Erőt képviselünk

Regionális lakossági fórumát tartottak Nagykikindán

Negyedik regionális lakossági fórumát tartotta meg a Vajdasági Magyar Szövetség Nagykikindán, az Egység Művelődési Egyesület színháztermében. Az eseményen beszédet mondott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának és a tartományi képviselőház elnöke, valamint Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes. Az eseményen szó esett az április 12-ei magyarországi országgyűlési választásokról, az ősszel esedékes MNT-választások jelentőségéről, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség eddig elért eredményeiről.

‒  A Vajdasági Magyar Szövetség a szórványban is erőt képvisel – fogalmazott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a nagykikindai regionális lakossági fórumon, majd hozzátette, hogy ehhez arra van szükség, hogy minden választáson jól szerepeljenek, köztük a magyarországi országgyűlési választásokon is.

‒ Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP az a párt, amely az elmúlt 16 évben bizonyította, hogy a határon túli magyarok és azon belül a vajdasági magyarok partnerei. Hogy a mi igényeink, elvárásaink és a vágyaink számítanak Budapesten Magyarország nemzeti kormánya számára. Erre a legjobb bizonyíték a szemben levő épület, az egykori Boldogasszonny Iskolanővérek rendháza, ami szintén az Egység Művelődési Egyesület tulajdonává vált a tavalyi évben. Ez is azt bizonyítja, hogy a nagykikindai magyaroknak az elképzelései, az álmai milyen komolyan számítanak a Vajdasági Magyar Szövetségnek is, de ami ennél fontosabb, Magyarország kormányának is – fogalmazott a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

‒ Ahhoz, hogy ez így maradjon, arra van szükség, hogy Magyarországnak a továbbiakban is nemzeti kormánya legyen. Hogy a mi ügyeink jól haladjanak, ahhoz két dologra, tényezőre van szükség. Az egyik az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség erős maradjon, hogy mögöttünk álljon a közösség, tömbben és szórványban is. És hogy a helyi közösségi választásoktól kezdve az önkormányzat, a tartomány, az országos szint, mindenhol ott legyenek a Vajdasági Magyar Szövetség politikusai. Nem a fotel miatt, nem a tisztség miatt, hanem azért, hogy a magyar ügyeknek legyen gazdája. A másik tényező, ami ugyanennyire fontos, az pedig az, hogy Magyarországnak egységes nemzetben gondolkodó kormánya legyen, és egy olyan miniszterelnöke, aki a Magyarországon élő magyarokkal egyenrangú közösségként tekint a vajdasági magyarokra. És hogy odafigyeljen a mi elképzeléseink megvalósítására, a projektjeink támogatására, mert ez visz bennünket előre. Mi generációk óta most már ragaszkodva a nyelvünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz őrizzük a magyarságunkat, és Magyarország kormánya pedig segíti a mi elképzeléseinknek a megvalósítását – mondta dr. Pásztor Bálint.

Dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség 1996 óta a vajdasági magyar közösség legsikeresebb pártja.

‒ Jelenleg három önkormányzatban van polgármesterünk, kilenc tartományi képviselővel és hat országos képviselővel büszkélkedünk. Ezek a számok az eszközei a vajdasági magyar közösség megmaradásának. Mit jelent ez a biztos pont Nagykikinda vonatkozásában? A Fejős Klára Általános Iskola felújítása egy olyan projekt, amire azt mondták a helyiek, hogy közösségi prioritás. Ennek köszönve az a 200 diák, köztük a 40 magyar ajkú diák, aki ebbe az iskolába jár, vélhetően az év végén újra birtokba vehetik a modern, minden igénynek megfelelő, felújított épületet – fogalmazott, majd folytatta:

‒ A szlogenünk második pillére ez a biztos választás. Az ember, ha picit elgondolkodik, rájön, hogy ezt átvettük a magyarországi választások szlogenjei közül, és nem véletlenül a Fidesz-KDNP szlogenjét választottuk, hiszen meggyőződésünk, hogy a vajdasági magyar közösség és az egyetemes magyar nemzet számára biztos választás a Fidesz-KDNP listája, azaz a nemzeti kormány. Ennek legjobb példája a Vajdasági Magyar Szövetség és a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programja. Közép-Bánátban 1300 projekt valósult meg, köszönve a 14 millió eurónyi támogatásnak Nagykikinda, Nagybecskerek, Begaszentgyörgy és a többi önkormányzat területén. Nagykikindán 9 család költözött önálló otthonba, 22 vállalkozás tudott fejlődni. A szórványban Magyarcsernye mellett Torda és környéke a zászlóshajó: 19 házvásárlás, 11 vállalkozás és közel 400 mezőgazdasági termelő jutott támogatáshoz. Magyarország kormánya, a Fidesz-KDNP a biztos választás, mivel a nemzetpolitika vonatkozásában pontosan tudjuk, hogy tőlük mire számíthatunk: 2010 óta a magyar állampolgárság könnyített megszerzésére, gazdaságfejlesztési programra, intézményeink fenntartására, művelődési egyesületeink támogatására és oktatási intézmények támogatására. Csak Közép-Bánátban 680 egyetemi hallgató kapott az elmúlt pár évben támogatást ösztönző támogatást. Az Európa Kollégiumban nyugati körülmények között alhatnak, tanulhatnak a diákjaink. Én azt gondolom, hogy a kapaszkodókat, amelyek rendelkezésre állnak, meg kell becsülni, meg kell óvni és biztosítani kell a következő időszakban is – tette hozzá dr. Juhász Bálint.

A nagykikindai találkozón a bánáti szórványközösségek találkoztak

‒ Mindannyian tudjuk, hogy a szórványlét mit takar, milyen napi gondokkal, problémákkal kell, hogy megküzdjünk, ezért nagyon fontos, hogy egységben gondolkodjunk. Nap mint nap küzdünk azért, hogy megőrizzük a nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat, identitásunkat. Tesszük ezt minden nap. Amikor szükségünk van az összefogásra, akkor összefogunk. Most is egy ilyen időszak előtt állunk. Mi azt valljuk, hogy határon túli magyarok az egységes egyetemes magyarság része vagyunk, ebből kifolyólag felelősséggel tartozunk nem csak az itt élő magyar közösségek jövőjéért, hanem az anyaországban élő magyarságért is – tette hozzá Tóth Zoltán.

VH

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​