Felújítják a művelődési otthont
A régóta várt hírt a falu napján közölték a királyhalmiakkal
A zuhogó eső ellenére tizenegy szakács gyújtott tüzet Királyhalmán, a falunapi ünnepség paprikásfőző-versenyén. De kitartóak voltak a falubeliek is, akik a ma még igen romos művelődési házban várták, hogy megfőjön az ebéd. A falunap keretében bemutatkozott a Magyar Összefogás lista is, amelyet ezúttal Joó Horti Lívia pszichológus, Csernik Árpád színész és Lengyel László, a Corvinus egyetem zentai kihelyezett tagozatának igazgatója képviselt. Megjelent Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke, Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese is. A vendégeket Pék János, a falu helyi közösségének elnöke üdvözölte, aki nehezményezte, hogy ígéretet kaptak arra, hogy a művelődési otthont felújítják, arra azonban a mai napig nem került sor.
A falunapi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Pásztor Bálint köztársasági képviselő is, aki a Magyar Összefogás lista mellett kampányolva kiemelte, ezen a listán olyan emberek szerepelnek, akik nem tegnapelőtt jöttek rá, hogy magyarok. Kérte a falubelieket, ne higgyenek azoknak, akiket Belgrádból távvezérelnek, és akik utakat, intézményeket ígérnek a polgároknak. – Ne higgyenek azoknak, akik magyarnak vallják magukat, de azt már nem tartották fontosnak, hogy gyermekeiket megtanítsák magyarul. Ne engedjük át a hatalmat a janicsároknak! – mondta Pásztor Bálint.
Joó Horti Lívia beszédében az oktatás fontosságára, és a magyar népmesékhez hasonlóan, a küzdelemhez való erőre hívta fel a figyelmet.
Csernik Árpád a helyi művelődési otthonról, a Tanyaszínház 1999-es vendégszerepléséről beszélt, amikor az épület még jó állapotban volt.
– Akkor, 1999-ben azt mondták, ne nagyon ugráljunk. Mi nem ugráltunk, csak tettük a dolgunkat. Huszonkét helyre jutottunk akkor el – mondta Csernik, aki kiemelte, mi 1100 éve Európában élünk, nekünk oda már nem kell mennünk.
A beszédek után Kern Imre lépett a művelődési otthon színpadára, kiemelve, ajándékkal érkezett.
– A napokban megkezdődhet a munka. Megvan a kivitelező, felújítható az épület. Kétszer tízmillió dinár áll a rendelkezésünkre – mondta Kern, akinek bejelentését füttyszóval és tapssal köszönte meg a királyhalmi közösség.
tm





















