolatban

2019. február 11.

09,00 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - A Parlament tizenegyedik rendkívüli ülése a Tizenegyedik ciklusban

 

2019. február 13.

09,00 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2019. február 14.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Parlament tizenegyedik rendkívüli ülése a Tizenegyedik ciklusban)

17,00 - Topolya - Találkozó a VMSZ kishegyesi és topolyai községi szervezetei elnökségeinek tagjaival

 

2019. február 16.

18,00 - Zombor - a város napja alkalmából szervezett nyugat-bácskai ünnepség

2019. február 18.

12,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

17,00 - Magyarkanizsa - Találkozó a VMSZ magyarkanizsai és a törökkanizsai községi szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. február 19.

17,00 - Zenta - Találkozó a VMSZ zentai és csókai községi szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. február 20.

17,00 - Doroszló - Találkozó a VMSZ nyugat-bácskai és kúlai szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. február 23.

10,00 - Óbecse - a VMSZ Nyugdíjas Fóruma Elnökségének ülése

2019. február 26.

17,00 - Ada - Találkozó a VMSZ adai szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. február 27.

17,00 - Óbecse - Találkozó a VMSZ törökbecsei és óbecsei szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. február 28.

17,00 - Újvidék - Találkozó a VMSZ szenttamási, temerini, szerémségi és újvidéki szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. március 1.

17,00 - Nagykikinda - Találkozó a VMSZ magyarcsernyei és nagykikindai szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. március 2.

18,00 - Bácsgyulafalva - Közösségi találkozó

2019. március 4.

11,00 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

12,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

17,00 - Hajdújárás - Találkozó a VMSZ szabadkai városi és helyi szervezetei elnökségeinek és tanácsának tagjaival

2019. március 5.

09,00 - Belgrád - A Parlamenti Kollégium ülése

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése) 

17,00 - Szabadka - a VMSZ Elnökségének ülése

2019. március 6.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

17,00 - Muzslya - Találkozó a VMSZ nagybecskereki és begaszentgyörgyi szervezetei elnökségeinek tagjaival

2019. március 7.

18,00 - Budapest - a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése

2019. március 8.

09,00 - Budapest - a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése

2019. március 9.

12,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Jogász Egylet konferenciája

2019. március 10.

15,00 - Bajmoknál - 1848/49-es szabadságharc és forradalom alatt lezajlott kaponyai csata tiszteletére rendezett megemlékezés

2019. március 11.

11,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

11,15 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

2019. március 12.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Találkozó a VMSZ belgrádi városi szervezetéhez tartozó helyi szervezetek elnökségeinek tagjaival

2019. március 13.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

18,00 - Zenta - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2019. március 14.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

17,00 - Szabadka - Találkozó Dr. Palkovics Lászlóval, Magyaroszág innovációs és technológiai miniszterével

2019. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

18,30 - Szabadka - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

20,00 - Szabadka - Találkozó Varga Judittal, Magyarország Európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárával

2019. március 16.

19,00 - Maradék - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2019. március 17.

19,00 - Péterréve - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2019. március 19.

12,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

12,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

2019. március 20.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése) 

2019. március 21.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés

2019. március 23.

18,30 - Kishegyes - a település újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi műsor

2019. március 25.

12,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

12,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

17,00 - Torontálvásárhely - Találkozó a VMSZ kevevári és antalfalvi községi, a pancsovai városi, valamint a verseci – fehértemplomi körzeti szervezethez tartozó helyi szervezetek elnökségeinek tagjaival

20,50 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Fókuszban c. műsorában (élő)

2019. március 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

 

2019. március 27.

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak III. ülése)