„Azt szeretném, ha a szülővárosomért tevékenykedhetnék”

Interjú dr. Pásztor Bálinttal, a VMSZ alelnökével és szabadkai listavezetőjével

* Ön Szabadka polgármesterjelöltje?

— Én vagyok a Vajdasági Magyar Szövetség listavezetője, de mivel nem díszként vagyok a listán, és nem valamiféle trükknek, elterelő hadműveletnek a része ez, ha a VMSZ jó eredményt ér el, és nyer a választásokon, akkor igen, én leszek Szabadka polgármestere.

* Én nagyon szeretem Szabadkát, mégsem érzem túl jól magam ebben a városban az elmúlt években, nyilván ez az önök által balkanizálódásnak nevezett jelenség miatt van. Önnek mi a gondja a várossal?

— Az utóbbi években egy kicsit nyilvánvalóan eltolódtak a hangsúlyok, nem igazán használjuk ki Szabadka előnyeit. A városfejlesztés nem volt átgondolt, és nem mindegyik helyi közösség találja meg magát ebben a fejlesztési koncepcióban, amely az elmúlt évek városvezetését jellemezte. Azt szeretnénk, ha a szabadkaiság szelleme áthatná a városvezetést, vagyis a szecessziós városmagot meg kell őrizni, az épületeket fel kell újítani, Szabadka hangulatát meg kell becsülni, őrizni, és a városházától távolabb eső helyi közösségeket is fejleszteni kell, akár a városon belül vannak közigazgatásilag, akár a kültéri településekről beszélünk. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy amikor a szecessziós városmagról beszélek, és arról, hogy Szabadka jellegét meg kell őrizni, akkor ez egyáltalán nem zárja ki a beruházások lehetőségét. Megengedhetetlennek és elfogadhatatlannak tartom például azokat az állapotokat, hogy néhány kilométerre a városházától nincs vezetékes víz vagy szennyvízhálózat. A kétirányú fejlesztést párhuzamosan kell végezni.

* Ez így mind rendben van, van víziójuk és egy relatív negatív véleményük a jelenlegi városvezetés munkájáról — ám a VMSZ is részese a városi hatalomnak. Eddig miért nem tudták érvényesíteni az elképzeléseiket?

— Erre két dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy négy évvel ezelőtt 11 mandátumot szerzett a VMSZ a 67-ből, ez borzasztóan kevés ahhoz, hogy a mi prioritásaink megfelelő szinten hangsúlyt kapjanak a város irányításában. Így döntöttek négy évvel ezelőtt a választók. Én nagyon bízom abban, hogy most másképp fognak. A másik, hogy a VMSZ valóban része a városvezetésnek, viszont én személy szerint a várossal kapcsolatos ügyekkel nem foglalkoztam, csak közvetetten — az Y elágazás és a Népszínház ügyében is többször nyilatkoztam, hogy mit tett a VMSZ frakciója Belgrádban. Ám most közvetlenebb módon szeretnék a város ügyeivel foglalkozni, egészen konkrét elképzeléseim vannak, és szerintem a politikai tapasztalatommal, a kapcsolataimmal oda tudnék hatni, hogy ez másként működjék a jövőben.

* Mi lesz a köztársasági képviselői mandátumával? Ki lesz a frakcióvezető?

— Ez nagyban függ a polgárok döntésétől. A polgármesterség és a képviselőség jogilag összeférhetetlen, úgyhogy ebben az esetben a polgármesterséget választanám. Ha a VMSZ nyer, vállalom a felelősséget és az ezzel járó munkát. Ebben az esetben a köztársasági parlamentben a listáról valaki más fogja elfoglalni a helyemet. A frakcióvezető pozícióról még korai beszélni. Biztosan lesznek olyanok a parlamentben, akik már évek óta képviselik a magyarságot, úgyhogy megvan hozzá a tapasztalatuk meg a tudásuk.

* Nem sajnálná?

— Valamilyen szempontból igen, hiszen nagyon szeretek és szerettem a parlamentben dolgozni. Ám Szabadka esetében lenne bőven tennivalóm, és vannak konkrét elképzeléseim.

* Mondjon néhányat!

— Nagyon komoly programmal fogunk a választók elé lépni. Ez most egy furcsa kampány, betartva a köztársasági válságstáb utasításait, játékszabályait csak júniusban kezdődhetett a klasszikus kampány, ám számos alkalom lesz, hogy az elképzelésekről konkrét településekre és -részekre lebontva beszéljünk. A nagyberuházásokat be kell fejezni, a színház építését, a wellnessközpontot. A Szabadka—Szeged vasútvonal kiépülése 2022 elején azt fogja eredményezni, hogy a város északi részén levő falvak — Királyhalom, Ludas, Nosza, Hajdújárás, de akár Palics is — konkrét és kitapintható fejlődésnek fognak indulni, lehetővé fog válni az, hogy az országhatár egyik oldalán éljenek az emberek, és a másik oldalán dolgozzanak. A városközpontnak a felújítása szintén prioritás, hogy a komparatív előnyök még hangsúlyosabban helyet kapjanak, ezek ugye a szecessziós épületek. Ezenkívül azok az infrastrukturális beruházások, amelyekről az előbb beszéltem. Egy olyan modern várost kell kiépíteni, amely a múltjából táplálkozik, viszont a vezetékes víz és a csatornahálózat a XXI. századnak megfelelő. Ezt átgondoltan kell csinálni, nem hirtelen felindulásból, hanem tervszerűen, a négyéves mandátum alatt hatalmas lépéseket tenni, hogy ne olyan állapotok legyenek, mint jelenleg.

* Az a hír járja, hogy Szabadka polgármesteri tisztségéért a VMSZ beáldoz egyes magyar önkormányzatokat, átengedve őket a haladóknak…

— Kétféle mendemonda járja. Az egyik ez. A leghatározottabban szeretném cáfolni, hogy bármiféle alku született a szabadkai polgármesteri székért cserébe. Az eddigi válaszaim alapján világos, hogy nem a személyes ambíciómról van szó, én azt szeretném, ha a szülővárosomért tevékenykedhetnék, és ha Szabadkát sikerülne visszatérítenünk a közép-európaiság útjára. Nagyon szívesen dolgoznék ennek érdekében, de ez nem öncélú ambíció. Nincs semmiféle alku, és még véletlenül sem tudom azt a helyzetet elképzelni, és soha nem mennék abba bele, de a VMSZ-ben sem jutott senki eszébe, hogy akár a zentai, akár a magyarkanizsai, akár a topolyai vagy bármelyik — reményeink szerint most megszerezhető — polgármesteri helyet a szabadkaira cseréljük. A másik mendemonda, melyet szeretnék cáfolni, hogy megvan az alku, és bármilyen választási eredmény is születik, én leszek a polgármester. Ezt azok terjesztik, akiknek az az érdekük, hogy a VMSZ „elaludjon”, és minél gyengébben szerepeljen a választásokon. Tehát akkor fog a VMSZ polgármestert adni a városnak, ha azt az emberek a választásokon úgy gondolják.

* Ha a magyar lakosság részarányát vesszük figyelembe, akkor a matematika azt mutatja, hogy csak a magyar szavazók megszólításával ez nem sikerülhet, a más nemzethez tartozókat is meg kell nyerni az ügynek.

— A mi programunk és elképzeléseink támogatásában másokra is számítunk. Mi egy magyar párt vagyunk és maradunk, de azt gondoljuk, hogy az, amiről eddig beszéltem, illetve a programunk más elemei teljes mértékben elfogadhatóak lehetnek másoknak is. A miénk egy lokálpatrióta program, azt szoktuk mondani, hogy Szabadka a szenvedélyünk, és a közép-európai Szabadka nem csak a magyarok érdeke — ám a magyaroké mindenképp. Hadd mondjak egy példát! Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy úgy tűnhet, Szabadkán nincs egyetlenegy alkalmas orvos sem, aki a közkórház igazgatója lehetne, és ezért importálni kell. Az is megengedhetetlen, hogy ha megnézzük, kiket vettek fel orvosnak az elmúlt négy évben a kórházban, akkor azt fogjuk látni, hogy nemcsak nemzetiségi alapon lesújtó ez a kép, hanem olyan szempontból is, hogy hány szabadkai illetékességű, illetve itt született szakembert alkalmaztak. Ezen is változtatni kellene, hiszen vannak nekünk Szabadkán orvosaink, akik dolgozhatnának a kórházban. Ezek a céljaink mindenki számára elfogadhatóak kellene hogy legyenek, akiknek Szabadka és a szabadkaiak sorsa fontos.

* Más magyar önkormányzatokban kik a polgármesterjelöltek?

— Csak Szabadkán mondtuk ezt így ki. Ami a többi önkormányzatot illeti, megvannak a listavezetők, de a választások után fogjuk eldönteni, kik fogják betölteni a polgármesteri tisztséget. Abban bízom, hogy a jelenlegi három mellett még néhány önkormányzatban olyan kondícióban leszünk, hogy polgármestert tudjunk adni.

* Köztársasági, illetve tartományi szinten mik a prioritások?

— A munka folytatása. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy magyar ügyekben csak a VMSZ járt el a tartományban és a köztársaságban is. Szeretnénk, ha önálló frakciónk lenne mindkét parlamentben, hiszen ez adja meg maximálisan az önálló mozgásteret. Ami pedig a programot illeti: magyar ügyek, tehát az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat, a részarányos foglalkoztatás, az infrastrukturális beruházások azért, hogy a magyarok által lakott önkormányzatok ne szakadjanak le, és megfelelő fejlesztések menjenek végbe országos, illetve tartományi eszközökből; a mezőgazdaság kérdésköre, hogy végre megoldódjon a termelők nyugdíjbiztosítási járulékának kérdése, és igazságossá váljon a szabályozás; valamint az európai integráció témája. Biztos vagyok abban, hogy egyre hangsúlyosabban fog előtérbe kerülni a környezetvédelem kérdése.

FEHÉR MÁRTA

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 15.

09,00 - Szabadka - Interjú a "Politika" napilapnak

10,00 - Szabadka - Beszélgetés az Oktatási Minisztérium Szakmai-pedagógiai felügyeleti és külső értékelési csoportjának munkájáról az intézmény előtt

2026. október 16.

16,35 - Topolya - A közigazgatási, művelődési és oktatási központ megtekintése

17,15 - Pacsér - Utcafórum az Iskola utcában

17,40 - Bácskossuthfalva - A vízvezeték építési munkálatainak megtekintése

17,50 - Bácskossuthfalva - A felújított Mátyás király utca megtekintése

18,00 - Bácskossuthfalva - A VMSZ lakossági fóruma az ECHO-ban

19,30 - Bácskossuthfalva - Interjú a Partizánnak

2026. október 17.

14,30 - Palics - A VMSZ Ifjúsági Fórumának 20. születésnapi ünnepsége

17,00 - Szabadka - 5órai tea Pásztor Bálinttal a Vasutas Helyi Közösségben

2026. október 18.

18,00 - Palics - A VMSZ lakossági fóruma 

2026. október 19.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Hét Nap Plusz podcast felvétele

15,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Palatinus István plébánossal

15,20 - Magyarkanizsa–Törökkanizsa - Hajózás és fórum a Tiszán

16,00 - Törökkanizsa - Találkozó Erős Mihály plébánossal

16,45 - Padé - Utcafórum a Kolping-háznál

17,20 - Csóka - Beszélgetés a Jovan Popović Általános Iskola fejlesztéseiről

17,50 - Csóka - A Móra Ferenc Művelődési Egyesület kerítésének felújítási munkálatainak megtekintése

18,00 - Csóka - A VMSZ lakossági fóruma a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában

2026. október 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

08,15 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a csütörtöki számban)

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium hamarosan épülő kollégiumának bejárása

18,00 - Csantavér - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 21.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

17,00 - Szabadka - 5órai tea, a vajdasági magyar sajtó képviselőviel, a Városi Könyvtár régi olvasótermében

2026. október 22.

10,00 - Szabadka - Interjú az InfoRádiónak

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Szabadka - Az én Vajdaságom fotópályázat díjátadója a Zorka Helyi Közösség épületében

18,00 - A VMSZ kampányzárója 

2026. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

​16,30 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

2026. október 24.

12,00 - Topolya - XIII. Szármafesztivál

2026. október 25.

08,30 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2026. október 26.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,15 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2026. október 27.

18,00 - Belgrád - Magyarország belgrádi nagykövetségének ünnepi fogadása az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából

2026. október 28.

​17,15 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

2026. október 30.

11,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának harmadik évfordulója alkalmából

15,30 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

17,00 - Szabadka - Megemlékezés Pásztor István halálának harmadik évfordulójára, melynek keretében átadásra kerülnek a Pásztor István-díjak