Harc az identitásrombolás ellen

Európa ma nem jó hely a kisebbségeknek és a nemzetállamoknak, Magyarország változtatni akar ezen a Kárpát-medence érdekében – A magyar összetartozás éve lehet 2020

Visszatekintve az elmúlt bő száz évre, érdemes európai viszonylatban, az Európát meghatározó idők tükrében értelmezni a jelent és a múltat, s az 1918 után bekövetkezett szomorú geopolitikai változások mellett azt is észre kell vennünk, hogy ma is nagy veszély leselkedik, harc folyik, ezúttal azonban nem a terület, hanem a nemzeti identitás van veszélynek kitéve – mutatott rá Budapesten az Országházban dr. Kövér László házelnök, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) elnöke az említett szervezet éves plenáris ülésén.

– Ma a tudatot akarják „elfoglalni”, a nemzeti identitás felszámolásának a folyamata zajlik, elsősorban azért, hogy a vezető európai politikai elit ellehetetlenítse a nemzeti érdekvédelmet, ha pedig azt ellehetetleníti, akkor már sokkal könnyebb lesz befolyást gyakorolni a nemzetekre.

Úgy fogalmazott, ez az elit veszélyt lát a családban, az egyházban, a keresztény értékeken nyugvó államokban. Minden európai konfliktus mögött tulajdonképpen ez a harc áll: az uralható nemzetek megteremtése érdekében folytatott küzdelem. Az Európai Unió vezetősége, sajnos, azok mellé állt, akik az identitásrombolás mellett szállnak síkra, mondta Kövér László, föderalista, bevándorláspárti politikát folytat. Két, elmondása szerint jó hírt is közölt: az európai politikai elit leváltható a soron következő parlamenti választásokon, ugyanakkor Európa számíthat a magyaroknak a segítségére, amikor felveszi a harcot az identitásrombolás ellen.

Kövér elmondása szerint egy új identitáspolitikai modellre van szüksége a kontinensnek, s Közép-Európa áll a legközelebb ahhoz, hogy azt megvalósítsa, a régió országai ugyanis felismerték, hogy a nemzeti azonosságtudat nem veszélyt jelent, hanem értéket, egymás tisztelete esélyt is teremt az  együttműködésre. Ez a modell egy új, racionális, nemzeti azonosságot elismerő felépítmény lenne, jelentette ki Kövér. A modellhez csatlakozhatna politikájával Szerbia is, mely már eleve jó úton halad, Romániában is vannak pozitív változások, egyedül Ukrajna tart még messze mindettől. Kövér két

javaslatot is megfogalmazott: a jövő évtől kezdve fogadjon el a KMKF minden év márciusában egy identitáspolitikai jelentést, melyet eljuttatnak a szomszédos államokba és az EU illetékes szerveinek is. A KMKF kérelmezze az Országgyűlésnél és a magyar kormánynál, hogy 2020 a magyar nemzeti összetartozás évének számítson, javasolta az elnök.

FOLYTATÓDIK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM

Soha korábban annyi változás nem volt a világpolitikában és a gazdaságpolitikában, mint manapság, állapította meg felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. A magyar kormány a maga részéről a jövőben is közép-európai beállítottságú politikát folytat majd, kárpát-medencei fókusszal, húzta alá a tárcavezető. Megállapította, hogy az elmúlt években Közép-Európa a nyertese volt az európai átalakulási folyamatoknak. Civilizációs kérdések, politikai viták zajlanak Európában, jegyezte meg. Magyarország továbbra is arra törekszik majd, hogy a lehető legjobb viszonyban legyen a szomszédaival, hiszen a tapasztalatok bizonyították, hogy az efféle politikának köszönhetően előnyösebb helyzetbe kerülnek a nemzetrészek is. Szijjártó közölte, hogy az elmúlt évtizedben 61 százalékkal növekedett a kereskedelmi forgalom a szomszédos államokkal. Ma 30 milliárd forintot tesz ki az árucsere értéke, számolt be.

Lényegesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az anyaország nyújtott a határon túli nemzetrészeknek, 2016 és 2018 között 37 ezer kis- és középvállalkozónak, gazdának járultak hozzá üzlete fejlesztéséhez, megerősítéséhez, több mint 60 milliárd forintot költöttek el, mellyel 108 milliárdos befektetési ciklust kezdtek voltaképpen meg, jegyezte meg. A program folytatódik, jelentette be, Erdély az idén 25 milliárd forintos mezőgazdaság-fejlesztési támogatásra, Felvidék 10 milliárdos ipari integráló csomagra, Kárpátalja 5,2 milliárdos házvásárlási és idegenforgalmi csomagra, Vajdaság pedig, ahol az eddigiekben a legnagyobb volt a támogatás összege, másfél milliárdos idegenforgalmi és házvásárlási támogatásra számíthat a külgazdasági miniszter elmondása szerint. Muravidék és Drávaszög egymilliárd forintos segítséget kap ugyancsak házvásárlásra. A szomszédokkal történő együttműködés keretében új határátkelők is nyílnak, így a magyar–szerb határvonalon is, Kübekházánál, a nyáron tervezik átadni a létesítményt.

Magyarország és Szerbia kapcsolatáról szólva Szijjártó kijelentette, az példa a sikeres együttműködésre, tanúskodik róla, hogy lehetséges a kooperáció a történelem során tapasztalt nézeteltérések ellenére is, ha azt mindkét fél egyaránt akarja.

KONKRÉT EREDMÉNYEK NEMZETPOLITIKÁJA

A tanácskozáson részt vettek a vajdasági magyar politikai élet képviselői is. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakciójának vezetője kifejtette, az Orbán-kormány nemzetpolitikája és a magyar Országgyűlés támogatása jellemzi majd a határon túli magyarokat érintő ügyeket a következő években is.

– Fontos a házelnöknek az a javaslata, hogy a KMKF minden évben eljuttassa Belgrádnak, Pozsonynak, Bukarestnek a nemzetrészek helyzetével kapcsolatos megállapításokat. Mindez, persze, nem lenne elegendő az érdekérvényesítéshez, ahhoz erős politikai képviselet kell Vajdaságban, a Felvidéken és Erdélyben is. A magyaroknak meg kell érteniük az egész Kárpát-medencében, hogy kizárólag a magyar pártok képviselik az érdekeiket, mások ezt nem tehetik meg helyettük. Vajdaságban ez az erő a VMSZ. Az is lényeges, hogy konkrét ügyek jellemzik ma a nemzetpolitikát, nem elméletek és tanulmányok ezek, a Prosperitati által 250 millió eurót hozott a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési terv – húzta alá lapunknak nyilatkozva Pásztor Bálint.

HIT ÉS BIZAKODÁS A JÖVŐ ÉRDEKÉBEN

Deli Andor vajdasági magyar származású fideszes néppárti európai parlamenti képviselő elmondása szerint a Fidesz választási listájának a célja a változás elérése az európai politikában.

– Ezt a célt láthattuk már 2014-ben is, reméljük, a választók az idén támogatásukról biztosítják ezt az össznemzeti politikát. A következő évekre nagyon sok kisebbségi érdekeltségű kérdésnek a rendezése vár, itt van például a Minority SafePack kezdeményezés. Ott kell lennünk annak érdekében, hogy eredményes legyen a kárpát-medencei magyarság – hangsúlyozta Deli.

Az anyaországban tavaly voltak parlamenti választások, Szerbiában nemzeti tanácsi választásokat tartottak, az idén európai választások lesznek, turbulens politikai időket élünk, egy kisebbségi önkormányzatnak pedig nagyon oda kell figyelnie arra, hogy mi történik a hazájában, az anyaországban és a világban – mondta el nyilatkozatában mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

– Olyan körülmények megteremtése mellett kell állást foglalunk, melyek biztonságot jelentenek a kisebbségek számára Európa szerte. Jelenleg nem ez a helyzet. Szerbia az Európai Unió felé halad, ezért nem mindegy az, hogy ott hogyan kezelik a kisebbségi közösségeket. Fontos, hogy a kárpát-medencei nemzetegyesítés folyamata sikeres, gazdasági értelemben is megvalósulni látszik. A jövő év szomorú évfordulót jelent, a trianoni emlékezés éve, s lényeges, hogy ezt az évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítsuk, hogy ezt kezdeményezte az Országgyűlés elnöke. Hitet és bizakodást kaphatunk ezzel, mely a jövő felé fordítja tekintetünket – értékelte Hajnal.

v-ár

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése