Egy a tábor, egy a zászló!

Dr. Pásztor Bálint: Most is példát kell mutatnunk az anyaországiaknak, abban, hogy mi a nemzethűség

Szabadkán, a Sportcsarnokban rendezték meg a Vajdasági Magyar Szövetség regionális lakossági fórumát, ahol mindenekelőtt az április 12-i országgyűlési választásokról, azok tétjéről volt szólt. A rendezvényen beszédet mondott Zsigmond Barna Pál, Magyarország Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának és a Tartományi Képviselőház elnöke, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Mások mellett fellépett Dér Heni csantavéri származású énekesnő.

– Minden vajdasági magyar embernek példát kell mutatnia, ahogy az nagyon sokszor megtörtént az elmúlt 105 esztendőben. Most is példát kell mutatnunk az anyaországiaknak. Példát kell mutatnunk abban, hogy mi a nemzethűség. Példát kell mutatnunk abban, hogy mi a közösség melletti kiállás. Példát kell mutatni abban, hogy mi az együttműködés. Példát kell mutatnunk abban, hogy mi az a kívülről jövő erő, ami belül is megerősít. Példát kell mutatnunk Magyarországon élő nemzettársainknak, hiszen ez a csata elsősorban Magyarországon dől el, én biztos vagyok abban, hogy eddig is Vajdaságban a magyarok 95 százaléka Orbán Viktorra fog szavazni – emelte ki dr. Pásztor Bálint.

Beszédében lajstromba vette a vajdasági magyarság kezdeményezésére és a nemzeti kormány támogatásával megvalósított projektumokat, majd aláhúzta: „Nagyon várom, hogy sikeresen megvédjük az április 12-i csatát, hogy Orbán Viktor megalapítsa következő kormányát és nagy büszkeséggel kihúzván magamat letegyem az asztalára azt a gazdaságfejlesztési tervet, amely több mint száz szerzőnek a szellemi terméke, és arra kérem a miniszterelnök urat, hogy ahogy 2015-ben, most is támogassa az elképzelésünk megvalósítás.”

Zsigmond Barna Pál többek között a vajdasági magyar közösség fontos szerepét hangsúlyozta Magyarország és Szerbia jó kapcsolataiban. Visszautalt március 15-re, és elmondta, akárcsak 1848-ban, ma is világhatalmak és birodalmi központok szorításában kell megvédeni a jövőnket. A legfontosabb kérdés ma az, hogy Magyarország és a térség ki tud-e maradni háborúból, emelte ki. Hangsúlyozta: „Egy a tábor, egy a zászló!”

Juhász Bálint úgy fogalmazott a közelgő választások kapcsán, hogy a szavazás nem csupán politikai döntés, hanem a közösség jövőjéről szóló választás.

– Az emberek tudják, hogy aki szavaz, az most nem csupán egy pártra szavaz. Aki szavaz, az a közössége, a közösségünk jövőjére szavaz. Ez a döntés arról szól, hogy megőrizzük-e az eddig elért eredményeket, és arról is, hogy tudunk-e majd tovább építkezni – fogalmazott. Hozzátette, választás nem csupán Magyarországról, hanem az egyetemes magyar nemzetről szól.

Fremond Árpád egyebek mellett arról beszélt, hogy sorsdöntő választások előtt áll a magyarság. Hangsúlyozta, a döntés súlya jelentős, és mindenkit arra kért, hogy felelősen mérlegeljen. Kiemelte, hogy nem győzködni szeretne, hanem segíteni a bizonytalanokat a döntéshozatalban.

– Az MNT működése szempontjából van összehasonlítási alapunk. Amíg 2002-től 2010-ig a magyar szocialista kormánytól a szégyenteljes 2004. december 5-i szavazást kaptuk, addig 2010 és 2026 között a Fidesz-KDNP vezette nemzeti kormánytól odafigyelést és fejlesztéseket kaptunk mind az oktatás, mind a tájékoztatás, mind a kultúra és a nyelvhasználat terén – ismertette.

Az egybegyűltekhez szólt videóüzenetben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. Arra kérte a vajdasági magyar közösséget, hogy segítsenek egyesíteni a teljes Kárpát-medencei magyarságot a háború ellen és a béke mellett.

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​