Dr. Pásztor Bálint: Nem a széthúzásra, igen az összefogásra

Királyhalmon emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról

A nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett királyhalmi megemlékezés központi üzenete a megmaradás és az összefogás volt. Dr. Pásztor Bálint ünnepi beszédében a vajdasági magyarság történelmi küzdelmeit, az elmúlt évtizedek eredményeit és a közösség jövőjét állította a középpontba, hangsúlyozva, hogy a megmaradás záloga ma is az összetartó, cselekvő közösség.

A megemlékezést szerdán Királyhalmon, a Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban és annak kertjében tartották. A rendezvényen szentmisét celebrált ft. Koleszár József plébános, ünnepi beszédet pedig dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondott. Beszédében a megmaradás, az összetartozás, a vajdasági magyarság történelmi küzdelmei, az elmúlt évtizedek eredményei és a közösség jövője kerültek a középpontba. Hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság számára az összefogás jelenti a megmaradás zálogát. A szentmisét követően a hagyományos vajdasági központi megemlékezés a templom udvarában folytatódott. A Himnusz eléneklése után Katona Róbert, Királyhalom helyi közösségi tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Esterházy János felvidéki magyar politikus gondolataival kezdte beszédét, majd hangsúlyozta, hogy a mai vajdasági magyar közösség létezése önmagában történelmi bizonyítéka annak, hogy a trianoni döntés nem tudta megsemmisíteni a magyar nemzetet.

– A külhoni magyarság 106 évvel későbbi létezése a történelmi bizonyítéka annak, hogy a Trianonban kifundált nemzetgyilkossági kísérlet a magyarok esetében kudarcot vallott, hiszen itt vagyunk és magyarként vagyunk itt, erős közösségként vagyunk itt. A nemzeti összetartozás napján éppen ezért a legerősebb üzenet a megmaradás. A külhoni magyarság megmaradása pedig közösségi teljesítmény, nem egyéni, hanem közösségi – fogalmazott.

Ezt követően részletes történelmi áttekintést adott a trianoni békediktátum utáni délvidéki magyarság helyzetéről. Ismertette, hogy 1918 és 1924 között több mint negyvennégyezer magyar hagyta el a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területét, miközben az itt maradók teljes jogbizonytalanságban éltek. Felidézte a földelkobzásokat, az oktatási intézményrendszer felszámolását és a magyar nyelvű oktatás drasztikus visszaszorítását.

A VMSZ elnöke kiemelte, hogy a vajdasági magyar közösség a legnehezebb történelmi időszakokban sem mondott le önmagáról. A politikus ezt követően az elmúlt évtizedek eredményeiről beszélt. Ismertette, hogy a vajdasági magyar közösség nemcsak túlélte a történelmi nehézségeket, hanem saját intézményeket hozott létre, és folyamatosan építette önrendelkezésének kereteit. Felidézte az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács létrejöttét, majd a Magyar Nemzeti Tanács megalakulását, valamint a vajdasági magyar intézményrendszer fejlődését. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt másfél évtizedben a magyar nemzetpolitika jelentős fejlődési lehetőségeket teremtett a határon túli közösségek számára.

– Az Európa Kollégium 2015-ben nyitotta meg kapuit Újvidéken, és több mint 1500 hallgatónak volt a lakhelye. Csak az idei tanévben felsőoktatási ösztöndíjban több mint 300 új ösztöndíjas részesült. A Prosperitati Alapítvány programjai közel 70 ezer vajdasági magyar ember közvetlen kedvezményezetti mivoltát jelentették. Az elmúlt 16 év kiemelkedő volt, mert a Fidesz nemzetpolitikája először eredményezett egyidejűleg közjogi, intézményi és gazdasági felemelkedést a határon túli magyar nemzetrészek esetében – emelte ki.

A közösségi eredmények mellett a szerb-magyar megbékélés folyamatáról is beszélt. Kiemelte, hogy a szerb parlament 2013-ban elítélte az 1944–45-ös magyarellenes cselekményeket, a szerb kormány pedig megszüntette azokat a rendeleteket, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján bélyegezték meg a magyar közösséget.

VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évtized eredményeinek megőrzésén dolgoznak, és céljuk, hogy a magyar–szerb kapcsolatok a jövőben is magas szinten maradjanak. Kiemelte, hogy bizakodásra ad okot Forsthoffer Ágnes házelnök vajdasági látogatása, amely szerinte a bizalomépítés új szakaszát jelezheti.

– A bizalmat azonban minden nap meg kell szolgálni, és mi minden nap azért küzdünk és dolgozunk, hogy a magyar közösség Vajdaságban újra és újra kitüntessen bennünket a bizalmával, hogy segíthessük a magyar közösség itthon maradását, boldogulását, megmaradását és fejlődését – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

A közelmúlt eseményeire utalva szólt a napokban történt zászlóégetési incidensről is.

– Annak dacára tartom fontosnak, hogy megemlítsem a mai napon is ezt az esetet, hogy harmincszor kevesebb nemzeti alapú incidens történt az elmúlt években, mint 20 évvel ezelőtt. Ennek ellenére nem hagyjuk, hogy bárki a szülőföldünkön megpróbáljon bennünket megfélemlíteni, hiszen mi itthon vagyunk. Követeljük az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő reakcióját, hiszen nem valamiféle csínytevés történ, a zászlóégetés Szerbiában bűncselekmény – hangsúlyozta.

Beszéde végén a közösség jövőjéről, a munka és a szolgálat fontosságáról szólt. Kiemelte, hogy a vajdasági magyarság jövője elsősorban saját teljesítményén, összetartásán és hiteles képviseletén múlik.

– Széchenyi István 1844-ben a következőképpen fogalmazott, idézem: „Rajtunk senki nem fog segíteni, de nem is segíthet, mint mi magunk.” A döntő kérdés tehát nem az, ki van Budapesten hatalmon, hanem az, mennyire erős a vajdasági magyar közösség saját tartása és mennyire erős a vajdasági magyar közösség képviselete. Ebben az új korszakban pedig annak lesz jövője, aki programot is tud felmutatni, aki hiteles és aki dolgozik – hangsúlyozta.

A VMSZ elnöke kiemelte, a vajdasági magyarság a következő években is a saját teljesítményére támaszkodó eleme lesz a nemzeti megmaradásnak és fejlődésnek.

– Mi itt azt mondjuk, nem a széthúzásra, igen az összefogásra, kizárólag ez tartott meg bennünket 1920 óta, ez tart meg bennünket ma is, és ez fog bennünket megtartani a következő évszázadokban is – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

HERCZEG ZSOLT

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​