Felértékelődött szabadság

Pásztor István: Az egyéni és a közösségi szuverenitás nem más, mint alakítani az embereknek a sorsát

A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében pénteken a palicsi Szabadság madara emlékmű megkoszorúzásával tisztelegtek az 1956-os szabadságharc és forradalom, illetve annak hősei emléke előtt. Mielőtt az emlékezők elhelyezték volna koszorúikat, A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem című alkalmi műsort tekintették meg. Magyarország kormányának képviseletében dr. Pintér Attila belgrádi nagykövet és Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul helyezték el az emlékezés virágait. A VMSZ nevében Pásztor István elnök koszorúzott. Mgr. Hajnal Jenő elnök a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében helyezte el az emlékezés virágait. Szabadka város önkormányzatának és a VMSZ városi szervezetének nevében dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke és Horvát Tímea, a városi szervezet elnöke koszorúztak. Az emlékezés virágait a továbbiakban intézményvezetőink, helyi önkormányzataink és a VMSZ helyi szervezeteinek képviselői helyezték el.

Az idén az általános körülmények, továbbá Trianon százéves évfordulójának, valamint a világban történő események és a Szerbiában átélt választási megpróbáltatások miatt 1956 üzenete talán még hangsúlyosabb, mint egyébként, osztotta meg gondolatait a jelenlevő újságíróknak nyilatkozva Pásztor István. Mint hozzátette, az említettek miatt a szabadság iránti vágy súlya tovább növekedett és még hangsúlyosabb lett az elv, hogy „a szabadság akkor kezdődik, amikor leküzdjük a félelmet”. Az idei év a félelem leküzdésének a jegyében telt, akár a száz év, akár a vírus, vagy akár a mindennapok és a választások vonatkozásában, emelte ki.

nt a hatalmi ciklus csupán másfél éves lesz, illetve miként befolyásolja ez a VMSZ tevékenységét, Pásztor István közölte: nem örül ennek a körülménynek.

– Amennyiben 2022-ben valóban előrehozott választást tartanak, akkor az, ha nem tévedek, az ötödik lesz tíz év leforgása alatt. A bejelentésnek egyébként senkit nem kell meglepnie, hiszen közvetlenül a választásokat követően az SZHP elnöke azt mondta, hogy ha széles koalíció alakul, akkor másfél éven belül választásokat tartanak, ha viszont az SZHP és a VMSZ alkot koalíciót, akkor négyéves lesz a mandátum. Utóbbinak a lehetősége nem volt nagy. Ami a széles koalíciót illeti, az ország stabilitásának és az erők összpontosításának a szempontjából annak előnyei vannak. Az előttünk álló időszakban kell mindent megtenni azért, hogy megvalósítsuk mindazt, amihez legitimitást kaptunk. Megítélésem szerint rendelkezni fogunk azzal az eszköztárral és döntéshozatali lehetőségrendszerrel, amely az említett időn belül sok mindennek a megvalósítását lehetővé teszi majd – fejtette ki Pásztor István.

Azzal kapcsolatban, hogy tekintettel a korábbi választásokhoz képest jóval erőteljesebb választási eredményére a VMSZ miért nem érdekelt miniszteri tisztségben, a pártelnök emlékeztetett, hogy az SZHP elnöke bejelentésének értelmében a köztársasági kormány következő összetételében egy minisztert a Szerbiai Szocialista Párt delegál, egyet Aleksandar Šapić pártja, míg az összes többi miniszter a haladó pártból kerül ki. Amikor a VMSZ kialakította az álláspontot, hogy a végrehajtó hatalomban államtitkári tisztségekben érdekelt, ez az elosztás még nem volt ismeretes, ám továbbra is jónak tartja a korábbi álláspontot, hiszen olyan pártokról van szó, amelyeknek a teljesítménye szavazatszámban meghaladja a VMSZ teljesítményét, magyarázta Pásztor István.

– A kérdés politikai logikája pedig az, hogy amennyiben miniszterünk lett volna a kormányban, akkor az ő tevékenysége jelentette volna a VMSZ számára a politikai prioritást. Az a véleményem, hogy ez kevesebb a számos fronton zajló tevékenységnél, azaz a sok államtitkár munkáját segítő, számos helyi önkormányzat munkáját segítő és a tartományi érdekérvényesítést maximalizáló tevékenységnél. Ilyen szempontból megközelítve a kérdést hiszem, hogy az államtitkári tisztségek többet jelentenek, mint egy miniszteri tisztség. Lehet, hogy nem annyira látványos és melldöngetésre felhatalmazó tevékenységről van szó, ám eredményességének tekintetében előre mutatóbb – fogalmazott Pásztor István.

P.E.

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye