Fogadás az atlétikai reménységek edzőtábora résztvevőinek

tevan Bakić, Szabadka polgármestere és dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke ma a Városháza Zöld termében fogadást adott a Szerb Atlétikai Szövetség atlétikai reménységek edzőtábora résztvevőinek a tiszteletére, akik augusztus 20-a és 27-e között tartózkodnak városunkban. Emir Bekrić, az edzőtábor vezetője, a 2013-as moszkvai világbajnokság 400 méteres gátfutásának bronzérmese, Világos Györgyi edző, valamint Strahinja Radaković gátfutó és Világos Adrianna gerelyhajító mellett a fogadáson jelen volt Slobodan Vojinović, a Spartacus Atlétikai Klub elnöke is.

Bakić polgármester kijelentette, hogy örül amiért a Szerb Atlétikai Szövetség Szabadkát is besorolta azok közé a városok közé, amelyek augusztus második felében vendégül látják az atlétikai reménységeket, több mint 40 tehetséges, perspektív 14-18 év közötti atlétát, akik edzők szakmai felügyelete mellett készülnek a küszöbönálló atlétikai idényre.

„Hiszem, hogy a fiatal atléták és edzőik is városunkban jó feltételek mellett teljesíthetik az edzésterveket. A szabadkai önkormányzat az elkövetkező időszakban is, az illetékes ágazati minisztériummal és tartományi titkársággal együttműködve nagy figyelmet fordít a sportinfrastruktúra fejlesztésére a városban, hogy még jobb feltételeket biztosítson a sportoláshoz – emelte ki Bakić.

A szabadkai Városi Stadionban 2018 novemberében fejeződtek be a munkálatok a központi labdarúgópálya fűborításán, az új atlétikai pálya kiépítésén és a Spartacus Atlétikai Klub, illetve a Spartacus Női Labdarúgó Klub által használt helyiségek felújításán.

„A beruházás teljes értéke 87 millió dinárt tett ki. Az Ifjúsági és Sportügyi Minisztérium az új atlétikai pályára és a két klub helyiségeinek a felújítására 67 millió dinárt folyósított. Az új fűborítást a tartományi Kormány és Szabadka Város közösen finanszírozta, a két partner 10-10 millió dinárral vett részt”, mondta Bakić polgármester.

Minden fiatal atlétának, akik az atlétikai reménységek szabadkai edzőtáborában készülnek, versenyzői pályafutásukhoz minél jobb eredményeket kívánt, hogy minél mélyebb nyomokat hagyjanak mind a szerb, mind pedig Európa és a világ atlétikájában.

Dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, amiért ma a polgármesterrel együtt fogadta a fiatal atlétákat.

„Olyan atléta lányokról és fiúkról van szó, akik – mint azt az edzőtábor elnevezése is jelzi – a sportok királynőjének, az atlétikának a reménységei. Némelyek közülük korosztályukban a világon a legjobb eredményekkel büszkélkedhetnek, ami nagy dolog, mert noha jól tudjuk, hogy Szabadka Város, Vajdaság Autonóm Tartomány és a Szerb Köztársaság jelentős eszközöket fordított a sportra, ezek a versenyzők bizonyosan nem rendelkeztek olyan feltételekkel, mint sporttársaik, más országok atlétái”, emelte ki Pásztor.

Ezért is óriási megtiszteltetés a számunkra, hogy épp ők az első vendégek, akikkel találkoztunk, majd hozzátette, hogy Szabadka számára is jó dolog, hogy az atlétikai reménységek néhány napot itt töltenek és itt edzenek.

„Mivel ismerjük a sport logikáját, a polgármesterrel együtt igyekeztünk tiszteletben tartani edzéstervüket, így a fogadás miatt nem kellett egyetlenegy edzést sem kihagyniuk.  Köszönöm a megtiszteltetést, hogy találkozhattam Önökkel”, mondta Pásztor Bálint.

Emir Bekrić mondott köszönetet a polgármesternek és a Városi Képviselő-testület elnökének a szívélyes fogadtatásért és amiért épp az atlétikai reménységek szabadkai edzőtáborának a résztvevői az első vendégek, akiket megbízatásuk kezdetén hivatalosan is fogadtak. Emir Bekrić hangsúlyozta még, hogy a Szerb Atlétikai Szövetség célja a szerb atlétika fejlesztése, a sport népszerűsítése.

„Örülünk, hogy itt lehetünk. Hiszem, hogy gyakrabban találkozhatunk, s hogy nem csupán az atlétikát és Szabadka városát népszerűsítjük majd, hanem általánosságban a sportot is. A fiatalok a legnagyobb kincsünk, pénzt kell rájuk fordítanunk, hogy bajnokká neveljük őket, igazi emberekké, s hogy önmagukból a legjobbat nyújtsák”, mondta Bekrić.

Strahinja Radaković és Világos Adrianna – aki az Újvidéken augusztus 22-én megtartott ifjúsági tartományi bajnokságon 15. korosztályos szerbiai rekordját jegyezte fel, pályafutása során először dobott felnőtt, 600 grammos gerelyt, és ennek ellenére fantasztikus, 57,41 méteres eredményt ért el – Szabadka városnak és a Spartacus Atlétikai Klubnak megköszönte a vendégszeretetet és a kiváló edzési feltételeket.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​