Az új rendszámtáblák kiadása a körzethatárok visszaállítása folyamatának a része

Ivica Dačić Magyarkanizsára és Topolyára látogatott

Magyarkanizsára, majd Topolyára látogatott ma Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter, hogy átadja az új rendszámtáblákat az ottani gépkocsitulajdonosoknak, akik már az új előírások szerint jegyezték be járműveiket, tudósított róla a Szabadkai Rádió. A belügyminisztert, valamint Egeresi Sándort, a Vajdasági Képviselőház elnökét, Pásztor Istvánt, a tartományi kormány alelnökét, továbbá Pásztor Bálint és Varga László köztársasági parlamenti képviselőket Nyilas Mihály polgármester fogadta. A megbeszélésen a körzethatárok visszaállításának kérdése is szóba került, s mint azt a politikusok kijelentették, az új rendszámtáblák kiadása is ennek a folyamatnak a része. Az első KA jelzésű táblát a magyarkanizsai rendőrállomáson Ivica Dačić miniszter Zahar Vass Anettnek adta át.

Január elsejétől Szerbiában több mint 16 ezer új rendszámtáblát osztottak ki azoknak a gépkocsitulajdonosoknak, akik most jegyezték be először, vagy újra járműveiket – mondta Magyarkanizsán Ivica Dačić köztársasági belügyminiszter. Az új rendszámtáblák mellett új forgalmi engedélyek és vezetői engedélyek kiadását is megkezdték az idén. A vezetői engedélyek cseréje nem kötelező, de eddig 6 – 7 ezer új kiadását is igényelték már a polgárok. Az új táblák és az okmányok európai szinvonalúak, így ezután például nem kell majd nemzetközi hajtási engedélyt kiváltani a külföldre utazóknak – mondta a miniszter.

Hétfőn, január 17–én kezdik meg az új forgalmi engedélyek kiosztását – hangzott el a belügyminiszter magyarkanizsai látogatásakor. Az új rendszámtáblák kiosztása már folyamatban van, de ezekkel a gépkocsi–tulajdonosok az új forgalmi engedélyek hiányában nem utazhattak külföldre. Amennyiben valakinek a határon túlra kell utaznia, a régi engedélyt meghosszabbítják a belügyi szervek – mondták el a belügyminisztérium illetékesei. Kiemelték továbbá, hogy az új forgalmi engedélyek kiadása rövidesen zökkenőmentes lesz.

Hét évig lesznek érvényesek a most kiadásra kerülő új rendszámtáblák, amelyekért 2.000 dinárt kell fizetni. Az új forgalmi engedélyek és a vezetői engedélyek 10 évre szólnak majd. A gépjárművek bejegyzésekor évente egy öntapadós matricát kapnak a gépjármű–tulajdonosok, amit a szélvédő jobb alsó részén kell kiragasztani, és amely 400 dinárba kerül – mondta Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter észak–bácskai látogatásakor, amikor új jelzésű rendszámtáblákat adott át. Az új rendszámtáblák és az okmányok bevezetésével egyszerűbbé vált a gépjárművek bejegyzése és olcsóbbá is – mondta a belügyminiszter. Kiemelte továbbá, hogy a korábbi 41 helyett most 75 körzetnek lesz új jelzésű rendszámtáblája a rádió ismertetése szerint.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​