Határozatképtelen képviselőház

A rendkívüli parlamenti ülés megtartásához elegendő számú képviselő jelent meg szerdán a Szerbiai Képviselőházban, a napirenden szereplő igazságügyi kinevezésekről viszont szavazóképtelenség miatt nem döntöttek. A Szerb Megújhodási Mozgalom feltételhez köti négy képviselőjének részvételét a parlament munkájában. Pásztor Bálint, a VMSZ képviselője a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta, hogy a képviselőháznak februárban néhány kiemelkedően fontos törvényt kellene, vagy kellett volna megvitatnia.

Aleksandar Jugović, az SZMM alelnöke közölte, hogy képviselőik csakis akkor térnek vissza a parlamentbe, ha az illetékesek eleget tesznek követelésüknek és leváltják Srđan Srećković szórvány- és vallásügyi minisztert, valamint Sanja Čeković államtitkárt, mindketten a párt tagjai. Jugović szerint követelésük jóváhagyása javarészt koalíciós partnerüktől, a Demokrata Párttól függ. Jugović nem érti, hogy a DP mire hivatkozva kifogásolhatja a párt kérését.

Nada Kolundžija, az Európai Szerbiáért frakció vezetője hisz benne, hogy ha az SZMM nem is tér jobb belátásra, akkor más képviselők járulnak hozzá a szavazóképesség biztosításához.

A szerdán megkezdett rendkívüli ülésen a Bírósági Felső Tanács (VSS) tagjának a kinevezésére vonatkozó határozatjavaslat, valamint a belgrádi első számú Alapfokú Ügyészség, és a vranjei, a kragujevaci, az újvidéki és a šabaci Alapfokú Ügyészségek ügyészhelyetteseinek a kinevezésére vonatkozó határozatjavaslatok szerepeltek napirenden.

Annyi biztos, hogy ebben a pillanatban nem határozatképes a parlament – erősítette meg a Magyar Szóval folytatott beszélgetés során Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, hozzátáve, hogy a rendkívüli ülés befejezéséhez szerinte sikerülni fog biztosítani a szavazati többséget.

– Azt már nem tudnám megmondani, hogy hogyan, bár valószínűleg az egyik független képviselő, vagy mégis az SZMM fogja biztosítani a kvórumot. Borzasztóan fontos napirendi pontokról van szó: az igazságügyi reform értelmében a VSS dönt a nem megválasztott bírák fellebbezéseiről. Ez egyrészről az európai uniós tagjelölti státus elnyerésének, másrészről pedig az igazságügyi rendszer működésének a szempontjából is fontos. Egyébként februárban nagyjából 60 törvényjavaslat vitáját tervezte lefolytatni a képviselőház. Ha a rendkívüli ülés napirendi pontjainak a megszavazásához sikerül biztosítani a szavazati többséget, akkor elképzelhető, hogy kezdetét venné egy másik ülés. Az már persze más kérdés, hogy minden eljárásban lévő jogszabály javaslata napirendre kerülne-e. Az biztos, hogy ha elkezdődik az ülés, akkor a Büntetőtörvénykönyv módosítása napirendre kerül. Emellett még nagyon fontosak az oktatási törvényjavaslatok – általános iskolákról, középiskolákról szóló törvényjavaslatok, a tankönyvtörvény módosítása, valamint a felnőttképzési törvényjavaslat –, amelyekre pártunk 30 módosítási indítványt készül benyújtani – összegezte Pásztor.

A VMSZ képviselője kifejtette, hogy sajnos nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy az SZMM képviselői visszatérnek-e a parlamentbe, vagy hogy a képviselőház folytatni tudja-e a munkát a parlamenti választásokig. A háttérben biztosan folynak a tárgyalások, de a többi párt erről csakis találgatni tud – állapította meg Pásztor.

Kérdésünkre, hogy a februárban napirendre tervezendő törvények közül van-e olyan, amelyik elfogadása fontos a tagjelöltség szempontjából, a VMSZ képviselője közölte, hogy a tagjelöltség elnyeréséhez fontos törvények legtöbbjét már korábban megerősítette a parlament. Ugyanakkor a most eljárásban lévő törvényjavaslatok között szerepel néhány, amelyek az uniós felzárkózás szempontjából fontosak – részletezte Pásztor, hozzátéve, hogy ilyen mondjuk a BTK módosítási javaslata és a VSS tagjának a kinevezésére vonatkozó határozatjavaslat.

Másik kérdésünkre, hogy az SZMM „akciója” mennyire tekinthető megelőlegezett választási kampánycirkusznak, Pásztor annyit válaszolt, hogy ez jó kérdés. A VMSZ képviselője szerint az is jó kérdés, hogy a kormány az előbb felsorolt fontos törvényjavaslatokat miért a választások kiírása előtt néhány hónappal küldte meg a parlamentnek.

– Amikor tavaly december végén befejeztük az ülésezést, akkor alig több, mint tíz törvényjavaslat volt eljárásban, most viszont közel 60. Tehát januárban nagyjából 50 jogszabály érkezett meg a parlamentbe. Olyan fontos rendszerbeli törvényekről van szó, amelyeket általában tízévente szoktak meghozni, vagy módosítani. Nagy felelőtlenség volt a kormány részéről, hogy pont ezeket a törvényjavaslatokat küldte közvetlenül a választások előtt a képviselőházba – összegezte Pásztor.

PESEVSZKI EVELYN

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel