Így vélekednek a parlamenti pártok a kormányprogramról
Aleksandar Vučić expozéjának ismertetése után a képviselők a parlamenti vitában elmondták véleményüket a kormányprogramról. A Szerbiai Szocialista Párt és a köré tömörülő koalíció, a Szerb Megújhodási Mozgalom, az Új Szerbia, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői bejelentették: támogatják az új kormány programját és reformjait. A Demokrata Párt és az Új Demokrata Párt a program ellen foglaltak állást. A Szandzsáki Demokratikus Akciópárt támogatja a kormányt, de tartózkodott a szavazástól.
„A Szerbiai Szocialista Párt természetesen támogatja Szerbia új kormányának programját, céljait és személyi döntéseit” – így nyilatkoztak a szocialisták Vučić expozéjával kapcsolatban.
A választáson a Tadić újdemokratáival indult Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke azonban kifogásolta az elhangzottakat. „Miért nem volt szó Vučić úr expozéjában Vajdaságról? Miért fizetnek az oroszok Szerbiában kisebb bányabérletet, mint Oroszországban, hiszen ez egy nagyon fontos bevételi forrás? Hogy lehet az, és miért nem kaptunk ezekre a kérdésekre választ?” – tette fel Nenad Čanak pártelnök.
Đilas demokratái sem voltak megelégedve az expozéval. Szerintük ez nem megoldás a gondokra. „Az az intézkedés, hogy adjunk el mindent – és ez dominál, ha jól hallottam – a Telekom távközlési vállalatot, az áramszolgáltatót, a belgrádi repülőteret és más vállalatokat is. Ezt nem nevezném zseniális intézkedésnek, ezt bárki meg tudja tenni. Az az ötlet, hogy külföldi partnereket hozzunk be, azt jelenti, hogy nekünk nincsenek megfelelő szakembereink” – mondja Dragan Đilas.
A Vajdasági Magyar Szövetség az expozé támogatói oldalán áll, az ugyanis kitért a nemzeti tanácsokról szóló törvénymódosításra is, ami fontos a nemzeti közösségek szempontjából – emelte ki Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője. Emellett a multikulturalizmus fontosságáról is beszélt a leendő kormányfő, illetve arról, hogy az esélyegyenlőség megvalósításán fog dolgozni a kormány – tette hozzá Pásztor Bálint. „Én azt gondolom, hogy a két párt között, a VMSZ és a Szerb Haladó Párt között elért megállapodás és aláírt koalíciós szerződés hozzá fog bennünket ahhoz segíteni, hogy ez ne egy deklaratív kinyilatkozás legyen, hanem hogy a konkrétumok terén is előrelépésre kerüljön sor.”
A vita kora estig elhúzódott, majd a képviselők egyenként szavaztak. A szavazás közepére megérkezett a parlamentbe a szerb államfő, Tomislav Nikolić is, akit hatalmas taps fogadott.