Dr. Pásztor Bálint: A megoldást nem az utcán, hanem az intézményekben kell keresni

– Nincs párbeszéd, mert az ellenzéki oldalon mindenki a blokádoló egyetemistáknak hízeleg, és ami a legabszurdabb – nem is tudni, kinek hízelegnek, hiszen nem tudni, kik állnak azon az oldalon – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Politika napilapnak adott interjújában.

– Úgy gondolom, hogy a párbeszéd az egyetlen megoldás a válság rendezésére, és mindennek ellenére Aleksandar Vučić államfő többször is felajánlotta a másik félnek a párbeszéd lehetőségét. Az elnököt megelőzően Đuro Macut miniszterelnök is így tett, közvetlenül megválasztását követően, ám a másik fél egyszerűen elutasította. Ők vagy egyáltalán nem akarnak párbeszédbe bocsátkozni, vagy csak színlelik, hogy akarnak, de mostanra már még ezt sem teszik – mondta Pásztor Bálint.

– Úgy gondolom, ma már Szerbiában mindenki számára világos, miről is van szó. Kezdetben sokan azt hitték, hogy ez az egész a jogállamért és bizonyos ideálokért folytatott harc. Nem tudom, ki emlékszik még azokra az első egyetemista követelésekre. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor már mindet rég teljesítették – például a felsőoktatás finanszírozására a költségvetésből 153 millió euróval több jut, megszüntették a büntetőeljárásokat azok ellen, akik zavargásokban vettek részt, sőt még kegyelmet is kaptak azok, akikért a blokádolók szót emeltek – magyarázta Pásztor Bálint.

Szavai szerint nem tudni hány terabájtnyi dokumentációt tettek közzé, amely mindenki számára hozzáférhető, de ez sem érdekelte már a tiltakozókat. Kezdetben arról beszéltek, hogy nemhogy nem akarnak választásokat, de ha kiírnák, azt is bojkottálnák, sőt megakadályoznák. Hozzátette, amikor mindent elutasítottak, megalakult az új kormány, és rögtön másnap előrehozott választásokat követeltek.

– Ez komolytalan, és nyilvánvaló, hogy a végső cél az utcán tomboló káosz, hogy az intézmények ne működjenek, ne legyen legitim parlament és kormány sem, hanem előrehozott választások legyenek. Ezt úgy használnák ki, hogy a választások napján valószínűleg olyan légkör uralkodna, mint az a korábbi napokban volt tapasztalható több nagyvárosban is, amikor a blokádolók káoszt teremtettek – mondta.

Pásztor Bálint elítélte, hogy Futakon, Vladimir Balać házára olyan felirat került, amelyben családját arra szólították fel, hogy „menjenek vissza, ahonnan jöttek”.

– Ez elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy Vajdaság több nemzetiségű közegéről vagy Szerbia más részéről van szó. Ilyen bánásmód senkivel szemben nem engedhető meg – hangsúlyozta, hozzátéve: az utóbbi kilenc hónapban a blokádolók olyan dolgokat engedtek meg maguknak, amire eddig nem volt példa a szerb történelemben. Példaként említette az újvidéki Városháza elleni támadást 2024. november 3-án, amely kulturális emlékműnek számít, valamint a politikusok házai elé vonulást és fenyegetőzést.

A VMSZ elnöke szerint világos, hogy a tiltakozások fő célja a káosz előidézése, és az, hogy Szerbia ne tudjon államként működni.

– Ez senkinek sem lehet érdeke, aki törődik ezzel az országgal – fogalmazott.

– A nyáron nyilvánosságra hozták, kik lehetnek a jelöltjeik. Azt mondták, nem lehetnek a kormánypárti koalíció tagjai, ezt még értem. De azt is kizárták, hogy ellenzéki párt tagjai, a törvényhozó, vagy a végrehajtó hatalom tagja, vagyis egyetlen ellenzéki képviselő sem a 90-es évektől napjainkig. És közben programjuk sincs, nem tudni, kik lennének a jelöltek – mondta Pásztor Bálint.

Pásztor szerint a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt tizenegy éve tartó együttműködése kiállta az idő próbáját. Kiemelte az infrastruktúra-fejlesztéseket, a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat, valamint a történelmi megbékélést a szerbek és a magyarok között, amit Európában a II. világháború után csak a német–francia és a német–lengyel kapcsolatok értek el.

A mikroszintű projekteknél konkrét példákat említett: a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium felújítását, a zentai kórház új tüdőgyógyászati osztályának építését és több iskola felújítását is.

Pásztor Bálint szerint a két ország kapcsolatai több mint egy évtizede egyértelműen felfelé ívelnek.

– Nem is olyan régen még gyakoriak voltak a nemzetiségi indíttatású bűncselekmények Vajdaságban. Ma Szerbia és Magyarország kapcsolatai európai szinten is kiemelkedőek – hangsúlyozta.

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)