Cirkusz az ingyenrészvények körül

,,Itt éltem le az életem''

Nemrégiben olyan információk láttak napvilágot, hogy az ingyenrészvények igénylői közül több százezer polgár kapott értesítést: nem felelnek meg a feltételeknek, mert nem tudják bizonyítani szerb állampolgárságukat. A híresztelések Szabadkán és környékén is igaznak bizonyultak. Neve elhallgatását kérő, nyolcvankét éves beszélgetőtársunk elmondta, hogy annak idején rendben és idejében beadta a kérelmét. Körülbelül egy év elteltével kapott értesítést arról, hogy kérelmét elutasították, mert nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani az állampolgárságát. ''Mivel elég szabadidőm van, összeszedtem a papírjaimat és a fénymásolatukat postán eljuttattam az illetékeseknek. Nemsokára kiküldték még egyszer ugyanazt a levelet, miszerint nem tudom hitelt érdemlően igazolni az állampolgárságomat. Nem értem én ezt az egészet. Hogyan lehetséges az, hogy nem vagyok állampolgár? Hiszen, a választásokon idejében megkapom az értesítést a szavazásra, igazolványom is van, az egész életemet itt éltem le” - mondja nyugdíjas riportalanyunk.
   
A Politikában megjelent tájékoztató füzet alapján időközben az is kiderült, hogy nem egyedül van - az elutasítottak között nagy számban szerepelnek magyar nemzetiségű személyek is. Ez ügyben kerestük meg Pásztor Bálintot, a Szerb Köztársaság VMSZ-es parlamenti képviselőjét.
   
,,Az állam nem károsíthatja meg a polgárait''
   
Pásztor Bálint elmondta, hogy a fentihez hasonló levelet több százezren kaptak Szerbia-szerte. Ennek oka elsősorban az, hogy nem szerepelnek az állampolgárok jegyzékében. A képviselő hangsúlyozza: ,,Habár kétségtelenül sok magyar nemzetiségű polgár is érintett ebben az ügyben, a rendelkezésünkre álló információk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem a magyar kisebbség elleni akcióról van szó. Az általános érvényű, az ország minden területére kiterjed, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.'' Pásztor azonban hozzátette, hogy ettől függetlenül az is tény, hogy az utóbbi időben több ezer vajdasági magyar polgár kapott ilyen tartalmú értesítést. Az is tény, hogy a Privatizációs Ügynökség által a Politikában közzétett névsoron is sok magyar nemzetiségű polgár szerepel. ''Néhány nappal ezelőtt telefonon megkerestem a gazdasági miniszter segédjét - Mišel Nikolić asszonyt, aki a gazdasági minisztérium azon osztályának a vezetője, amely az ingyenrészvényekről szóló törvény végrehajtásával foglalkozik. Jeleztem neki, hogy nem tartjuk természetesnek azt, hogy olyanokat utasítanak el, akik rendelkeznek érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel, szavazati joggal, sőt a katonaságot is leszolgálták. Elfogadhatatlannak tartjuk az arra való hivatkozást, hogy ezek az emberek nem rendelkeznek állampolgársággal. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy nagy részüknek igenis megvan a szerb állampolgársága. Természetesen az elképzelhető, hogy az állami nyilvántartásban nem szerepelnek állampolgárként. Erről viszont nem ők tehetnek. Időközben az is egyértelművé lett, hogy többnyire idős emberekről van szó, akik még akkor kaptak személyi igazolványt, amikor ehhez a kérelemhez nem kellett az állampolgársági igazolást mellékelni. A minisztérium tisztségviselőjével folytatott beszélgetés során arra is rávilágítottam, hogy meglátásunk szerint az államnak kell meghoznia azokat az intézkedéseket, amelyek révén ezek a hibák kiküszöbölhetőek lesznek.”
   
Beszélgetésünk során Pásztor Bálint azt is elmondta, hogy a VMSZ meglátása szerint a történet mögött az áll, hogy több, mint ötmilliónyian igényeltek ingyenrészvényt. A mostani gazdasági helyzetben a gazdasági minisztérium mindent elkövet annak érdekében, hogy csökkentse a jogosultak számát. Ezen túlmenően az is kérdéses, hogy a privatizációs folyamat mikor indul meg, illetve zárul le, ahogyan a részvények értéke sem tisztázott. ''Tisztelettel arra kérem azokat az olvasókat, akik érintettek az ügyben, akik olyan értesítést kaptak, hogy harminc napon belül pótolják az állampolgársági bizonylatot, ezt minden esetben tegyék meg. Ha ez megtörtént, s ismételten elutasító levelet kapnak, akkor sajnos ez annak a gyanúnak a beigazolódását bizonyítja, amely az igénylők számának mindenáron való csökkentéséről szól. Amennyiben a kérdést záros határidőn belül nem sikerül rendezni, akkor mi a parlamentben szóba fogjuk hozni ezt a kérdéskört, nyilvánosan megkérdezzük a gazdasági minisztertől, mit kíván tenni annak érdekében, hogy az állam ne károsítsa meg az állampolgárait. Tesszük ezt abból a célból, hogy a minisztérium és az állam hozzáállása megváltozzon, hogy az állami hivatalok jogkövető magatartást tanúsítsanak - mondta a VMSZ parlamenti képviselője.
   
Éppen a vajdaságiakat hagyják ki? Adminisztrációs hiba következménye?
   
SZECSEI Mihály közgazdász is értetlenül áll a történések előtt. Véleménye szerint az ingyenrészvényekre nem jogosultak között sok a magyar, akik bizonyíthatóan eljuttatták a Privatizációs Ügynökséghez az utólag kért állampolgársági bizonylatot, mégsem jogosultak az ingyenrészvényekre.
    
- Szerintem adminisztrációs hiba következménye az előállt helyzet. Jómagam több biztos forrásból tudom, hogy akik megkapták az értesítést, miszerint nem jogosultak az ingyenrészvényekre, mert nem szerb állampolgárok, az erről szóló bizonylatot idejekorán eljuttatták az illetékesekhez. Ez az indok a Privatizációs Ügynökség részéről tehát teljes mértékben elvetendő. Nem hiszem, hogy politikai vagy egyéb megfontolásból történne mindez, de annál inkább fájó, mert a privatizációból befolyt pénzösszeg java része a vajdasági vállalatok eladásából származik, most pedig éppen a vajdaságiakat hagyják ki az ingyenrészvények szétosztásából - nyilatkozta lapunknak Szecsei Mihály.
   
A Privatizációs Ügynökség hibázott
   
Zlatok Marosiuk szabadkai községi ombudsman napilapunknak nyilatkozva a témával kapcsolatban elmondta, hogy találomra ellenőrizték tizenhat olyan polgárnak a státusát, akik megkapták az elutasító végzést. Kiderült, hogy az állampolgárságukkal nincs semmilyen gond.
   
Egyértelmű tehát, hogy a Privatizációs Ügynökség hibázott.
   
Az ombudsman egyúttal felhívta a polgárok figyelmét, jelezzék, amennyiben ilyen levelet kapnak, s állampolgársági bizonylatukkal együtt jelenjenek meg az ombudsman irodájában.
   
Írásunk elkészítése közben érkezett a hír, hogy Vesna Džinić, a Privatizációs Ügynökség igazgatója személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéről.

DÉVAVÁRI ZOLTÁN, RENCSÉNYI ELVIRA

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése