Életminőség-javító új projektumok

Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít

A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megvalósulása határozza majd meg, mindenképpen ezt a következtetést lehet levonni a Miloš Vučević kormányfő által elmondott expozé alapján, de dr. Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és frakcióvezetőjének parlamenti beszéde alapján is.

Ahogyan azt Pásztor az ülésen megfogalmazta, maga az expozé bátornak nevezhető, hiszen egyetlen fontos kérdést, az azokra adható potenciális válaszokat sem kerülte el, s minden szomszédos országról szó volt benne, elsőként, nem meglepő, de megtisztelő módon, éppen Magyarországról. Szerbiának jelenleg nyolc stratégiai együttműködési szerződése van különböző államokkal, Magyarország azonban azok közé az országok közé tartozik, amellyel nemcsak stratégiai partnerségi szerződést írt alá Belgrád, hanem egy államközi tanácsot is létrehoztak, mely rendszeresen ülésezik és tárgyal az aktuális kérdésekről, projektumokról, s melynek tagjait a két állam legmagasabb rangú tisztségviselői alkotják. Ennek az együttműködésnek a kialakításában az egyik kulcsszereplő Pásztor István, a VMSZ néhai elnöke volt, s Pásztor Bálint külön megköszönte Vučevićnek azt, hogy az ő nevét is megemlítette kormányprogramja ismertetésekor. Dicsérettel szólt a kormány demográfiai kérdéseket illető terveiről, melyek magyar tapasztalatokra is hagyatkoznak, mint mondta, örömmel tölti el, hogy az együttműködés ilyen, már létező megoldások átültetésében is megmutatkozik, hiszen nem kell újat kitalálni ott, ahol már létezik működőképes megoldás.

Pásztor Bálint rámutatott olyan, a vajdasági és újvidéki magyarság számára fontos projektumoknak a megvalósulására is, amelyek még Vučević polgármesteri megbízatása alatt zajlottak le, s melyek ékes bizonyítékai az együttműködési készségnek, s az eredményeknek. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ felújítását emelte ki, melyre egymillió eurót költöttek, s melyet évtizedek után felvettek Újvidék városi kulturális intézményeinek sorába. Felújították a Szent Erzsébet-templomot is, a világítással, toronyórával együtt. Vučević mandátuma alatt stabil finanszírozást kapott az Újvidéki Színház, mely, mutatott rá Pásztor, az egyetlen olyan művelődési intézmény a városban, amelynek az elnevezésében megtalálható a város neve – e tényből kiindulva még tovább lehetne gondolni a következő lépéseket. Az Európa Kollégiumon zajlott munkálatok is az akkori polgármester, mai kormányfő városvezetése alatt fejeződtek be. Kiemelte, Vučevićet azért is tisztelik a magyarok, mert kimondta, egyetlen áldozat is megérdemli, hogy emlékhelyet kapjon, s ez igazi patriotizmusnak számít, fogalmazott. Emlékeztetett, hogy Vučević idejében írtak ki utcaneveket magyarul először az utóbbi évtizedekben.

Pásztor Bálint hangsúlyozta, noha ezúttal sem lesz minisztere a kormányban pártjának, ez nem jelent kisebb támogatást vagy szerepvállalást, s kitért arra, hogy az előző heti megbeszélésén 25 másodperc alatt megegyezett mindenben a kormányalakítóval. Nyolc államtitkárt ad a VMSZ, akik képviselik a magyarság ügyét, de minden más, hatáskörükbe tartozó ügyet is, nyomatékosította a pártelnök. Így volt ez az utóbbi évtizedben mindig, fűzte hozzá. Köszönetet mondott az előző kormány tagjainak is azért, amiért komolyan vették a VMSZ figyelmeztetéseit a migránskérdés kapcsán, sokat megtettek az emberek biztonságának szavatolása érdekében.

Hangsúlyos szerepet kapnak a továbbiakban is az infrastrukturális projektumok, Pásztor kitért arra, hogy a Szabadka–Szeged vasútvonalon 20 ezren utaztak csak az első három hónapban. Hamarosan elkészül az Újvidék–Szabadka gyorsvasút, a Belgrád–Budapest vonal részeként. Fontos lenne, tért ki út-infrastrukturális projektumokra, a Topolya–Óbecse út újjáépítése, a Csantavér–Orom út kiépítése, az Ada–Utrine útvonal szélesítése. Az Y-ág teljes profilú autóúttá válása is kiemelt fontosságú, mutatott rá Pásztor, ahogyan a Tiszta Szerbia program keretében megvalósuló csatornahálózatok kiépítése is, Szabadka mellett Palicson, Csantavéren, Bajmokon is.

Rendezni kellene a mezőgazdasági termelők esetében fennálló, 1986 óta rendezetlennek számító kérdést, a nyugdíjbiztosítási illeték kérdését is Pásztor szerint, az illetéknek a bevételhez kellene igazodnia, nem mindegy ugyanis, hogy valaki két hektáron vagy kétszázon dolgozik-e. Reményét fejezte ki: előrelépés lesz végre ezen a téren.

V-ÁR

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 15.

09,00 - Szabadka - Interjú a "Politika" napilapnak

10,00 - Szabadka - Beszélgetés az Oktatási Minisztérium Szakmai-pedagógiai felügyeleti és külső értékelési csoportjának munkájáról az intézmény előtt

2026. október 16.

16,35 - Topolya - A közigazgatási, művelődési és oktatási központ megtekintése

17,15 - Pacsér - Utcafórum az Iskola utcában

17,40 - Bácskossuthfalva - A vízvezeték építési munkálatainak megtekintése

17,50 - Bácskossuthfalva - A felújított Mátyás király utca megtekintése

18,00 - Bácskossuthfalva - A VMSZ lakossági fóruma az ECHO-ban

19,30 - Bácskossuthfalva - Interjú a Partizánnak

2026. október 17.

14,30 - Palics - A VMSZ Ifjúsági Fórumának 20. születésnapi ünnepsége

17,00 - Szabadka - 5órai tea Pásztor Bálinttal a Vasutas Helyi Közösségben

2026. október 18.

18,00 - Palics - A VMSZ lakossági fóruma 

2026. október 19.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Hét Nap Plusz podcast felvétele

15,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Palatinus István plébánossal

15,20 - Magyarkanizsa–Törökkanizsa - Hajózás és fórum a Tiszán

16,00 - Törökkanizsa - Találkozó Erős Mihály plébánossal

16,45 - Padé - Utcafórum a Kolping-háznál

17,20 - Csóka - Beszélgetés a Jovan Popović Általános Iskola fejlesztéseiről

17,50 - Csóka - A Móra Ferenc Művelődési Egyesület kerítésének felújítási munkálatainak megtekintése

18,00 - Csóka - A VMSZ lakossági fóruma a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában

2026. október 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

08,15 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a csütörtöki számban)

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium hamarosan épülő kollégiumának bejárása

18,00 - Csantavér - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 21.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

17,00 - Szabadka - 5órai tea, a vajdasági magyar sajtó képviselőviel, a Városi Könyvtár régi olvasótermében

2026. október 22.

10,00 - Szabadka - Interjú az InfoRádiónak

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Szabadka - Az én Vajdaságom fotópályázat díjátadója a Zorka Helyi Közösség épületében

18,00 - A VMSZ kampányzárója 

2026. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

​16,30 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

2026. október 24.

12,00 - Topolya - XIII. Szármafesztivál

2026. október 25.

08,30 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2026. október 26.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,15 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2026. október 27.

18,00 - Belgrád - Magyarország belgrádi nagykövetségének ünnepi fogadása az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából

2026. október 28.

​17,15 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

2026. október 30.

11,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának harmadik évfordulója alkalmából

15,30 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

17,00 - Szabadka - Megemlékezés Pásztor István halálának harmadik évfordulójára, melynek keretében átadásra kerülnek a Pásztor István-díjak