Erőpróba csupán az egész

A haladók szombati nagygyűléséről kérdeztük a hazai politikai élet képviselőit

Bár valamennyien remélik, mégsem tartják egészen biztosnak, hogy rendbontás nélkül lezajlik majd a szombati tüntetés. Azt senki sem feltételezi, hogy tényleg a hatalom megdöntéséhez vezethetnek a haladók törekvései, sokkal inkább erőfitogtatást látnak a hétvégi megmozdulásban.

Szombaton ellenzéki tüntetésnek nevezett, de voltaképpen inkább pártnagygyűlésnek számító tiltakozó megmozdulást tart Belgrádban a Szerb Haladó Párt, melyen az eddigiek szerint biztosan ott lesznek az Új Szerbia vezetői is, és amelyen – a haladóktól az elmúlt napokban érkezett becslések szerint – ötvenezren biztosan lesznek, de inkább százezres tömegre számítanak. A kormány, mint ahogyan a korábban átadott egymillió aláírás esetében sem, a hétvégére bejelentett tüntetés miatt sem izgatja túlságosan magát, mondván, négyéves ciklusra kaptak megbízatást a polgároktól, és ez egyelőre még nem telt le.

A nagygyűléssel kapcsolatban Vesna Pešić, a Liberális Demokrata Párt Politikai Tanácsának elnöke, Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökhelyettese, Boris Barjaktarović, a tartományi kormány demokrata párti alelnöke és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője nyilatkozott lapunknak.

ARCÁTLAN ÖSSZEVETÉS

A haladók nagygyűlését kommentálva Vesna Pešić, a Liberális Demokrata Párt Politikai Tanácsának elnöke a Magyar Szónak adott nyilatkozatában kifejtette, a Szerb Haladó Párt legitim eszközöket alkalmaz csupán, s megvan minden joga arra, hogy elégedetlenségének hangot adva szervezzen egy ilyen megmozdulást.

– Amikor mi követeltünk választásokat, mi is ugyanezt tettük. A haladók célja is az, bizonyára saját felmérésükre alapozva, hogy kivívják az előrehozott választásokat. Nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a Szerb Radikális Párt elszakadt részéről van szó. A kiválást követően a haladók tovább erősödtek, növelték a szavazótáborukat, s most lehetőséget akarnak maguknak az államvezetés megváltoztatására. Ennél többet nem látok a szombati eseményekben – fogalmazott Pešić.

Mint mondta, a párt ezzel nyilvánosan, láthatóan megmutatja majd, hogy jelentős támogatói köre van, az pedig, hogy sikerülhet-e valóban előrehozott választásokat kieszközölniük, már más kérdés.

– Szerintem semmi kivetnivaló sem lenne abban, ha sor kerülne az előrehozott választásokra Szerbiában. Egyértelmű, hogy a kormány nem végzi jól a feladatát, hogy általános káosz uralkodott el az államban. Annak ellenére tehát, hogy politikai elképzeléseimnek közük sincs a haladók elképzeléseihez, azt kell mondanom, nem jelentene különösebb megrázkódtatást sem a gazdaságnak, sem az ország politikai életének, ha, mondjuk, szeptemberben-októberben választásokat tartanánk – az hozzávetőleg mindössze fél évvel előzné meg a rendes választások idejét – szögezte le Vesna Pešić.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a haladók azon törekvéséről, hogy összehasonlítsák a kilencvenes évek rezsimellenes tüntetéseit az általuk szervezettel, Pešić, aki maga is a Milošević-ellenes megmozdulások egyik vezéralakja volt, elmondta, arcátlanságnak tartja az összevetést, hiszen nem képezheti vita tárgyát, hogy még véletlenül sem lehet a mai helyzetet a kilencvenes évek diktatúrájához hasonlítani.

„SEMMIN SEM CSODÁLKOZNÉK”

Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökhelyettese logikusnak nevezte az ellenzék azon célját, hogy felhívja magára a közvélemény figyelmét. Szerinte a haladók azt akarják elhitetni a polgárokkal, hogy jobban tudnák vezetni az államot, ez azonban nem igaz – tette hozzá. Mint mondta, a Szerb Haladó Párt semmi jobbat, minőségibbet nem lenne képes nyújtani a polgároknak. A nagygyűlés politikai jelentőségéről szólva lapunknak elmondta, nem lát akkora erőt az eseményben, amely képes lenne megingatni a jelenlegi kormányt.

– Bármelyik jóslat is váljon be a megmozduláson résztvevők számát tekintve, kétlem, hogy annak bármilyen hatása lehetne a mai kormány fennmaradására. Máskor is voltak már több tízezres tömegtüntetések, s nem tudtak változtatni semmin. A haladók bizonyítani fogják, hogy meghatározott támogatottsággal rendelkeznek a szavazóknál, s erre szolgál voltaképpen a szombati összejövetel is – mondta el a liga elnökhelyettese.

Arra a kérdésünkre, hogy nem a várható incidenseket harangozzák-e be a haladók köréből érkező olyan kijelentések, melyek már előre megpróbálják a kormánypártokat felelőssé tenni az esetleges felfordulásért, Kostreš reményét fejezte ki, hogy a nagygyűlés résztvevői tisztában lesznek azzal, hogy saját városukban vannak, s ezért nem kell majd ismét utcai pusztításokat nézünk. Hozzátette azonban, ezek a kijelentések valóban aggodalomra adhatnak okot, és semmin sem csodálkozna, a korábbi hasonló történéseket figyelembe véve. Az efféle taktika Aleksandar Vučić volt tájékoztatási miniszter terepe, akinek a „munkásságára” sokan még ma is jól emlékeznek, s a kijelentések elsősorban a polgárok félrevezetését szolgálják – tette hozzá.

„A KONSTRUKTÍV ELLENZÉK ELLENPÉLDÁI”

A haladók viselkedése és szavaik a választópolgárok megtévesztésére irányulnak – véli Boris Barjaktarović, a tartományi kormány G17-es alelnöke. Maguk is tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi körülmények közepette lehetetlen jobb életszínvonalat, gazdasági feltételeket teremteni, de ennek tudatában is ilyen lépéseket ígérgetnek a polgároknak – mondta.

– Nem az egyszerű polgár feladata, hogy értsen a költségvetéshez, a pénzpolitikához, vagy egyéb kormányzással kapcsolatos kérdésekhez. Ezek olyan témák, amelyekbe leginkább a politikusok nyerhetnek betekintést, s jól ismerik a jelenlegi körülményeket a haladók vezetői is. Ők mégis az olcsó politikai pontszerzés stratégiáját választották, ami, persze, eredményekhez aligha vezethet. Az ellenzéknek joga van bírálni, s szükségük is van ezekre a bírálatokra a mindenkori kormányoknak. A haladók viszont a konstruktív ellenzék tipikus ellenpéldái – fogalmazott a kormányalelnök.

Szerinte az, hogy a haladók máris elkezdték a kormánypártokra terelni a felelősséget az esetleges rendbontások miatt, annak a jele, hogy tisztában vannak vele, nem fogják tudni uralni a helyzetet szombaton, s így a könnyebbik megoldást, a felelősség elhárításának a módszerét választották. Mint mondta, ha több tízezren is összegyűlnek végül, az belgrádi viszonylatban, ahol a forgalmasabb utcákban bármelyik pillanatban lehetnek akár ezernél is többen, még nem számít túl nagy számnak. Barjaktarović sem tartja elképzelhetőnek, hogy a kormány megbukhat e nagygyűlés hatására, sőt azt sem, hogy egyáltalán megvitatják majd a haladók nagygyűléséről küldött előrehozott választások kiírását szorgalmazó ultimátumot.

FELESLEGES HUZAVONA

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője sem lát a kormány megdöntésére képes erőt a hétvégi eseményben. Mint mondta, a demokratikus berendezettségű államokban a parlamentekben dőlnek meg a kormányok és nem az utcán, vagyis a jelenlegi kormány a választásokig fennmarad, vagy mindaddig, ameddig a képviselőházban el nem veszíti parlamenti többségét. A tüntetést egy teljesen legitim eszköznek tekinti és mint mondta, reméli, hogy nem lesz rendbontás.

– Elfogadhatatlanok az október ötödikével, vagy a kilencvenes években lezajlott ellenzéki tüntetésekkel való párhuzamvonások, hiszen ma nem egy választási csalás útján hatalomra került kormány ellen folyik majd az ellenzéki megmozdulás. Érthető, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt elégedetlen polgárok egy része kész efféle nagygyűléseken részt venni, de nem lenne jó, ha a következő hónapok az előrehozott választások körüli huzavonával telnének, éppen akkor, amikor, elsősorban az Európai Unió nyomására, olyan fontos témák kerülhetnek a figyelem középpontjába, mint amilyen például a vagyon-visszaszármaztatás is. Szerintem sokkal jobb lenne, ha a következő, rendes választásokig inkább ilyen problémákkal foglalkoznánk, minthogy felesleges vitákra pazaroljuk el az időt – fejtette ki lapunknak Pásztor.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)