Egymillió eurót meghaladó többletforrás

Jelentős beruházásokat tesz lehetővé a Zentának, Topolyának és Magyarkanizsának ítélt költségvetési összeg

A Vajdasági Magyar Szövetség számára világos politikai irányvonal: a fejlesztési elképzeléseknek helyben kell megszületniük, a döntésekhez pedig forrásokat kell rendelni – írta pénteki Facebook-bejegyzésében dr. Pásztor Bálint, a politikai párt elnöke és köztársasági parlamenti frakcióvezetője, melyben azt tudatta a nyilvánossággal, hogy 1,2 millió euró összértékben sikerült meghatározni a köztársasági költségvetési tartalékból három önkormányzat számára eszközöket.

– A szerbiai kormány döntése értelmében a köztársasági költségvetési tartalékból, a kérésemre, Zenta, Topolya és Magyarkanizsa önkormányzata összesen 140 millió dinár (1,2 millió euró) támogatásban részesült – részletezte Pásztor Bálint. Bejegyzésében arra is kitért, hogy sokan most bizonyára legyintenek egyet, s azt mondják, ez is az adófizetők pénze, de mint rámutatott, nem mindegy, hogy ez az összeg három vajdasági magyar érdekeltségben álló önkormányzatot illet meg végül, vagy az ország teljesen más részeibe vándorol. Az előbbi forgatókönyvet pedig kizárólag erős érdekérvényesítés révén lehet megvalósítani – mutatott rá a közösségi hálózaton Pásztor Bálint.

Zenta község önkormányzata 50 millió dináros támogatásban részesült a köztársasági költségvetési tartalékból, amelyet a városháza tornyának átfogó felújítására, valamint az ott kialakított zentai csata emlékkilátó fejlesztésére fordítanak, nyilatkozta a Magyar Szónak Burány Hajnalka polgármester.

– A beruházás során sor kerül a homlokzat felújítására, a nyílászárók cseréjére, valamint a zentai csatához kapcsolódó brand építési és digitalizációs fejlesztései megvalósítására. Ez a döntés mérföldkő Zenta kulturális örökségének megőrzésében és korszerű bemutatásában. A fejlesztések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a zentai csata mint a térség történelmének meghatározó eseménye, modern, élményalapú és többnyelvű formában váljon elérhetővé a látogatók számára – hangsúlyozta.

A beruházás jelentősen erősíti Zenta turisztikai vonzerejét is, mivel javítja a város ikonikus látványosságainak minőségét, új digitális tartalmakkal gazdagítja a látogatói élményt, és hosszú távon hozzájárul a kulturális turizmus fejlődéséhez, valamint a város nemzetközi láthatóságának növeléséhez.

– Ez a támogatás hatalmas segítséget jelent a község számára, hiszen erősíti a város arculatát, növeli idegenforgalmi vonzerejét, és biztos alapot teremt ahhoz, hogy a zentai csata felismerhető és hosszú távon fenntartható kulturális márkává váljon. Meggyőződésem, hogy ez a beruházás a község anyagi kereteinek lehetőségét messze meghaladta volna, helyi forrásokból szinte lehetetlen lett volna megvalósítani. Köszönöm dr. Pásztor Bálint közbenjárását, és úgy vélem, különösen fontos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági érdekképviselete lehetővé teszi a közösségi jelentőségű fejlesztések megvalósulását, s hogy a helyi igényeket figyelembe véve érkezhet támogatás köztársasági szintről – tette hozzá a polgármester.

KÉT TOPOLYAI CÉLKITŰZÉS

Topolya önkormányzata is többletforrásokhoz jut – dr. Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének tegnapi beszámolója alapján – abból a 140 millió dináros, köztársasági költségvetési tartalékból származó keretből, amelyet Topolya, Magyarkanizsa és Zenta között osztanak el, hogy nagyobb mértékben támogathassák a helyi szintű, tervbe vett fejlesztések megvalósítását. Érdeklődésünkre Szatmári Adrián, Topolya polgármestere elmondta, két fontos beruházási elképzelés realizálását is segíti majd a most elnyert költségvetési támogatás.

– A köztársasági költségvetési tartalékból Topolya község részére 70 millió dinárt irányoztak elő. Ennek a 70 millió dinárnak az elosztása a következőképpen fog alakulni: 30 millió dinárt az adminisztrációs központ, azaz a közösségi, közigazgatási épületkomplexum berendezésére – a bútorok és a felszerelés megvásárlására – fordítunk, ennek köszönhetően ez az épület is korábban megnyitja majd kapuit mind a lakosok, mind pedig a diákok előtt, ugyanis a szóban forgó épületkomplexum egyik részében kollégiumot szeretnénk kialakítani, a másik részében pedig közösségi közigazgatási épületkomplexum lenne. Ezzel is szeretnénk egyszerűbbé tenni az adminisztrációs teendőket a lakosaink számára – részletezte lapunknak a polgármester.

Mint mondta, a fennmaradó 40 millió dinárt a falusi vízvezeték fejlesztésére fordítják.

– Ennek egy részét Bácskossuthfalván ruházzuk be, a másik részét pedig Pacséron. Fontosnak tartjuk, hogy az ivóvízellátás minőségi legyen, nemcsak Topolyán, hanem a falvakban is, ezért ezek a beruházások nagyon fontosak községünk számára – fejtette ki Szatmári.

Közölte, mindez nem valósulhatott volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség következetes és kitartó politikai szerepvállalása nélkül.

– Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy megköszönjem dr. Pásztor Bálintnak a közbenjárását. Azon dolgozunk együtt továbbra is, hogy javítsuk az itt élők életszínvonalát, életminőségét, s a kézzelfogható eredményeink mindenképp pozitív hatással legyenek a lakosok mindennapjaira.

 MARAD A BUSZJÁRAT!

A támogatott községek között van Magyarkanizsa is. Fejsztámer Róbert polgármester a következőket nyilatkozta a köztársasági tartalékból kapott támogatás kapcsán lapunknak:

– A község a kapott 20 millió dináros támogatást arra fordítja, ami az idén a legtöbb fejfájást okozta az embereknek: hogy megmaradjon a tömegközlekedés Szabadka és Magyarkanizsa között. Ez a pénz konkrétan az autóbuszjáratok szavatolását, fenntartását szolgálja, még akkor is, ha ez hivatalosan nem önkormányzati hatáskör. Tudjuk, hogy gazdaságilag nem kifizetődőek ezek a járatok, de a polgároknak egyszerűen szükségük van rájuk. Ezért vállaltuk eddig is, és ezért vállaljuk most is, hogy a költségvetés terhére megoldást találjunk. A cél egyértelmű: ne maradjon senki közlekedési lehetőség nélkül – értékelte. – A Vajdasági Magyar Szövetség erős országos képviseletének köszönhetően a helyi igényekre is tudunk országos forrásokat mozgósítani. Ebben dr. Pásztor Bálintnak vitathatatlan érdemei vannak, amit ezúton is köszönünk – hangsúlyozta Fejsztámer Róbert.

V-ÁR

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)