Folytatják a munkát

Dr. Pásztor Bálint a köz- és a felsőoktatás tekintetében is célravezető megoldásban bízik

A Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárainak nemrégiben megtörtént kinevezéséről, továbbá a csantavéri közbiztonsági helyzetről és az annak tekintetében megtett, valamint tervezett lépésekről, emellett a köz- és a felsőoktatásban jellemző körülményekről és annak kezeléséről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A köztársasági kormány új összetétele április 25-én nevezte ki a VMSZ államtitkárait. A VMSZ felhatalmazott szervei döntésének mentén ugyanazok a tisztségviselők kerültek ugyanabba a 8 minisztériumba, mint akik a Miloš Vučević vezette kormányban töltöttek be államtitkári tisztséget tavaly óta. Pásztor szerint fontos hangsúlyozni, hogy a kormány korábbi összetételeihez hasonlóan az aktuális is éppen a VMSZ államtitkárait nevezte ki az elsők között. A VMSZ 8 államtitkárával egy időben még 3 államtitkárt nevezett ki a kormány, vagyis abban a pillanatban az egész országban 11 államtitkár volt, abból 8-at a VMSZ delegált – hangsúlyozta. Hozzátette, az ügyeknek van gazdája, nincsen átmeneti időszak és lehet tovább dolgozni.

A Đuro Macut miniszterelnök és a Belgrádi Egyetem rektora, valamint az egyéb egyetemek vezetői között megtartott egyeztetésekre, illetve az új kormányfő megválasztása óta kialakított párbeszédre vonatkozó kérdésre válaszolva a VMSZ elnöke leszögezte: bebizonyosodott az, amiről a VMSZ képviselői a kormány megválasztásáról szóló parlamenti vitában is beszéltek, nevezetesen az, hogy Đuro Macut személyében olyan elismert szaktekintély került a kormány élére, aki képes a párbeszédre, valamint fontosnak is tartja azt.

– Azt egyelőre nem tudni, hogy ez párbeszéd közelebb visz-e a megoldáshoz, de az egészen biztos, hogy ez nem a kormányzaton és nem az új miniszterelnökön múlik. Attól tartok, hogy itt más érdekek is vannak. Ahogy telik az idő, egyre inkább bebizonyosodik, hogy mindaz, ami immár 6 hónapja zajlik, az vegytiszta pártpolitika. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az egyetemi hallgatók és azok, akik tüntetnek, őszintén gondolják a párbeszédet, és abban érdekeltek, hogy nyugalmi állapot alakuljon ki. Az idő mindent megmutat majd – fogalmazott Pásztor, aki szerint az is a pártpolitikai háttér jelenlétét, valamint a hatalomért folytatott küzdelem tényét bizonyítja, hogy az egyetemi hallgatók plénumai hétfőn országszerte az előrehozott parlamenti választások kiírásának a követelése mellett döntöttek.

– Attól tartok, hogy valamiféle romániai forgatókönyv irányába szeretnék eltolni az országot. Látjuk, hogy Romániában mi történt az elmúlt hetekben és hónapokban. A magyarellenességéről ismert, abszolút szélsőséges elnökjelölt győzött a választás első fordulójában, aminek következtében lemondott a miniszterelnök. Elképzelhető, hogy Romániában egy szélsőségesen magyarellenes, soviniszta köztársasági elnök lesz, és elképzelhető, hogy újra parlamenti választásokat tartanak. Azért beszélek minderről, mert nekünk, vajdasági magyaroknak tisztában kell lennünk azzal, hogy a VMSZ politizálásának köszönhetően a magyarok megítélésének tekintetében mennyivel jobb állapotok uralkodnak ebben az országban, mint Romániában. Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy mindezt jól gondolja végig és őrizzük azt a szerb–magyar viszonyt, amit az elmúlt években kialakítottunk, továbbá minden egyebet, amit sikerült kiépítenünk – taglalta Pásztor.

A kormány az iskolai naptár módosításával, illetve az elmaradt tanítási napok pótlásával kapcsolatos döntésének tekintetében a VMSZ elnöke közölte, az oktatásban a rendeződés irányába haladnak a dolgok. „Azt, hogy az előző hónapokat miként pótolják és a gyerekek tudásszintjének tekintetében ez mit hoz, a jövő mutatja meg. Remélem, hogy az iskolaévet be lehet majd fejezni. Azt ugyancsak remélem, hogy senki nem szenvedi el különösebb módon azt a tényt, hogy az iskolákba nagyon keményen bekerült a pártpolitika, hogy visszaéltek a gyerekekkel, és a tanárok ahelyett, hogy dolgoztak volna, politizáltak az iskola területén. Ez megengedhetetlen” – fogalmazott. Rámutatott, abban szintén bízik, hogy a felsőoktatás tekintetében is sikerül valamilyen megoldást találni.

Az Elektronikus Médiát Szabályozó Testület (REM) Tanácsa tagjainak a megválasztásával (a köztársasági parlament illetékes bizottsága megsemmisítette a korábbi választási eljárást és annak megismétléséről döntött) kapcsolatban közölte, amennyiben a nemzeti tanácsok koordinációja ismét tagnak jelöli Bodzsoni Istvánt, a Pannon RTV korábbi igazgatóját, akkor a VMSZ parlamenti képviselői támogatják megválasztását, hiszen fontosnak tartják, hogy a REM Tanácsának a korábbiakhoz hasonlóan ismét legyen magyar tagja.

A csantavéri közbiztonság témájához kapcsolódóan a műsorban emlékeztettek, hogy a helyi közösség kezdeményezésére Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke és Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere találkozón vett részt, itt a rendőrség képviselői, a roma koordinátorok, a környező helyi közösségek vezetői, valamint egyéb intézményvezetők voltak jelen. Pásztor aláhúzta, a VMSZ kötelességeként tekint mindent megtenni a polgárok biztonsága szavatolásának érdekében. Bejelentette, hogy a helyzetről a szabadkai rendőrparancsnokkal egyeztet. Ha esetleg nem sikerül helyi szinten orvosolni a helyzetet, akkor a csantavéri körülményeket a szerbiai képviselőházban is témává teszik, továbbá egyeztet a belügyminiszterrel.

P. E.

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából