Feszült kezdés, nyílt párbeszéd - Dr. Pásztor Bálint a Magyar Péterrel történt találkozóról

A külhoni támogatások, a levélszavazás rendszere, valamint a vajdasági magyar belpolitika is téma volt azon a budapesti találkozón, amelyen Magyar Péter leendő magyar miniszterelnök és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egyeztetett eg

Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kedden elmondta, a találkozó eleinte kifejezetten feszült hangulatban zajlott. Ennek okaként azt említette, hogy a VMSZ az országgyűlési választási kampányban a Fidesz mellett állt ki, a vajdasági magyar közösség meghatározó politikai erejeként - olvasható a Pannon RTV oldalán. A beszélgetés azonban a kezdeti feszültség ellenére nyílt és egyenes volt. Mindkét fél megfogalmazott a másik számára kellemetlen, vitatható álláspontokat, amit a VMSZ elnöke szerint a későbbi jó együttműködés elengedhetetlen feltételének tartanak. Úgy fogalmazott: először „a múltat kell helyretenni”, és utána lehet „normális kapcsolatokon alapuló együttműködést” építeni.

Magyar sajtó Vajdaságban: ellenzék a képernyőn és az újságban

A találkozón szóba került a vajdasági magyar sajtó helyzete is. Dr. Pásztor Bálint szerint Magyar Péter elvárásként fogalmazta meg, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által alapított médiumokban az ellenzéki megszólalások is jelenjenek meg. A VMSZ elnöke azt mondta: pártja „nem foglalkozik médiaszerkesztéspolitikával”, de az elvárást továbbította az MNT elnökének, Fremond Árpádnak, aki ezt követően egyeztetett az MNT által alapított sajtóorgánumok vezetőivel. A VMSZ elnöke szerint a vajdasági magyar polgárok már most is láthatják, hallhatják, hogy az ellenzéki közlemények megjelennek a médiumokban, azonban ettől nem vár érdemi változást a közéletben.

Intézményháló és autonómiaépítés: nem „az elmúlt 16 év terméke”

Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta: a vajdasági magyar intézményháló több évtizedes autonómiaépítési folyamat eredménye, nem csupán az utóbbi 5–16 év fejleménye. Mint mondta, vannak 80, 35, 30, 20 éves intézményeik is, és a Magyar Nemzeti Tanács – országos kisebbségi önkormányzatként – számos oktatási, művelődési és tájékoztatási intézmény alapítója. Ezt a struktúrát a VMSZ politizálásának három évtizedes eredményének tekinti.

„Nincs takargatnivalónk” – átvilágítás jöhet

A gazdaságfejlesztési program és a Prosperitati Alapítvány működése is napirendre került. A politikus kiemelte: büszke a gazdaságfejlesztési programra, amely Magyarország kormányának támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Magyar Péter a beszélgetésen jelezte: az elmúlt tíz év támogatáspolitikáját teljes körűen át fogják világítani. A VMSZ elnöke erre reagálva azt mondta, a VMSZ-nek „semmiféle takargatnivalója nincs”, és ha rajtuk múlik, nem csak tíz, hanem több mint tíz évre visszamenőleg is elvégezhető az ellenőrzés. Úgy fogalmazott: a magyarországi adófizetők pénzéből érkező támogatások valóban az intézményrendszer működéséhez és a gazdaságfejlesztéshez járultak hozzá.

Állampolgárság, szavazati jog, támogatások: mi marad meg?

A levélszavazatok rendszere és a külhoni magyarok szavazati joga is szóba került. Dr. Pásztor Bálint szerint a mindenkori magyar kormány és Országgyűlés hatásköre eldönteni, hogy a határon túli magyarok rendelkeznek-e szavazati joggal, és ha igen, milyen rendszerben. Elmondása szerint Magyar Péter azt közölte vele, hogy: a kettős állampolgárság marad, a szavazati jog marad, és a külhoni magyarok támogatási rendszere is fennmarad. A VMSZ elnöke rámutatott: ez nem csak a vajdasági, hanem az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai közösségekre is vonatkozik, amelyeknek pártjai szintén jó együttműködést ápoltak az előző magyar kormányokkal.

Levélben szavazó külhoni magyarok: „tiszta a lelkiismeretünk”

A levélszavazásokkal kapcsolatos bírálatokra reagálva a politikus azt mondta: teljes mértékben „tiszta a lelkiismerete”. Állítása szerint minden a hatályos magyarországi és szerbiai törvények szerint történt. Meggyőződése, hogy akkor is a vajdasági magyar közösség mintegy 90 százaléka szavazott volna a Fidesz–KDNP-re, ha a VMSZ semmilyen kampányt nem folytat. Indoklása szerint az emberek tisztában vannak azzal, mit kaptak az előző magyar kormánytól az elmúlt 16 évben. A jövőre nézve megjegyezte: nem tudni, megmarad-e a levélszavazás jelenlegi rendszere, vagy más megoldást vezetnek be.

Bírálatok az ellenzéktől: miért ült asztalhoz Magyar Péterrel?

A VMSZ elnökét a vajdasági ellenzéki körök – főként a közösségi médiában – amiatt bírálták, hogy egyáltalán tárgyalt Magyar Péterrel. Válaszában emlékeztetett: a VMSZ 1994-es megalakulása óta minden magyarországi kormánnyal valamilyen formában együttműködött. Kiemelte: 1996 óta a VMSZ az egyetlen vajdasági magyar párt, amely országos választásokon parlamenti mandátumot tudott szerezni. Így szerinte a vajdasági magyar közösség felhatalmazásával rendelkező, legitim politikai erőként kötelességük a mindenkori magyar kormánnyal együttműködni, függetlenül attól, hogy otthon éppen kormányon vannak vagy ellenzékben. Pásztor úgy értékeli, pozitív jelzés, hogy Magyar Péter már miniszterelnökké választása előtt fontosnak tartotta a határon túli magyar szervezetek vezetőivel folytatott, négyszemközti, több mint egyórás egyeztetéseket. Ez szerinte azt üzeni, hogy az új magyar kormány számára fontosak a külhoni közösségek, és világos, kiket tekint partnernek a különböző régiókban. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: az együttműködés „nulláról indul”, mivel korábban nem találkozott személyesen Magyar Péterrel. Véleménye szerint hónapokba telik majd, míg a vajdasági, erdélyi, felvidéki és más külhoni szervezetekkel bizalmi, munkakapcsolat alakul ki. A politika szerinte nem a „szeretésről” szól, hanem a közösség ügyeinek intézéséről, amelyhez normális, működő viszonyra van szükség a mindenkori budapesti kormánnyal.

Új vajdasági magyar szervezetek: plénum, „újrakezdés” és régi szereplők

A vajdasági magyar politikai mezőnyben az utóbbi időben új szereplők jelentek meg vagy aktivizálódtak: megalakult a Vajdasági Magyar Újrakezdés, és a Vajdasági Magyar Plénum bejelentette indulását a Magyar Nemzeti Tanács választásain. Dr. Pásztor Bálint úgy látja, hogy „új erőként” kommunikáló szereplők mögött többnyire régi arcok állnak: olyanok, akik az elmúlt tíz évben is a VMSZ-szel szemben pozicionálták magukat.

MNT-választás: az ellenzéki részvétel nem a VMSZ-en múlik

A Vajdasági Magyar Újrakezdés a Magyar Nemzeti Tanácsba való bejutást tűzte ki célul. A VMSZ elnöke szerint nem is fogalmaznak meg olyan ambíciót, hogy átvegyék az MNT irányítását, inkább néhány mandátum megszerzéséről beszélnek. Emlékeztetett: eddig öt MNT-választást tartottak. Három alkalommal indultak ellenzéki listák, és minden ilyen esetben be is jutottak a tanácsba; volt olyan ciklus, amikor négy lista szerzett mandátumot. Szerinte ezért nem helytálló az a vád, hogy a VMSZ akadályozná az ellenzék jelenlétét. A közeljövőben szerbiai választások is várhatók, amelyeken a VMSZ biztosan önállóan indul. Az ellenzéki magyar pártok részvételéről és esetleges szerb pártokkal kötött szövetségeiről egyelőre nincs egyértelmű kép. Pásztor ismét leszögezte: a VMSZ továbbra is nyitott arra, hogy „minden magyar előjelű szervezettel” leüljön tárgyalni, és feltérképezze az együttműködés lehetséges területeit.

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​