Felújításra szorul az Óbecse és Topolya közötti út

Lakossági fórumot tartott Bácsföldváron a VMSZ

Többek között mezőgazdasági kérdésekről, a hektáralapú támogatás megduplázásáról, a képviselet fontosságáról, a település lehetőségeiről és az április 3-ai szerbiai és magyarországi választásokról tanácskoztak pénteken este a Bácsföldvári Kultúrkör Művelődési Egyesület épületében a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai és a helybéli polgárok. Dr. Pásztor Bálint, parlamenti képviselő, a VMSZ választási listavezetője elmondta, hogy nagyon sok olyan projekt van, amely befejezés előtt áll, illetve eljutott valamilyen fázisba és a következő időszakban kell befejezni: folytatni kell a határátkelők bővítését, a szabadkai Népszínház építését és a megkezdett útfelújításokat is. Utóbbinál kiemelte az Óbecse és Topolya közötti utat, amely elmondása szerint katasztrofális állapotban van.

– A VMSZ programjának vannak olyan elemei, amelyekre a korábbiakban nem fektettünk nagyobb hangsúlyt: ilyen a környezetvédelem, a szociális támogatások, illetve a demográfiai kérdések. Ezenkívül felöleli az összes olyan klasszikus elemet, amely a VMSZ politizálását fémjelezte az elmúlt másfél évtizedben is: továbbra is külön figyelünk a kisebbségi jogok védelmére, a vajdasági autonómiához kapcsolódó kérdéskörökre, illetve az önkormányzataink fejlesztéséhez szükséges pénz biztosítására a köztársasági költségvetésből – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.

Kovács Elvira, a szerbiai képviselőház és a párt alelnöke, parlamenti képviselő és képviselőjelölt elmondta, hogy a VMSZ köztársasági parlamenti listája mindig úgy áll össze, hogy szigorúan betartják a területi lefedettséget. Vajdaság öt régióra van felosztva, ezek Szabadka, Bánát, Tisza-mente, Topolya-Kishegyes és a dél-bácskai régió, amelyhez hozzátartozik Óbecse is.

– Az ötödik képviselőjelölt temerini, a tizedik pedig óbecsei. Nem utolsó sorban a nemek egyenjogúsága miatt be kell tartani, hogy minden öt jelölt között legalább kettőnek nőnek kell lennie. A VMSZ listáján az első tíz jelöltnek fele nő, fele férfi. Az első tíz jelölt között sok az eddigi képviselő, de vannak új nevek is. Ez egy fajta kontinuitás, de ugyanakkor nyitás az újak felé – közölte Kovács Elvira.

A VMSZ az előrehozott parlamenti választásokon önállóan és teljes listával vesz részt. Ezen a listán a tizedik helyen az óbecsei Szekrény Anetta szerepel.

– Egyik fő célom a gazdaságfejlesztés, hogy a civil szervezetek minél több pályázati pénzhez jussanak országos, tartományi és önkormányzati szinteken egyaránt. Ne feledkezzünk meg a határon túli pályázatokról sem – hívta fel a figyelmet a lehetőségekre a képviselőjelölt.

Fehér László, a VMSZ bácsföldvári helyi szervezetének az elnöke hangsúlyozta: nem szabad megfeledkezni az elmúlt években kapott hazai és magyarországi támogatásokról, és hogy ez továbbra is így maradjon, arra kéri a helyi polgárokat, menjenek el szavazni április 3-án.

A lakossági fórumon jelen volt még Fehér Szabolcs, tartományi energetikai, építészeti és közlekedési segédtitkár, dr. Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi szervezetének az elnöke és Kiss Igor, a VMSZ óbecsei helyi szervezetének és a községi képviselő-testületnek az elnöke.

KÁBÉ

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)