Hosszú út előtt állunk

Vajon Szerbia folyamatosan egy helyben topog, vagy lassanként érzékelhető némi előrelépés a jelenlegi kormányzati intézkedések kapcsán? A többi között erről és más aktuális kérdésekről kérdeztük Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetőjét.

• Szomorú aktualitást ad a beszélgetésnek a Vergődő madár esete. Mi a VMSZ frakciójának hivatalos álláspontja erről a cselekedetről?


— Erre a sajnálatos és megdöbbentő eseményre mi nem tudunk egyszerűen csak színesfémlopásként tekinteni, mivel egyértelműen kegyeletsértő, illetve megalázó tettről van szó. Éppen ezért elvárjuk, hogy az állam legfelső vezetői is nyilatkozzanak az ügyben. Én egyébként október 31-én kérdést kívánok feltenni az emlékmű megcsonkításával kapcsolatban a miniszterelnöknek és a kormány első alelnökének. A kérdésfeltevés időpontja azért lényeges, mert a szerb parlament ügyrendje szerint a kormány tagjai minden hónap utolsó csütörtökén kötelesek válaszolni a képviselők kérdéseire. Remélem, ezt meg is teszik majd. Mi örömmel konstatáltuk, hogy ez év június végén a VMSZ és a Szerb Haladó Párt kezdeményezésére a szerb parlament elítélte a 44-45-ös magyarellenes atrocitásokat. Továbbá annak is örültünk, hogy a két ország államfői Csúrogon fejet hajtottak az ártatlan áldozatok emléke előtt. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a kormány saját ígéretének ellentmondva még mindig nem helyezte hatályon kívül három falu teljes magyar lakosságára vonatkozó kollektív bűnösség elvét. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem pusztán jogi, illetve technikai kérdés, hanem annál jóval több. A kedvező döntés elmaradása pedig rendkívül negatív üzeneteket hordozhat magában a jövőt illetően.

• Jelenleg a kormányt, az országot és a lakosságot a közszféra átalakításának terve, illetve reformja foglalkoztatja. Az előirányzott gazdasági intézkedések tulajdonképpen megszorítások sorát tartalmazzák. Valóban csődhelyzettől menekülhet meg az ország az intézkedések végrehajtásával? 

— Amikor a kormány nyilvánosságra hozta a gazdasági megszorító intézkedéseket, akkor mi azt mondtuk, hogy szeretnénk konkrétumokat is látni a reformtervezet kapcsán, nemcsak miniszteri sajtótájékoztatókból értesülni. Sajnos azóta több hét telt el, és még mindig nem érkezett semmiféle javaslat a parlamentbe. Így jelenleg csak feltételesen alakíthatunk ki ezekről a tervezett intézkedésekről álláspontot. Eddig hat intézkedésről beszélt a pénzügyminiszter. Ezek között vannak olyanok, amelyeket támogatni is tudunk. Magától értetődik, hogy az államnak takarékoskodnia kell a különféle áruk és szolgáltatások beszerzésekor, illetve hogy pozitív befektetői légkört kellene kialakítani országon belül. Vannak azonban olyan döntések, amelyek nem eléggé átgondoltak és kidolgozottak. Ebbe a kategóriába tartozik például a bércsökkentés kérdése a közszférában. Természetesen nem a parlamenti képviselők, miniszterek, illetve polgármesterek fizetését szeretném csorbítatlanul hagyni, hanem értetlenül állok azzal szemben: miért kellene csökkenteni az orvosok bérét, amikor a bankszférában dolgozókét meg sem adóztatják. De azt sem értjük, hogy miért kell az állami egyetemi karokon dolgozók fizetését csökkenteni, a magánegyetemek dolgozóiét pedig nem. Továbbá az sem világos, hogy miért nem adóztatják meg a 80-100 ezer dináros nyugdíjakat.

• A szerb kormány alelnöke nemrég tárgyalásokat kezdeményezett Szerbia jövőjéről a pártok képviselőivel. Miről szólnak ezek a megbeszélések?

— Eddig csak a Liberális Demokrata Párt elnökével találkozott Vučić alelnök az ellenzéki pártok képviselői közül. Amennyiben a VMSZ is meghívást fog kapni, akkor mi természetesen eleget teszünk a felkérésnek. Személy szerint egyébként mindenképpen jó ötletnek tartom a megbeszéléseket, mert csökkenteni, avagy betemetni kellene azt a hatalmas árkot, amely a pártok között tátong. Az elmúlt években ugyanis hiányzott mindenféle kommunikáció az ellenzéket és a kormánykoalíciót alkotó pártok között.

• A közeljövőben milyen fontosabb témák kerülnek napirendre a köztársasági parlamentben?


— Két fontosabb témát emelnék ki. Az egyik a bírósági hálózatról szóló törvény, amely egyebek között a bíróságok és ügyészségek székhelyéről fog szólni az igazságügyi törvénycsomag keretén belül. Mi az elmúlt másfél évben több alkalommal tárgyaltunk az igazságügyi minisztérium vezetőivel annak érdekében, hogy minél több magyarlakta településre kerüljön vissza az önálló bíróság. Ezeknek a tárgyalásoknak köszönhetően újra lesz bírósága Zentának és Óbecsének. De mi arra fogunk törekedni, hogy az érintett magyar települések száma gyarapodjon. A második téma a külföldiek földvásárlási lehetőségére vonatkozik. A következő hetekben indítványozni fogjuk, hogy akadályozzák meg a külföldieket abban, hogy már 2017 szeptemberétől szabadon, a szerbiai állampolgárokkal azonos feltételekkel vásárolhassanak termőföldet. Azt gondoljuk ugyanis, hogy mindez a vajdasági magyar gazdák ellehetetlenítéséhez vezetne. Szeretnénk, ha kitolódna ez a bizonyos időszak és addigra a feltételek terén is változásokra kerülne sor.

TALPAI LÓRÁNT

2024. július 8.

10,00 - Újvidék - Találkozó Juhász Bálinttal, Vajdaság AT Képviselőházának elnökével

10,30 - Újvidék - Találkozó Maja Gojkovićtyal, a Tartományi Kormány elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. július 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. július 10.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület alakuló ülése

2024. július 11.

13,00 - Budapest - Találkozó Nagy János Miniszterelnöki irodát vezető államtitkárral

2024. július 12.

10,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, az Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2024. július 14.

10,30 - Hajdújárás - VIII. Rózsa Sándor Fesztivál

2024. július 15.

11,00 - Szabadka - A Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban júl. 22-én, 20,00 órakor)

2024. július 22.

11,00 - Magyarkanizsa - A Birkózókat ábrázoló szobor avató ünnepsége a Vajdasági Birkózóakadémia udvarában

12,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével és Željko Trajkovićtyal, a Szerb Köztársaság Sportminisztériumának segédminiszterével, a Szerbiai Birkózó Szövetség volt elnökével

14,00 - Zenta - Találkozó Burány Hajnalka polgármesterrel és a zentai önkormányzat új vezetőségével

2024. július 23.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (I. rendkívüli ülés)

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)