Erőt meríteni, táplálkozni a múltból

Megtartották az MNT Szent István-napi ünnepségét az Újvidéki Színházban

– Augusztus 20-a nem csak emléknap, a magyar államiság napja, hanem a keresztény értékrend felvállalásának az ünnepe is egyben – hangsúlyozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az intézmény Szent István király napja alkalmából megrendezett, Múltból jövőt elnevezésű ünnepségén az Újvidéki Színház nagytermében.

A Szent István király idejében vállalt egyetemes értékek tartják meg még ma is a magyarságot, és hatnak ösztönzőleg a vajdasági magyar közösség megmaradása érdekében is, tette hozzá Fremond. Aláhúzta, együttműködésben képzelhető el a jövő, a szerb-magyar kapcsolatok szerencsére ma a legmagasabb szintű kapcsolatoknak mondhatók. Fremond közölte, stabilitás és rend alapján lehet csak fejlődést elképzelni, a vajdasági magyar közösség, az MNT tevékenyen vesz részt ennek a jövőnek az építésében. Emlékeztetett arra, hogy augusztus 20-a, hét évvel ezelőtti vajdasági parlamenti döntéssel összhangban, a tartományban kiemelt fontosságú ünnepnek számít.

Beszédében Sandra Božić, a tartományi kormány alelnöke kifejtette, bár Szent István a magyar államiság megalapítója, a szerbség számára is jelentőséggel bír, hiszen azok közé az uralkodók közé tartozott, akik a kereszténységet hozták el térségünkbe. Maga is kiemelte a szerb-magyar kapcsolatok kiválóságának jelentőségét, melyhez, mint mondta, Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök járult hozzá óriási mértékben. A tartományi kormány számára továbbra is prioritást jelent majd a nemzeti közösségek kulturális identitásának megőrzése, fejlesztése, közölte Božić. A kormány alelnöke őszinte barátságnak nevezte a szerbek és magyarok között kialakult kapcsolatokat, melyek a történelmi megbékélést követően indultak virágzásnak, hozzátette, biztos benne, hogy erre az időszakra is ugyan úgy emlékeznek majd vissza tágabb történelmi távlatokból is, mint arra a periódusra, amikor Szent István uralkodott Magyarországon.

A legősibb nemzeti ünnepünk augusztus 20-a, nyilatkozta a sajtónak dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Az ünnep egyik legfontosabb üzenete, hogy mindig a magyar oldalon kell állni, önállónak kell lenni, saját értékeket kell képviselni. Augusztus 20-a a keresztény Magyarország születésnapja is, ami még tovább növeli e dátum jelentőségét, húzta alá Pásztor.

Az új kenyér megszentelése szimbolikus pillanatként növelte az esemény fényét tegnap: a történelmi egyházak lelkipásztorai együtt áldották meg az új búzából készült kenyeret. Az ünnepi műsor kulturális gazdagságát a színpadra lépő művészek, Karácsonyi Zoltán színművész, valamint Nánási Helga szoprán magánénekes szavatolták. A műsort Zsiga Pál és zenekara tette teljessé. A nagyérdemű első ízben tekinthette meg azokat a videóüzeneteket, amelyekben a Magyar Nemzeti Tanács felkérésére vajdasági származású, de országunk határain kívül tevékenykedő neves személyek osztották meg gondolataikat Szent István király, az ünnep és annak eszménye kapcsán. A műsornak ez az eleme Kovács Frigyes, K. Kovács Ákos és Oláh Tamás munkáját dicséri. Az eseményen részt vettek a nemzeti tanács, a VMSZ, a köztársasági és a tartományi kormány, az újvidéki városi önkormányzat tisztségviselői.

V-ÁR

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)