Eredményes zentai közösség

Küszöbön a Zentai Közkórház új tüdőosztályának kiépítése

Jelentős projektek valósulnak meg a Tisza-menti községben tartományi és köztársasági támogatásból és mindezek folytatásához a közösség összefogása, erejének felmutatása szükséges – összegezhető dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti listája vezetőjének Zentán elhangzott felszólalásaiból.

Zenta községbeli kampánykörúton járt ma dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti választási listájának vezetője és kísérete. Az út során olyan beruházásokat látogattak meg, amelyek a helyiek és az egész a vajdasági magyarság szempontjából igen jelentősek.

Az út első állomása a tornyosi Park Plants Faiskola volt, ahol a listavezetőt és kíséretét a tulajdonosok, Búrány László és felesége fogadták, és vezették körbe a mintegy hét hektáros területen, ahol kb. 800 fajta fát és dísznövényt nevelnek és amelyek közül nagyon sok fa került ki Zenta közterületeire is. A politikusok ezt követően a helyi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomba látogattak, ahol egy utcafórum során találkoztak a helyi képviselőjelöltekkel és a lakossággal. A küldöttséget Baráth Gábor tornyosi plébános üdvözölte elsőként, majd a templomba invitálta őket. Itt egyebek mellett szó esett arról is, hogy a közelmúltban pályázatoknak köszönhetően újult meg a tetőszerkezet, továbbá egyéb sikeres pályázatokról is számot vetettek.

Dr. Pásztor Bálint rámutatott arra, a helyi Tömörkény István Általános Iskola fejlesztéseire eddig több mint 358 ezer euró jutott, ugyanakkor örömét fejezte ki azért is, mert a faluban már 161 pályázónak mintegy 1,4 millió euró támogatást biztosított a Prosperitati Alapítvány.

Burány Hajnalka, a VMSZ zentai szervezetének elnöke egyéb fejlesztésekről is beszámolt, köztük a közutakra fókuszáló kamerarendszer felújításáról és központosításáról, amellyel a közbiztonság növeléséhez járulnak hozzá. A beszélgetés végén az összefogás és hagyományőrzés jó példájaként említették a tornyosi kenyérszentelő ünnepséget, de különféle megoldásokra váró problémákról is említést tettek a helybéliek.

A körút Felsőhegyen folytatódott, ahol a falugondnoki szakszolgálatot igénybe vevő Kolity Lászlót és Erzsébetet látogatták meg. Elmondásuk szerint ez akkor jelenti számukra a legnagyobb segítséget, amikor messzebbre kell menniük, boltba, orvoshoz vagy ügyet intézni, de a tűzrevaló behordásnál vagy a fűnyírásnál is szívesen segédkezik nekik a fiatalember. Csorba Szabolcs, a helyi falugondnok a beszélgetés során elárulta, Zenta községben mintegy 38 felhasználója van a falugondnoki szolgálatnak, a legtöbben Felsőhegyen és Zentán élnek ezzel a lehetőséggel és még hosszú a várólista.

A családlátogatást követően a falu központjában találkozott dr. Pásztor Bálint a helyi képviselőjelöltekkel és az érdeklődő lakosokkal, akikkel megtekintették a márciusban átadott játszóteret és ahol a játszótér kapcsán hangsúlyozták az összefogás erejét, ugyanis a felújítás legnagyobb része a jótékonysági bálokon befolyt adományokból valósult meg.

A falvakat követően a körút Zentán, a Tisza-parton folytatódott, ahol a Tiszavirág Kajak és Kenu Klub új konténerházát látogatták meg. A Tiszavirág hajó bezárását követően egy helyi vállalkozó készítette el a csapat új helyiségét, ahol kényelmesen tárolhatják a hajókat és a szükséges eszközöket. A sikeres sportteljesítményekről a kihelyezett kupák árulkodtak.

A körút utolsó állomása a Zentai Közkórház volt, ahol dr. Csáki Beáta intézményvezető jó hírekről számolhatott be, hiszen nagyon sok újítás történt az épület falain belül.

– Egy, a Szegedi Tudományegyetemmel közös IPA-projekt már javában zajlik, és ennek köszönhetően fejlődik a fül-orr-gégészeti osztály, ahova egy vizsgálótornyot és az ehhez szükséges eszközöket szereztük be. Ezen kívül a kardiometabolikus betegek utánkövetését is fejlesztettük okosórákkal, vérnyomásmérőkkel, okosmérlegekkel. Az önrész fedezéséhez és mindezek megvalósításához a tartománytól kaptunk vissza nem térítendő támogatást az önrész fedezéséhez, valamint az önkormányzattól egy nagyobb értékű kölcsönt, amelyet később vissza fogunk téríteni. Szintén tartományi forrásból három géppel gazdagítottuk az urológiai szakosztályunkat, egy ultrahang gépet, egy endoszkópos vizsgálótornyot és egy vesekő-zúzót vettünk, ami egy új dolog a kórházban. Ez a gép a húgyhólyagban és a vesevezetékben lévő köveket tudja összezúzni. Szeptember elsejétől egy krónikus fájdalomterápiás szakrendelőt is nyitottunk, ide a választott általános orvos utalhatja ki a pácienst. Nagyon örülünk annak is, hogy tartományi forrásokból új tüdőosztályunk lesz. A projekt már a véghajrában van, a szükséges dokumentációt elkészítettük, már csak a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól várjuk az engedélyt és utána kiírhatjuk a közbeszezést. Ezen felül pedig várjuk az egész közkórház teljes körű felújítását is, amely köztársasági támogatásból valósulna meg – foglalta össze az elmúlt időszak történéseit az igazgató.

Burány Hajnalka a lakossági fórum előtt értékelve az egész körutat úgy fogalmazott, hogy a tornyosi faiskola nagyon jó példa arra, hogyan tud egy helyi vállalkozó együttműködni a saját közösségével, ugyanakkor kiemelte a falugondnoki szakszolgálat fontosságáról. Véleménye szerint nagyon fontos a megkezdett munka folytatása, hiszen nagyon sokat jelentett eddig is az, hogy ha bármilyen problémába ütköztek, akkor mind tartományi, mind pedig köztársasági szinten volt kitől segítséget kérni.

A VMSZ képviselői a Kertek Helyi Közösségben lakossági fórrummal zárták a napot, amelyen dr. Pásztor Bálint és Burány Hajnalka mellett részt vett még Tóbiás József, dr. Úri Emese és Basnec Igor a VMSZ köztársasági képviselő-jelöltjei, valamint Sztantity Szebasztián, a VMSZ zentai  helyi szervezetének elnöke.

Az egybegyűlteket Burány Hajnalka köszöntötte és elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség 250 fős listáján 18 Zenta községbeli jelölt szerepel, majd felkérte néhányukat, hogy szóljanak a jelenlévőkhöz.

Röviden bemutatkozott dr. Apró Arnold, Zsíros Jankelić Anikó és Gordán Kolos jelölt is. A szót

dr. Pásztor Bálint vette át és a jelenlévőket arra kérte, hogy a teremben található pozitív energiából mindenki vigyen haza a saját utcájába, a legszűkebb környezetébe és a lakossági fórumon elhangzott érvekből mondjon el néhányat a családi ebédeknél, a baráti találkozóknál.

– Az emberek nem szeretik a politikát, nem szeretik a politikusokat, és ráadásul olyan világot élünk, amikor a politikus meg a politikai párt szitokszóvá váltak. Nem véletlen, hogy mindenki mozgalmakat alapít és civil szervezetek színeiben próbál politikai tőkét kovácsolni. Másnak mutatja magát, mint ami. Ebben különbözik a Vajdasági Magyar Szövetség mindenki mástól, mi olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek vagyunk. Az biztos, hogy itt mindenki őszintén, szívvel-lélekkel képviseli a közösségi érdekek megvalósítását, és kérjük azokat az embereket, akiknek ugyanúgy fontosak azok az értékek, amelyeket mi igyekszünk megjeleníteni nap mint nap a tevékenységünkben, adják nekünk a bizalmukat, a szavazatukat. Segítsenek bennünket olyan formában, hogy ezt a munkát minél nagyobb erővel, minél nagyobb támogatottsággal a hátunk mögött tovább végezhessük – mondta dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ listájának vezetője a továbbiakban az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztésekre, valamint a vajdasági magyarság számára megszerzett támogatásokra hívta fel a figyelmet. Példaként a tornyosi iskola felújítását emelete ki, valamint a felsőhegyi iskolában megvalósult 89 ezer euró értékű beruházást. Hangsúlyozta, hogy ezek mellett még számos más fejlesztés és támogatás is megvalósult a községben, amelyekhez uniós, köztársasági, illetve önkormányzati forrásokat sikerült társítani.

– Zenta községben az elmúlt öt évben kizárólag köztársasági forrásból mintegy 2,4 millió eurónyi támogatást mozgattunk meg és ez a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviseletének és államtitkárainak az érdeme. Nem azért fizetnek bennünket, hogy csupán gombokat nyomogassunk, és nem is azért, hogy csak beszéljünk. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy hány parlamenti felszólalásunk volt, hanem az is, hogy mit tudtunk elérni, és mennyi támogatást tudtunk biztosítani például Zentának. A következő időszakban tehát abból gazdálkodunk, amit most, október 25-én „megfőzünk”. Éppen ezért fontos, hogy bármennyire is elege van az embereknek a politikából, a pártokból, a politikusokból vagy a politikai csatározásokból, a mindennapi élet különböző helyzeteiben, a családi ebédeken, a baráti találkozókon, a péknél, vagy akár a szervizben beszéljünk arról, mi fontos számunkra. Ha fontosnak tartjuk a saját településünk és önkormányzatunk fejlődését, a magyar oktatás és művelődés támogatását, a civil szervezetek és az egyházak megerősítését, akkor ezekről az ügyekről érdemes beszélni és megosztani az emberekkel a tapasztalatainkat. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy egy szerb többségű, belgrádi központú politikai pártnak fontosabb legyen Tornyos, Felsőhegy, Bogaras vagy Zenta, mint azoknak, akik itt élnek, és akiknek a vajdasági magyar közösség érdekeinek képviselete a feladata. A magyar és a vajdasági érdekek képviseletét azok a politikai szereplők tudják a leghatározottabban felvállalni, akik számára ez a közösség jelenti a legfontosabb ügyet. A választásokon tehát az is fontos, hogy a magyarság megmutassa az erejét és hallassa a hangját. Azok, akik majd magyar színekben dolgoznak a parlamentben, annál erősebb pozícióból tudnak tárgyalni és támogatásokat kérni a magyarok által lakott települések fejlesztésére, minél nagyobb támogatottság áll mögöttük. Nem azért lehet eredményeket elérni, mert valaki ismer valakit, vagy jó kapcsolatban van ezzel vagy azzal, hanem azért, mert mögötte egy közösség áll. Minél nagyobb ez a támogatás, annál erősebb a képviselet is – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

Az est folyamán Tóbiás József is szólt az egybegyűltekhez és arra hívta fel a figyelmet, hogy a vajdasági magyarság érdeke kimenni szavazni, és arra kérte az embereket, hogy a választásokon szavazatukkal támogassák az egyetlen magyar listát.

KGN HAT

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)