Eltörölték három délvidéki település magyarjainak kollektív bűnösségét
Nem szabad megfeledkezni az ártatlanul meggyilkolt polgárokról, ez civilizációs és emberi kötelesség
A Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére a szerb kormány hatályon kívül helyezte a három falu: Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségéről szóló határozatot. Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetője: a szerb kormány határozata magyar eredmény, magyar siker.
1945-ben kollektív bűnösnek nyilvánították Csúrog, Mozsor és Zsablya teljes magyar lakosságát. Miként maradhatott életben 2014 őszéig ez az 1945-ös rendelet, hiszen azóta már megtörtént a rendszerváltás, demokratikusnak mondott választásokat tartottak, és kormányok váltották egymást?
–Engedjen meg egy helyesbítést, mert nem egy, hanem két határozat hatályon kívül helyezéséről beszélünk. Egyrészt a szerbiai kormány döntése értelmében hatályát veszti a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-én kelt határozata, amellyel a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát háborús bűnösnek nyilvánították. Ez a határozat vonatkozott a zsablyaiakra is. Másrészt hatályát veszti a Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt határozata a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánításáról. A kérdésére kérdéssel felelek: miként lehetséges az, hogy Szlovákiában, az EU tagállamában a mai napig hatályban lehetnek a felvidéki magyarság kollektív bűnösségét kimondó Benes-dekrétumok? Szerbiában azért maradhatott életben ilyen sokáig ez a két 1945-ös közigazgatási határozat, mert három falu lakosságára vonatkozott, és ebben az országban a közvélemény, sőt talán több politikai párt sem tudott ezeknek a határozatnak a létezéséről. A magyar politikumban pedig sajnos több mint húsz évébe telt, míg elérte, hogy ezeket a megalázó döntéseket hatályon kívül helyezze a kormány, s ezáltal végérvényesen és maradéktalanul kikerülhessen a kollektív bűnösség elve a szerbiai jogrendből. Ennek a folyamatnak voltak korábbi „állomásai” is: jogi szempontból a legfontosabb előzmény a 2013. nyarán meghozott parlamenti határozat, amelyben a képviselőház elítélte az 1944-1945-ös magyarellenes atrocitásokat, s ezen határozat alapján a VMSZ kérelmére hozta meg a szerbiai kormány azt a határozatát, 2014. október 30-án, amellyel megszüntette a hatályát az említett 1945-ös közigazgatási határozatoknak. Tudni kell, hogy ezek a ’45-ös határozatok nem csak a magyarokra, hanem a német nemzetiségűekre is vonatkoztak.
Az a tény, hogy Szerbia az Európai Unió tagja szeretne lenni, befolyásolta-e a kormány ezen döntését?
–Nem tartom elképzelhetetlennek, de azért tudni kell, hogy Szerbiában az EU-csatlakozás vonatkoztatásában más markáns kérdések kerültek napirendre. Az, hogy ez a kormányhatározat megszületett, annak is köszönhető, hogy a VMSZ-t, és a magyar kormányt leszámítva mások ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkoztak, ám a kollektív bűnösség eltörlése az EU-csatlakozás vonatkozásában feltételként, vagy teljesítendő kritériumként nem fogalmazódott meg. A VMSZ és a Szerb Haladó Párt által aláírt koalíciós szerződésnek a kollektív bűnösség eltörlésére vonatkozó passzus fontos eleme volt, s örülünk annak, hogy néhány hónnappal a kormány megalakulását követően megszülethetett ez a kormányhatározat, és ami politikai szempontból legalább ennyire lényeges: a tragikus események 70 éves évfordulóján a szerb miniszterelnök részt vett a szabadkai megemlékezésen, ahol beszédet is mondott, és elhelyezte a kegyelet virágait a Vergődő madár emlékműnél.
Tehát az eddigi EU-s monitorig vizsgálatok nem is mutattak rá a ’45-ös kollektív bűnösségi határozatokra?
–Így van; és ezért jelenthető ki, hogy az az egész folyamat, ami a kormányhatározatig vezetett el, magyar eredmény, magyar siker.
Milyen jogszabályi passzusokkal éltek a kezdeményezés megírásakor?
–A közigazgatási eljárásról szóló törvény egyik szakaszára hivatkozva fogalmaztuk meg ezt a kezdeményezést, s jogtechnikai értelemben rendkívüli jogorvoslati eszközzel élt a szerb kormány.
A szerb pártok és sajtóorgánumok miként reagáltak minderre?
–Különösebben nem keltette föl a belgrádi sajtó érdeklődését ez a kormányhatározat, ami azt bizonyítja, hogy ez az ügy a délvidéki magyarság számára volt lényeges. Tehát a délvidéki és a magyarországi sajtó és politikum foglalkozott csak ezzel az üggyel.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége viszont elégedetlen ezzel a kormánydöntéssel, azt írják: „határozat szerint az egykori zsablyai járás magyar lakosaira – koholt vádak alapján – kimondott ún. kollektív bűnösség vonatkozásában «csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény».” Mi erről a véleménye?
–Ezt az idézet kijelentést a leghatározottabban cáfolom, mert nem felel meg a tényeknek. Mind a VMDK-nak, mind a többi elégedetlenkedő magyar mini-pártnak az az érdeke, hogy fenntartsa azt a látszatot, hogy a VMSZ képtelen volt sikert fölmutatni, s ezzel minimalizálták ennek a nagy magyar eredménynek a hozadékait. Mindez azért is elszomorító, mert 20 éve törekedünk a kollektív bűnösség hatályon kívül helyezésére. Azt is tudni kell, hogy az elmúlt 20-25 év alatt nem csak a VMSZ politikusai, hanem helytörténészek, közéleti személyiségek is nagyon sokat dolgoztak annak érdekében, hogy ezen a téren sikert érjünk el. Maga a folyamat 2013-ban és 2014-ben gyorsult föl, ami nagyban köszönhető a VMSZ támogatottságának, hiszen ez eredményezhette a már említett koalíciós szerződés aláírását. Természetesen a magyar kormány is nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez, hiszen Áder János 2013-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt lezárásában történészekre és politikusokra egyaránt felelősség hárul. A történészeknek kell feltárniuk azt, ami a Szerbiában és a Délvidéken történt a II. világháború alatt és után, hogy ezzel is elősegítsék a későbbi nemzedékek megemlékezéseit, és okulással szolgáljanak a következő generációknak. Az pedig egyszerűen hazugság, hogy nincs gyakorlati, pozitív következménye ennek a szerbiai kormányhatározatnak, hiszen a 2011-ben meghozott rehabilitációs és kárpótlási törvény értelmében a csúrogiak, zsablyaiak, mozsoriak, ahogy mindenki más 2014. márciusáig benyújthatta vagyon-visszaszármaztatási kérelmét. Ehhez elegendő volt mellékelni a rehabilitációs eljárás megkezdéséről szóló dokumentumot. Ezért nem igaz az, hogy ezek a személyek nem kérhetik vissza saját, vagy felmenőik vagyonát. Emellett a kormányhatározat gyakorlati hozadéka, hogy a már megkezdett eljárások minden bizonnyal pozitív eredményhez vezetnek, amennyiben a jogi képviselő mellékeli az október 30-án meghozott kormányzati passzust. Tudjuk, hogy Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján is történtek magyarirtások 1945-ben, ám sem a pozsonyi, sem a bukaresti, sem a kijevi kormány nem hozott olyan határozatokat, mint a szerbiai képviselőház és a kormány magyar kezdeményezése. Tehát a szerb kormányhatározatnak ez egy igen lényeges politikai hozadéka.
MEDVECZKY ATTILA
