Fizetésemeléssel a közpénzek hatékonyabb ellenőrzéséért

A Szerbiai Képviselőház tegnap többek között a közhasznú információk szabad hozzáférhetőségéről szóló törvény, valamint az állami számvevőszékről szóló törvény módosításával folytatta ülését.

A közhasznú információk szabad hozzáférhetőségéről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat szerint kötelező, végleges és végrehajtható jellegűek lesznek majd a közhasznú információk biztosának határozatai, továbbá, szükség esetén a kormány fogja biztosítani a biztos határozatának végrehajtását. Milan Marković közigazgatási és önkormányzati miniszter az ülés során hangsúlyozta, hogy az adott törvénymódosítás után Szerbiában nem lesz olyan közhasznú információ, amelyet eltitkolnának a nyilvánosság elől. A miniszter szavai szerint a törvénymódosítási javaslat előirányozza, hogy a közhasznú információk biztosa megbüntetheti azokat, akik nem nem tesznek eleget a törvényes előírásnak és nem teszik közzé a közhasznú információt.

Marković elmondta, hogy a biztos pénzbírsággal büntetheti meg annak a szervnek a vezetőjét, amely nem teszi nyilvánossá a közhasznú információt. A törvénymódosítási javaslat szerint az adott büntetést a biztos akár egymás után ötször is kimondhatja. A törvény megszegése esetében egymás után többször is 200 000 dinárral büntethetők lesznek azok, akik megtagadják a közhasznú információk közzétételét. A miniszter szavai szerint ugyanakkor a felelős vezető ellen a minisztérium szabálysértési eljárást fog indítani.

Az állami számvevőszékről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat a számvevőszék tanácsa elnökének és az intézmény tagjainak béremelésére vonatkozik. A törvénymódosítást a parlament pénzügyi bizottságának a hatalmi koalícióhoz tartozó tagjai javasolták. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, a törvénymódosítás egyik javaslattevője rámutatott arra, hogy a revizorok száma elégtelen, és káderileg is meg kell erősíteni ezt az intézményt, hogy a megfelelő módon végezhesse a közpénzek ellenőrzését. Szavai szerint a minőséges könyvvizsgálói káderek foglalkoztatását ellehetetleníti az, hogy a revizori fizetések „nem eléggé magasak”. A jelenlegi törvény szerint a meghatalmazott állami könyvvizsgáló havi fizetése 63 000, az állami könyvvizsgáló havi fizetése pedig 50 000 dinárt tesz ki. Az állami számvevőszék elnökének jelenleg 95 299, a tanács alelnökeinek és tagjainak pedig 83 386 dinárt tesz ki a havi járandóságuk.

– Egyértelmű, hogy ezek a fizetések nem megfelelőek, és nem várhatjuk el azoktól a személyektől, akik megfelelő tudással rendelkeznek az adott területen, hogy az állami könyvvizsgáló tisztségét végezzék, amikor a magánszférában sokkal kevésbé felelős munkáért kétszeres fizetést is kaphatnak – mondta Pásztor.

Az állami számvevőszéknek az volt a javaslata, hogy a tanács elnökének a fizetése 216 000, a meghatalmazott állami könyvvizsgálóknak a fizetése pedig 144 000 dinár legyen.

Szerkesztőségi összefoglaló

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​