Eljött a zérótolerancia ideje

A VMSZ képviselői a közrendről szóló jogszabály és a büntető törvénykönyv módosítását indítványozzák – Az első jelek szerint a kormány is támogatja az elképzelést

Többé egyetlen lopást se lehessen elnézni, bármekkora összegről legyen szó – emellett a cél mellett foglaltak állást a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakciójának képviselői pénteken, amikor a parlamentben benyújtották a közrendről szóló jogszabály és a büntető törvénykönyv módosítási javaslatait.

– Törvényjavaslatainknak az a céljuk, hogy a lopások esetében Szerbiában is bevezessék a zérótoleranciát. Eddig gyakorlatilag 5000 dinárig szabadon lehetett hazánkban lopni, mert csak ez az összeg fölött indított az állam hivatalból eljárást. Mi most azt javasoljuk, hogy 5000 dinár alatt szabálysértési eljárást indítson az állam, 5000 dinár fölött pedig maradjon meg a büntetőeljárással való üldözés. Ilyen módon minden egyes lopás elkövetése büntetendővé válik – fogalmazott Varga László, a párt képviselője.

Mint Varga László elmondta, a párt azért határozta el magát egy ilyen lépésre, mert az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon elszaporodott a kis és közepes értékű lopások száma.

– A probléma egyébként már évek óta jelen van, de az utóbbi időben különösen súlyossá vált. Ennek a megoldására többféle intézkedést kell kezdeményezni. Közülük az egyik a jogi keretnek a megváltoztatása. Tavaly decemberben pártunk indítványa révén csökkent a kis értékű lopások minimális értéke 15 000 dinárról 5000 dinárra. Az ezt az összeget meg nem haladó értékű rablások esetében viszont továbbra is magánvád alapján üldözték az elkövetőket, és ez továbbra is azt eredményezte, hogy nem volt kellő visszatartó ereje a hatályos büntető törvénykönyvnek – magyarázta.

A jövő hét folyamán a párt képviselői kezdeményezni fogják a parlamenti frakciók vezetőivel az egyeztetéseket javaslataik kapcsán.

– Éppen ez az oka annak, hogy nem sürgősségi eljárásban javasoltuk a kezdeményezés megvitatását. Arra akartunk lehetőséget nyitni, hogy minél szélesebb körben megegyezés születhessen a két törvénymódosítási javaslat kapcsán. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy-két hónap alatt a parlament elé kellene kerülnie a javaslatoknak, amennyiben sikerül összegyűjteni a megfelelő számú képviselői szavazatot, vagyis megteremteni a szükséges politikai szándékot – foglalta össze Varga.

Pásztor Bálint frakcióvezető a pénteki belgrádi sajtótájékoztatót követően adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség most tulajdonképpen beváltotta választási ígéretét.

– A kampányban elhangzottakkal összhangban benyújtottuk a parlamentnek azokat a törvénymódosítási javaslatokat, amelyek a zérótolerancia bevezetését irányozzák elő a lopásokkal szemben a szerbiai jogrendben. Ez két lépésben tud megtörténni, azaz két törvénymódosítás szükséges hozzá. A VMSZ által benyújtott javaslatnak a lényege az, hogy megszűnne a jelenlegi szabályozás, amelyik szerint egy bizonyos összeg alatt kizárólag a sértett indíthat eljárást magánvád alapján. Ez a gyakorlat azt bizonyította az elmúlt évek során, hogy a sértettek nem élnek a lehetőséggel, ugyanis sem anyagi lehetőségük, sem idejük nincs arra. Az elmúlt hónapokban feltérképeztük az európai gyakorlatot, és az általunk most javasolt megoldás tűnt a legjobbnak. Ugyanilyen szabályozás van érvényben például Magyarországon és Litvániában is – fogalmazott Pásztor.

Mint mondta, a párt tavaly decemberi módosítási indítványának elfogadása megfelelő lépés volt a végső megoldás felé, az emberek azonban teljes joggal voltak még mindig elégedetlenek, s nevezték tűrhetetlennek azt, hogy az állam ölbe tett kézzel nézze, ha valakit kirabolnak, legyen szó akármekkora értékről is.

– Két héttel ezelőtt tárgyaltunk az igazságügyi miniszterrel, néhány nappal ezelőtt pedig a belügyi államtitkárral. Ezeket a tárgyalásokat követően az a benyomásunk: jó esélye van annak, hogy a kormány támogassa a VMSZ törvénymódosítási javaslatait. Kivétel nélkül minden frakcióvezetővel egyeztetni fogunk a jövő héten. Azt tartom reálisnak, hogy a nyárig a parlament megszavazza a módosításokat. A két törvényt mindenképp egyszerre kell megváltoztatni – hangsúlyozta Pásztor.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​